Valami vadság - Renault Laguna GT 2.0 Grandtour

2006.01.17. 8:01

Sosem volt még ilyen jó - Renault a kezeim között. Ha családapa lennék, sanszos, hogy ő kéne. Ez a turbómotoros sportkombi, ez a GT Laguna GT.

Nem, nem tévedés a dupla GT. Az első a Laguna felszereltségi szintjével egyenlő granturismo, azaz túrakocsis mivoltára utal, a második meg arra, hogy kombival van dolgunk, amit a Renault grandtournak hív. Aki meg a GT betűszóból azt gondolja, hogy turbós, haladós autót lát, nos az sem téved. Lényeg, hogy a modellfrissített "élő legendából", az első ötcsillagos töréstesztet produkáló Lagunából elérhető már egy kétliteres, feltöltött benzinmotor hajtotta változat, nem is egy - mi szerencsére az erősebbet, a csúcsmodellt, a 205 lovas izomkombit kaptuk.

Mert van kistesója, 170 lóerős is, de, hogy teljes legyen a kép, ez az erőforrás dolgozik a Mégane Sportban is - ott 225 LE maximális teljesítménnyel. Hát lebutították? Le. Na mindegy, ez a 205 sem tűnik kevésnek, sőt, de főleg az a 300 Nm tetszik, amely papíron 3000-es fordulattól rendelkezésünkre áll, 90%-a pedig már 2250-től 5250-ig. Ez így már egész jól hangzik, nem? De.

És míg a Mégane (és a Clio) Sport kőkemény, utcai versenyautónak lett kitalálva, addig a Laguna GT családi, középkategóriás, "civil" személygépjárműnek. Hogy ezzel a teljesítménnyel sportolóvá avanzsált? Igen, félig-meddig. Alapjában megmaradt egy stílusosan praktikus, minden igényt kielégítő tömegmodellnek.

Így kombiként meg sokkal szebb, mint lépcsőshátúnak. Nekem valamiért amúgy is nagyon bejön a Laguna, komolyan mondom, hogy igazából nem tudom, miért is. A fészlifttel ráadásul Mégane-orrot kapott, ami elég fura annak tükrében, hogy a márkán belül általában a kisebbeket szokták a nagyobbakhoz fésülni, ezzel kvázi feljebb pozícionálni. De nem megyek át marketingbe. A Laguna szerintem szemből nem divatos, nem akar megfelelni az irányzatoknak, oldalról és hátulról, kiváltképp Grandtourként viszont nagyon is csinos.

Nem cuccolós kombi, mint egy Citroën C5 Break, egy Ford Mondeo kombi, egy Honda Accord Tourer, egy Opel Vectra Caravan, egy Skoda Octavia Kombi, egy Toyota Avensis Wagon vagy egy Volskwagen Passat Variant, hanem sportos, formás, mint egy Alfa Romeo 156-os (és nyilván majd a 159-es) Sportwagon, egy Audi A4-es Avant, egy BMW 3-as Touring, egy Jaguar X-Type Estate, egy Mazda6 Sportkombi, egy C osztályos Mercedes-Benz T-modell, egy Nissan Primera Wagon, egy Peugeot 407 SW, egy Saab 9-3 Sport Combi, egy Subaru Legacy Kombi vagy egy Volvo V70.

E tekintélyes lista után már bánom, hogy mindegyik típus mögé odabiggyesztettem a sajátos kombi-megjelölést. Tegye a szívére a kezét! Nem, ne csaljon, tegye csak oda! Köszönöm. Tehát: tudta mind? Tudta, hogy hívják például a Nissannál a puttonyos Primerát? Ugye, hogy nem? De mindegy is tán, valószínűleg sokan csak lekombizzák a kombit, és így is van ez jól. Az azért még kitűnik ebből a felsorolásból, hogy a Volvo a kakukktojás, hiszen egyenesen külön modellként kezeli a szedán (esetünkben az S60) párját...

Forrás: [origo]

képek > videó

Ja, ez nem egy nagy összehasonlító teszt, csak a Grandtour miatt buzdultam fölfelé. Szigorúan ABC-sorrendben. Még egy észrevétel már csak a számosságból is: a divat mostanság az, hogy inkább legyen sportos, formás egy kombi, mint nem. Egy táblázat erejéig azért szembesítsünk. Egyszerűen. Típus, hossz, csomagtartó, tesztautónkhoz legközelebbi benzinmotor, és (alap)ár. Motorilag azokat a változatokat vettük figyelembe, amelyek jelenleg is kaphatóak Magyarországon.

mm l LE M Ft
Alfa Romeo 156 SW 2.0 JTS 4441 360 165 8,2
Audi A4 Avant 2.0 T FSI 4586 442 200 10,5
BMW 325i Touring 4520 460 218 10,2
Citroen C5 Break 2.0i 4839 563 143 6,8
Ford Mondeo Kombi 3.0i 4804 540 204 8,2
Honda Accord Tourer 2.4 4750 576 190 8,4
Jaguar X-Type Estate 2.5 V6 4716 445 196 10
Mazda6 Sportkombi 2.3i 4WD 4690 490 162 8,8
Mercedes-Benz C230 T 4541 470 203 10
Nissan Primera Wagon 2.0 4675 465 140 6,3
Opel Vectra Caravan 2.0 T 4839 530 175 7,3
Peugeot 407 SW 3.0 4763 448 211 9,3
Renault Laguna Grandtour 4714 475 205 8,2
Saab 9-3 Sport Combi 2.0 TS 4654 419 210 10,6
Skoda Octavia Combi 2.0 FSI 4572 580 150 6
Subaru Legacy Kombi 2.0 R 4720 459 165 7,5
Toyota Avensis Wagon 2.4 4700 520 163 7,3
VW Passat Variant 2.0 T FSI 4774 513 200 7,6
Volvo V70 2.5 T 4710 485 210 11

Namost a táblázat adataiból nem kevés következtetést lehetne levonni, de nagyon nem mennék bele. Érdekes, hogy a legolcsóbb és majd' legkisebb Octaviának van a legöblösebb csomagtartója, az is feltűnő, hogy egyesek mennyire nem adnak bivaly benzinest. A nyomuló dízeleket ezúttal hagyjuk. A köbcentis különbségeket, a turbóságot vagy a feltöltés nélküliségét is. Számunkra pillanatnyilag az a legfontosabb, hogy a Renault Laguna Grandtour a maga méretével, tudásával és árával is jól belesimul a csoportba. Nem kapálózik az árral szemben, megy, száguld előre, a jó irányba.

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK