A család barátja - Seat Toledo 1.6 Stylance

Egy darabig középtávolból kellett méregetnem a Toledót, mire rájöttem, hogy mi vonz benne. A cicaszemek és a bátor vonalú, méretes far között egy sportosan öltözött, teltkarcsú családi autó körvonalait véltem felfedezni.

Lehet, hogy egyszerűen csak kacskák a lábaim, de nekem kényelmetlenséget okozott az első ülések állítókarja, amelybe néha sikerült belefocizni. Ez egyébként a Volkswagen konszern adta egyik alkatrésze az autónak.

A dobozos üdítő vs. műanyag palack dilemmájában a középkonzol pohártartói a fémhulladék javára teszik le voksukat. Az egyik tartót az importőr által az autókba épített, felettébb idegesítő módon működő riasztó tasztatúrája foglalja el, így marad az utas pohártartója. Ebben viszont csak úgy tudtam egy félliteres palackot elhelyezni, hogy a kupakja a műszerfal aljába ütközött, és ettől ferdén megdőlt a palack.

A fent említett riasztó használata egyébként az egyik olyan pontja az autónak, amellyel hosszasan kell barátkozni, és a szerkezet az egyhetes tesztút alatt többször is a frászt hozta rám. Buta liba, gondolhatják a riasztót megelégedéssel használók, és akár lehet igazuk is. Én viszont nem tudtam megbarátkozni vele, hogy egy amúgy is pin-kódba és jelszavakba burkolt világban még az autóhoz is kód kell. Hol vannak már a régi mókás jelenetek, amikor kulccsal való kinyitás, és tigriseket megszégyenítő vetődés után a vezető gépészkedni kezdett a titkos mozdulatsorral, hogy kikapcsolja a rendszert? A rablás, lopás, feltörés ellen védő riasztó kétségkívül okos, és egyszerűen magát az autót védi az illetéktelen felhasználóktól.

A Toledo néhány közös tulajdonságban osztozik például a Volkswagen Golf Plusszal, és ez őszintén szólva, egyáltalán nem okozott felhőtlen örömöt. Nem vallom magam radikális autókedvelőnek, így egy-egy jópofa megoldásnak, vagy egy jól sikerült motornak is ugyanúgy tudok örülni, mint kedvenc márkám újabb és újabb gyöngyszemeinek.

A Toledo sajnos szinte egy az egyben lemásolja a Golf Plusban kifogásolt pedálrendet, így a magasan lévő fékpedált és a rosszul pozícionált kuplungot is a sötét oldal számlájára írtam.

szélvédőre porlasztó megoldásért

Néhány kigyorsítást követően arra a megállapításra jutottam, hogy a Toledo nem egy filigrán, könnyű szerkezet. Az orrában erőlködő egyhatos ezt csak megerősítette, inkább hallgattam volna valamilyen nagy kétliteres benzinöblögető hangját, még a tetemesebb fogyasztás ellenében is.

A Toledóval megjártam Szegedet és a Balatont is megmutattam neki, így a városi araszolással együtt a fogyasztása legalább másfél literrel volt a gyári átlagfogyasztás felett. A pénztárhoz érve már inkább a dízelek felé húzott a szívem, és komolyan elgondolkodtam rajta, hogy miért is jó egy 1,6 literes motor. Ekkora autóban a fogyasztása miatt biztosan nem lehet szeretni, és a biztosító is a drágábbik kategóriába sorolja, mint a nála egy decivel kisebb, hasonló teljesítményű 1,5 literes erőforrást. Régóta száz lóerő körül teljesítenek az egyhatosok, csak azóta eltelt pár év, az autók pedig nagyobbak és nehezebbek lettek a beléjük zsúfolt technikától.

Szerencsére az a veszély nem fenyeget, hogy a futómű nem birkózik meg az autó erejével, és bár teljes terheléssel nem próbáltam, még a fékeknek sem okozott különleges megerőltetést, hogy megállítsák az autót. Az időjárási körülmények változására azonban oda kell figyelni, mert a Toledo a nagy felületek miatt szélérzékeny.