Az utolsó klasszikus, vászonkötésben - Mercedes-Benz E200 Cabrio teszt

Bravúros (0,28) az alaktényezője. Az E200 kabrióból mindössze 6922 darab készült

A német középosztály jómódját jelképező W124-es Mercedes családja 1991-ben új taggal bővült: megérkezett a kabrió, műfajában kivételes kényelemmel és biztonsággal. Kevés készült belőle, mifelénk ritkaságnak számít, de találtunk és ki is próbáltunk egy hibátlan példányt.

A nyitott kivitel megjelenéséért is a két házi formatervező, Joseph Gallitzendörfer és Peter Pfeiffer volt a felelős, de a végső szó és az utolsó simítások is a Daimler-Benz olaszát, Bruno Sacco főstilisztát illették.

Alapul a kupé C124-es szolgált, ebből faragták a kabriót.

Kívülről nem látszik, hogy mennyi munkát fektettek az átformálásba: közel 1000 alkatrészt kellett áttervezniük, hogy kezelni tudják a merev tető hiánya okozta szerkezeti gyengeségeket, külön acélsúlyok csillapítják a rezgéseket.

Megerősítették a szélvédőkeretet és a küszöböket, a hátsó üléssor alá merevítőt építettek, a bukókeret problematikáját pedig zseniális módon oldották meg: hogy az összképet ne rontsa bukócső, a hátsó fejtámlákat boruláskor rugók lökik ki 0,3 másodperc alatt, és elektromosan, gombnyomásra is ki lehet tolni őket. A szerkezetet egyébként az SL-sorozatból vették át. 130 kilónyi extra vasat használtak fel, az eredetileg 28 kilós merev tető pótlására.

Ehhez jön még a plusz zajszigetelés, és az elektrohidraulikus mozgatású tetőszerkezet tömege. Ne vékonyka lebernyegre gondoljunk, ami a garázsig megvéd az esőtől:

háromrétegű, vízbiztos és téliesített az anyag,

plexi helyett üveg hátsó szélvédővel. Két kallantyút kell kiakasztani a szélvédő felett, utána az első ülések közötti, piros gomb lenyomásával indul a produkció: lesüllyed mind a négy ablak, majd kinyílik a tároló fedele, a tető pedig elpakolja magát, és becsukódik a konténer.

16 vagy 24 szeleppel, a dízel persze tabu

A W124-es gazdag motorkínálatából a kabrióhoz (A124 a kódja) csak három benzinest használtak. 1991-ben a Frankfurti Autószalonon 3,0 literes, DOHC-vezérlésű 24 szelepes sorhatossal mutatták be (amit később az E320-as leváltott), de 1993-tól kapható volt 136 lóerős kétliteres, illetve 150 lóerős 2,2-es négyhengeressel is, mindkettő 16 szeleppel és befecskendezéssel futott. A legvadabb az E 36 AMG volt 272 lóerővel. A kabriókhoz alapból járt az ötfokozatú kézi váltó.

Mind a négy kerék független futóművön rugózott, hátra a bébi-Merciből, a W201-esből átvett, passzív kormányzásra is alkalmas oldalankénti ötlengőkaros szerkezetet építették. Jó húzás volt a vezetőségtől a vászontetős bevezetése,

az előd W123-asnak ugyanis nem volt nyitott kivitele,

így aki kabriózni akart, kénytelen volt vagy a nagyobb és drágább SL-t, vagy (idővel) a kisebb SLK-t választani. Ezek azonban alkalmankénti családi használatra is alkalmatlan, kétüléses roadsterek.

8,5 centivel rövidebb a tengelytáv a szedánénál Forrás: Retro Mobil

A kipróbált kocsi 1994-es, tehát az egy évvel korábbi ráncfelvarrás után született, erről az átkomponált hűtőmaszk, a gépház tetejére költöztetett csillag és a fehér-bordó hátsó lámpák is árulkodnak. 1993-ban történt a nomenklatúra-váltás is a Mercinél, a középkategória ekkor lett hivatalosan is E-osztály. A szám utáni E azelőtt a befecskendezőt (németül Einspritzung) jelentette, a váltás után azonban a szám elé került, és a méret jele lett.

Szezonális rendszámmal, hölgy tulajtól

Az enyhe gyári tuningpakk, a Sportline is megtalálható ebben a gépben: kissé keményebb és rövidebb rugók, szélesebb abroncsok, közvetlenebb kormányzás és kisebb átmérőjű, vaskosabb volán szerepel a csomagban.

Őszintén szólva, alig tesznek hozzá az autó viselkedéséhez

– kanyarokban azért valamivel kezesebb -, de a kék jelvény jól mutat a kocsi oldalán meg a váltógombon...

