Vágólapra másolva!
Genfben mutatkozik be az európai piacon árusított Honda Accord frissített változata. Az apró külső változások mellett a 2,2 literes dízelmotoron, a csendességen és a vezethetőségen dolgoztak a mérnökök. Áprilistól rendelhető.
Vágólapra másolva!

Ahhoz képest, hogy csak ráncfelvarrásról van szó, látványosnak mondhatóak a változások, lecserélték a fényszórókat, sportosabbra szabták a hűtőrácsot, illetve a lökhárítókat. Elöl újak a légbeömlők és a ködlámpák is máshol ülnek, a hátsó diffúzorbetétet kapott.

Változott a hátsó lámpaburák színárnyalata, illetve a szedánon krómcsíkot húztak a rendszámtábla felé. Az Accord dízelmotorjának teljesítménye nem nőtt: a 150 lóerős, 2,2 literes dízelnek csak a járáskultúráját javították, illetve belső súrlódását csökkentették.

Hatfokozatú manuális váltóval kilenc grammal csökkent (138 g/km-re) a kilométerenkénti szén-dioxid-kibocsátás, automatával 11 gramm a javulás. A javuláshoz a padlólemez alatti aerodinamikai lemezek, a módosított áttételezésű automata váltó, az alacsony gördülési ellenállású abroncsok és kerékcsapágyak is hozzájárultak.

Javítottak a szigeteléseken, vastagabbra cserélték a hátsó szélvédőt, így csendesebb lett a jobb minőségű anyagokból építkező kabin. Német és brit mérnökökkel áthangolták a lengéscsillapítókat, amelyek most jobb gördülési komfortot biztosítanak változatlanul jó vezethetőség mellett.

Újdonság, hogy megjelent a statikus kanyarlámpa az Accord felszereltségében. Ha 90 foknál nagyobb szögben fordítja el a vezető a kormányt, vagy ha kirakja az irányjelzőt, egy lámpa felkapcsolódik, és bevilágítja a kanyart. A távolsági fényszóró asszisztens ellenben csak a bi-xenon fényszóróhoz jár. Ez a rendszer a sávtartó rendszer kameráját használja, felismeri, ha szembe jön valaki, és automatikusan tompítottra váltja a reflektort, elhaladásakor pedig visszarakja a távolsági fényt.