Darth Vader-klón, csak nem zihál - Toyota Yaris-teszt

toyota yaris 2014
Vágólapra másolva!
Paródiának is felfogható az új Toyota Yaris hűtőmaszkja, de szerencsére a többi változtatást komolyan gondolták. Így kényelmesebb és sokoldalúbb lett, mint valaha, ráadásul az ára is a földön jár.
Vágólapra másolva!
Mindenkit felfalok - riogat a hűtőrács, de aztán a Yaris szemeiből könnycsepp gördül a ködlámpák köré. Unalmasnak viszont most igazán nem mondható a dizájn, és a sok króm egy kis luxust csempész a kisautó-világba. Még több fotó a galériában, kattintson a képre! Fotó: Kismartoni András - Origo

Mi ez, és mi az új benne?

Másfél évtizeddel ezelőtt az unalmas, főleg elpusztíthatatlanságuk miatt elismert japán kisautók korszakát az Év autója-díjas, gömbölyded Yaris zárta le, orrában az Év motorjával. Azóta már a harmadik generációnál járunk, és sok európai országban máig ez a legjobban fogyó Toyota – de a felkelő nap országában világossá vált, hogy kissé elszürkült karakterével nem sokáig tudja tartani a lépést európai és koreai riválisaival.

A kisautó-kasztban ugyanis nem elsősorban az alapján döntenek a vevők, milyen a technika, hiszen teljesen evidensnek veszik, hogy mindenkié fejlett. Emocionális szempontok fontosak, mindenekelőtt a dizájn, illetve új igényként a személyre szabhatóság, a tetsző színű tükörház megrendelésétől kezdve a központi kijelzőre behívható e-mailekig sok-sok apróságot beleértve. Most e téren fejlődött a Yaris - de szerencsére használhatóságában is javult, miután idénre összesen ezer alkatrészét lecserélték.

Hogy néz ki?

Magyarország ötödik legjobban fogyó kisautójának kormányába meghökkentően nagy arányban kapaszkodnak középkorú hölgyek, és őszintén szólva nem tudom, mit fognak ők szólni az új, agresszív orrkialakításhoz, ami egy kicsit bonsai-Lexus hatású, de az X-motívumos Aygo kreténségéből is sok mindent megörökölt. Még az is lehet, hogy bomlani fognak érte, sőt, elképzelhető, hogy fiatalabbak fogják tömegével leparkolni a fitneszstúdiók elé, ad absurdum a férfi tulajok aránya is megnőhet.

Hátul főleg a lökhárító új élei szembetűnők, az Active Design kivitel a duplaküllős alufelnik mögé hátsó tárcsaféket, sőt, sötétített C-oszlop-borítást is kapott Fotó: Kismartoni András - Origo

Amellett, hogy karakteresebb lett szemből a Yaris, eltűntek a mezei és a hibrid modellek közti külső különbségek, mind nagyra tátja a száját. A minik kategóriájában tomboló harsány gyári matricák divatja ezt még elkerülte, de az érdekes színek, kárpitok, betétek már utolérték, és lássuk be, jót is tettek neki. Így a száraz Toyota-katalógusban új tételek és felszereltségek jelentek meg, köztük a tesztelt Active Design kivitel, sok apró geg mellett 15 colos alufelnikel és LED-es hátsó lámpákkal.

Műszaki tartalom

A kulisszák mögött sok apró, de fontos változás történt, amelyek elsősorban a jobb kényelmet és az intenzívebb vezetési élményt szolgálják. Merevebb lett a karosszéria és a hátsó csatolt lengőkar, újak a lengéscsillapítók, lágyabbak a rugók, pontosabb a szervokormány és hatékonyabb a zajszigetelés. Új légterelő vezeti el például az örvényeket az egy szem ablaktörlőlapátról, amelyet egyébként vicces működés közben látni, hiszen külön vezetőpálcájával kicsit a régi Ikarus buszokéra emlékeztet.

Lágyabb vonalú a pult teteje, amely a műszeregység jobb oldalán két légbeömlőt, a balon pedig okostelefon-tartót rejt. A puha középső betét egyes felszereltségeknél piros vagy barna színű, az érintőképernyő 6,1 helyett 7 colos Fotó: Kismartoni András - Origo

Átdolgozták a háromhengeres alapmotort is, aki pedig takarékoskodni akar, dízelt vagy hibridet is választhat. Tesztautónkba ugyanakkor az 1,33-as Dual-VVTi blokk került - amin nem változtattak, viszont ez a kínálat legnépszerűbb tagja. Továbbfejlesztették az infotainment rendszert is, amely a nagyobb kijelző mellett MirrorLink (okostelefon-párosítás) és sok online funkciót kapott, de ahhoz, hogy legyen benne bluetooth-zenelejátszás és önálló navigáció is, plusz 190 ezer forintot kell fizetni. Még tolatókamera is van benne, de a Toyota adós maradt a vezetéssegítő rendszerek fejlesztésével.

Milyen benne utazni?

Vesztére épp egy Volkswagen Polo adta át a stafétát a Yarisnak tesztautó-parkunkban, és így nem voltam elájulva az utastér minőségétől, pedig önmagához képest óriásit fejlődött. Alul megmaradtak ugyan a könnyen karcolódó burkolatok, de a műszerfal felső része puha, lágy vonalú borítást kapott, légbeömlői és kapcsolói körül pedig krómszegélyek jelentek meg. Mindez sallangnak tűnhet, holott a masszívabb ajtócsukódással együtt igen sokat hozzátesz ahhoz, hogy elmúljon a fapadosság érzése.

