Putyin kíméletlenül megtámadta Ukrajnát, mi lesz most?

Vágólapra másolva!
Kijev a külföldi titkosszolgálatok támogatásával a terror útjára lépett - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök.
Vágólapra másolva!

Ide sorolhatók az energetikai infrastruktúra elleni szabotázsakciók, a civilek, kormánytisztviselők és közszereplők elleni terrortámadások.

- hangsúlyozta Putyin.

A biztonsági szerveknek minden lehetőségük megvan arra, hogy megvédjék az országot és polgárait.

Kedden Alekszandr Bortnyikov, az FSZB igazgatója a védelmi minisztérium igazgatótanácsának kibővített ülése alkalmával azt mondta:

Bortnyikov hangsúlyozta, hogy az FSZB aktívan azonosítja az ilyen embereket. Az ügynökség igazgatója hozzátette, hogy ennek a munkának számos eredményét még nem hozták nyilvánosságra - írta a ria.