Ha nem látnánk a versenyeket, akkor azt lehetne hinni, hogy a Suzuki Swift Kupában már előre leosztották a helyezéseket, ugyanis az eddigi négy versenynek mindig ugyanaz lett az első három helyezettje.

Forrás: [origo]

Nem hozott meglepetést a Suzuki Swift Kupa negyedik futama sem, amelyen a szokásos forgatókönyv szerint alakult minden, ami a dobogósokat illeti. Assenbrenner Tibor megszerezte a győzelmet, miközben Farkas László magabiztosan hozta be magát a második helyre. A dobogó legalsó fokára ezúttal is Lendvai Pistike ért oda, majd nagy különbséggel újra csak Elekffy Witold következett. A nagy csaták inkább a hátsó regiszterekben folytak, Deli György még egy tetőre állást is bemutatott a harc hevében a mezőny végén. Bús Edina az ötödik helyen állt, amikor tévesztett, és visszaesett az utolsó helyre, végül addig küzdött szívósan, míg az utolsó körben átadta a záró autó szerepét Farkas Dánielnek.

A Suzuki Swift Kupa IV. futamának hivatalos eredménye:

1. Assenbrenner Tibor (ProexSport Kft.) 34:19,710 perc

2. Farkas László ( Főnix Motorsport Egyesület) + 3,626 mp.

3. Lendvai István (ProexSport Kft.) + 9,290 mp.

4. Elekfy Witold (Procar Motorsport) + 29,113 mp.

5. Bittman Attila (ProexSport Kft.) + 34,910 mp.

6. Bobek András (Zengő Motorsport Kft.) + 36,839 mp.