Elektromos szupersportkocsi Németországból

Vágólapra másolva!
E2 néven készíti elektromos szupersportkocsiját a német e-Wolf. Az új modell minden kerekébe 134 lóerős villanymotort építettek.
Vágólapra másolva!

Eddig sem volt ismeretlen a villanyautók piacán az e-Wolf, a németek jelenleg is fejlesztik e1 névre keresztelt együléses modelljüket. Kicsit a Lotus Sevenre hasonlít az autó, meghajtását pedig 147 lóerős elektromotor biztosítja.

Hamarosan beszáll a cég a kétüléses sportkocsik piacára is, legalábbis előzetes grafikákat hozott nyilvánosságra e2 nevű modelljéről, amelynek értékesítése 2011-ben kezdődhet. Kár is lenne tagadni, az e2 külsőre már létező sportkocsik lenyűgöző keveréke, frontrésze a Ferrari Enzót idézi, de bőven találni lamborghinis stílusjegyeket is.

Az e-Wolf szerint az újdonság súlya mindössze 900 kiló lesz, kerekeibe egyenként 134 lóerős villanymotorokat építenek. Ezek együttes nyomatéka megközelíti az 1000 Nm-t, a könnyűsúlyú karosszériára tekintettel így lenyűgöző menetteljesítményekre lehet képes a sportkocsi. Állítólag 300 kilométert képes megtenni egy feltöltéssel, a gyártó reményei szerint ráadásul alig fél óra alatt újratölthető. További részleteket később hoznak nyilvánosságra.

Forrás: e-Wolf