Mára szinte minden kisautóból kihalt a sínen tologatható hátsó pad, ezzel tömeget és főleg költséget spórolnak a gyártók. Így sem rossz a Yaris helykínálata, a középső hárompontos öv csatját használaton kívül a tetőkárpitban lehet rögzíteni Fotó: Kismartoni András - Origo

Menet közben is eddig ismeretlen arcát mutatja a ráncfelvarrott Yaris, ügyesebben kisimítja az úthibákat és csendesebb, bár a gördülési- és szélzaj komfortja azért még mindig nem osztályelső. A helykínálata viszont változatlanul jó, elöl a magas pozíciójú ülések ellenére is szellős a fejtér. Hátul ugyanezt nem lehet elmondani, viszont a lábaknak tágas hely jut, és felszámolták a fronthajtásnál úgyis felesleges kardánalagutat. Bőven hozza a kategória átlagát a kettős padlójú csomagtér is.

Milyen vezetni?

A Toyotában igazi gépésznek éreztem magam az automata Polo után: kézzel lehetett kapcsolgatni (amúgy egész precíz a hatfokozatú váltó), a szívómotort pedig pörgetni kellett ahhoz, hogy rendesen haladjunk. Ez persze a legtöbb autósnak ma nem kiváltság, hanem napi rutin, vagy egyenesen nyűg, ez tényleg ízlés dolga. Kétségtelen viszont, hogy közel 100 lóerejével autópályán és városban is elég fürge a Yaris, hamar felváltva pedig csendes, és összességében hat liter körül el lehet vele járni.

Hírből sem ismeri a turbófeltöltőt az Aurisból is ismerős 1,33-as benzinmotor. Kis fordulaton nagyon csendes, de pörgetve felemeli a hangját - márpedig ez kell ahhoz, hogy életre keljen Fotó: Kismartoni András - Origo

Azok, akiknek már óvodában is szerpentin volt a jelük, szomorúan nyugtázzák majd, hogy hiába lett precízebb a kormány, még mindig kissé szintetikus, és a 11,8 másodperces százas sprinttel sem lehet földbe döngölni a dízel cégautókat. Emellett lassúak a gázreakciók, de a mai emissziós normákat teljesítő szívó benzinmotorok már csak ilyenek, és szerencsére a magyar Toyota-importőr egy decis fogyasztáscsökkenésért nem erőlteti rá vásárlóira a start-stop rendszert. Ez más hibalehetőségek, így a turbó és direktbefecskendezés hiányával együtt évek múlva is alacsony szervizköltségeket ígér.

Megéri az árát?

A Yaris továbbra is a hétköznapok hőse maradt, igaz, divatosabb csomagolásban, kijavított kényelmi hiányosságokkal, fejlett multimédiával. Továbbra sem adják gombokért, a kipróbált Active Design például 4,12 millió forintba kerül, amihez hozzájött a metálfény és a navigáció ára, de az üvegtetős Lounge csúcskivitelnél ötmillióra is feltornászható az összeg. Ugyanezzel az 1,33-as benzinmotorral ugyanakkor már 3,7 millióért el lehet vinni a Live Plus alapmodellt klímával és ötajtós karosszériával.

Teljesen átrajzolták a hátsó lámpát, és megjelent benne a LED-csík. Hasonló technikával világít az első nappali fény is a legjobban felszerelt Yarisokban, az Active Design tulajának viszont a jó öreg izzóval kell beérnie Fotó: Kismartoni András - Origo

Ha gyári USB-rádiót is kérünk bele, pont ugyanennyiért lehet elvinni a Suzuki Swiftet, a Renault Clio 0,9 TCe-t vagy a Mazda 2-t (szerény 75 lóerővel), sőt listaáron a kifutó Hyundai i20 sem olcsóbb - igaz, 600 ezres kedvezménnyel adják. A Citroennél csak 1,2-es, háromhengeres szívómotorral lehet kisautót kapni a 3,7 milliós keretből, Volkswagen Polóból pedig csak egy ezer köbcentis Trendline-ra futja belőle. Versenyképes tehát a Yaris ára - csak épp összességében eléggé megdrágultak a kisautók.

Műszaki adatok - Toyota Yaris 1.33 Active Design

Motor, erőátvitel, fékek. Hengerűrtartalom: 1329 cm3. Hengerek/szelepek száma: 4/16. Teljesítmény: 73 kW (99 LE)/6000. Nyomaték: 125 Nm/4000. Erőátvitel: elsőkerék-hajtás, hatfokozatú kéziváltó. Fékrendszer elöl/hátul: belső hűtésű tárcsa/tárcsa.
Méretek, tömegek. Hosszúság/szélesség/magasság: 3950/1695/1510 mm. Tengelytáv: 2510 mm. Saját tömeg: 1030 kg. Össztömeg: 1490 kg. Csomagtartó térfogata: 286 l. Üzemanyagtartály térfogata: 42 l.
Menetteljesítmények, fogyasztás. Gyorsulás (0-100 km/óra): 11,7 s. Végsebesség: 175 km/h. Szabványos átlagfogyasztás: 4,9 l/100 km. Szén-dioxid-kibocsátás: 114 g/km. Tesztfogyasztás: 5,7 l/100 km.
Költségek. Listaár (1.33 Active Design): 4 125 000 Ft. Tesztautó ára: 4 440 000 Ft.