37 millió forintos karórával dicsekszik Rácz Jenő

Rácz Jenő
Vágólapra másolva!
37 millió forint: piaci áron ennyibe kerül a Rácz Jenő csuklóján díszelgő karóra.
Vágólapra másolva!

Rácz Jenő Instagram-sztoriban mutatta meg legújabb karóráját, amely 37 millió forintba kerül – legalábbis ha nem reklámszerződés útján tesz rá szert az ember.

Rácz Jenő posztja Forrás: Instagram/Rácz Jenő

A posztból ugyan nem derült ki, hogy a séf meg is szerezte-e az órát (vagy csak a reklám erejéig viselte), de már tavaly kinézte ezt a típust, a "bámmmm" pedig arra enged következtetni, hogy végre hozzájutott.

"Nem gazdasági megfontolásból, vagyis nem befektetési céllal vettem egyik órámat sem, és nem is értem azokat, akik ezért költenek egy-egy ritka és szép darabra. Én

Persze nem árt, ha az ember értéktartó, klasszikus darabokba szeret bele" – mondta korábban a Borsnak Rácz Jenő, akinek 50-60 millió forintos órák is találhatók a gyűjteményében.