Tulajdonosa régóta kötődik a modellhez, még fiatalkorában a lakótelepen az erkélyről nézegette a szomszéd doktor úr hófehér limuzinját, és már akkor eltökélte, neki is lesz egy előbb-utóbb. Aztán vett egy szedánt és egy kombit, 2009-ben pedig megérkezett a kabrió. Németországban találta egy kereskedésben. Mint kiderült, remek előélete volt, két korábbi hölgy tulajdonossal, akik nagyon vigyáztak rá, havat, sós utat soha nem látott, csak március és október között váltottak rá rendszámot, télen garázsban állt.

A sérült bal hátsó sárvédőt kivéve rozsdamentes, kiváló esztétikai és műszaki állapotban volt,

az órája akkor még mindössze 15 000 kilométert mutatott.

A lemezt könnyű volt kijavítani, ezenkívül alig volt dolog vele, a kuplung munkahengere és a vezérmű egy fogaskereke szorult cserére, később pedig a benzinpumpa és egy üzemanyagcső. A kissé viseltes faberakások és a kárpitok is megúszták egy felújítással.

Indulásnál kar nyújtja előre a biztonsági övet

Ha szépséget nem is (semmi furmányos vonalvezetés nincs rajta, letisztult), de eleganciát mindenképpen sugároz. Tágas a belső, van légkondi, fa-bőr kormány, ülésfűtés, négy elektromos ablak és elektromos mozgatású külső visszapillantók. Indításkor a váll mellett egy kar előretolja a biztonsági övet. ABS, kipörgésgátló, erős biztonsági utascella, gyűrődő zónák, ütközéskor elmozduló pedálok és deformálódó kartámaszok, na meg a két légzsák gondoskodik a biztonságos menetről.

Ezzel a tudattal indultunk útnak, illetve azzal, hogy sokak szerint a 124-es volt az utolsó klasszikus Mercedes.

A legkisebb motor duruzsol az orrban,

csendesen és selymesen forog. Menet közben csukott tetővel alig növekszik a zúgás, nyitottal, felhúzott ablakokkal is elfogadható, és nem is huzatos. Első blikkre nem tűnik kevésnek a 136 ló, de több mint 1,6 tonnás testet cipel, ne várjunk látványos dinamizmust.

Ráadásul nyomatéka sincs sok; szorgalmasan kell kapcsolgatni, és hagyni kell kiforogni a négyhengerest. Így érthető, miért voltak kelendőbbek az erősebb hathengeresek. Nem kanyarvadász, inkább higgadt autópálya-cirkáló, egyenesben nagyon szépen és pontosan fut, a 130 km/h-s utazótempót a végtelenségig tartja, de a német pályákon 150-160 felett is jól teljesít.

Napi autónak is beválna, csak kár lenne érte

Kanyarban is stabil, nincs bizonytalanságérzet (ez részben a már említett Sportline csomag érdeme is), de ha akarjuk, gázadásra van egy kis finom túlkormányzottság. Könnyű és élvezetes vezetni,

minden kezelőszerve könnyen és pontosan működik

– ahogy egy klasszikus Mercihez illik. Váltója hosszú utakon, de pontosan és határozottan kattan a fokozatokba, az áttételezés kifejezetten (a motor karakteréhez túlságosan is) hosszú.

Szervós kormánya kisujjal is forgatható, ez rontja a célpontosságot, a pedálok puhák. Négy tárcsafék állítja meg, erősen és hatékonyan - probléma nélkül mehetünk bárhová, hiszen a gép mindennapi használatra is alkalmas, de tulajdonosánál a vasárnapi hobbiautó aranyéletét éli. Mások is általában így vannak ezzel, annál is inkább, mert a 124-es családon belül a Cabrio különösen elkezdett drágulni youngtimerként. Sokat nyüstölni, elhasználni tehát inkább egy olcsóbb CLK-t érdemes.

Műszaki adatok - A124 E200 (1994)

Motor: soros négyhengeres benzinmotor, elöl hosszában beépítve. Két felülfekvő vezérműtengely, hengerenként négy szelep. Hengerenkénti befecskendezés (Siemens). Hengerűrtartalom: 1998 cm3.
Teljesítmény: 136 LE, 5500/perc fordulaton. Nyomaték: 190 Nm, 4000/perc fordulaton.

Erőátvitel: ötfokozatú, kézi váltó, hátsókerék-hajtás.

Felfüggesztés: elöl kettős keresztlengőkaros, hátul oldalankénti ötkaros rendszer, tekercsrugókkal, hidraulikus lengéscsillapítókkal. Kétkörös, hidraulikus, szervós fékrendszer, elöl hűtött, hátul tömör tárcsafékek. Hidraulikus rásegítésű kormánymű.

Felépítmény: kétajtós ötüléses önhordó nyitott acélkarosszéria. Hosszúság x szélesség x magasság: 4655 x 1740 x 1391 mm. Tengelytáv: 2715 mm. Saját tömeg: 1630 kg. Végsebesség: 200 km/h.

Még több veterán olvasnivaló a Retro Mobil júliusi számában: