Nagy vihart kavart a pesti bringás és autós kakaskodása

Durva Autós Vs. Biciklis harcot rögzített egy fejkamera, GIF
Vágólapra másolva!
Egy másik, fejkamerás kerékpáros rögzítette az I. kerületben történt konfliktust, és ahogy gyakran lenni szokott, a kommentekben elszabadultak az indulatok – pedig mindkét fél hibás volt. A videó érdekessége, hogy megrendezett, és valójában egy kampányt szolgál a közlekedés biztonságáért, amelyhez Győrfi Pál is csatlakozott.
Vágólapra másolva!

Több felületen még szavazás is indult arról, hogy ki a hibás, és annak ellenére, hogy mindketten azok voltak, mégis sokan csak az egyik vagy másik félre szavaztak. Mi sem mutatja jobban, hogy az autósok és biciklisek között egy komoly ellentét van. A gyorsan terjedő felvételt valójában a We Love Cycling kerékpáros oldal készítette, a célja pedig az volt, hogy tesztelje, hogyan reagálnak a mindennapi közlekedés résztvevői a látottakra, illetve felhívják a figyelmet arra, hogy a biciklis-autós kapcsolatokon még mindig van mit javítani.

A legutóbbi európai uniós összehasonlítás alapján a közúti haláleseteken belül a kerékpáros balesetek arányában Magyarország sajnos élen jár. Míg az EU-átlag azt mutatja, hogy a balesetek 8%-a biciklis baleset, addig hazánkban ugyanez a szám 12%, amit csak három ország előz meg. Ráadásul Magyarország a dobogós helyen szerepel az egymillió főre jutó kerékpáros halálos áldozatok száma alapján is. Az éves halálos kimenetelű balesetek áldozatai közül tízből egy biciklis.

Szükség van az edukációra, figyelmetlenek a felek

Sajnos a téma aktuális, hiszen az adatok azt mutatják, hogy a halálos kimenetelű biciklis balesetek csaknem háromnegyede május és november között történik hazánkban. Bár a kerékpározás a nők és a férfiak számára is kedves,

mégis, tíz áldozatból nyolc férfi.

Az előfordulás helyszínében nincs figyelemre méltó különbség: ahogyan Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta, körülbelül egyenlő arányban oszlanak meg a településen belüli és azon kívüli esetek.

Míg városon kívül legtöbbször a hátulról elütés, az előzés közben történő elsodrás az, ami bekövetkezik,

városon belül gyakoribb a figyelmetlen ajtónyitás és a kanyarodás közben bekövetkező baleset.

Abban pedig, hogy az egyik, vagy a másik fél lenne gyakrabban hibás, nincs általános igazság: éppen ugyanannyi szabálysértés történik egy-egy autós-biciklis baleset kapcsán az autósok és a biciklisek részéről is.

Forrás: We Love Cycling

vagy a biciklis gyerek esete, akit egy kanyarodó kamion ütött el. Szomorú, hogy az ehhez hasonló tragédiák sora évről évre megismétlődik. Az OMSZ adatai alapján is látjuk, hogy a biciklizésnek - és ezzel a balesetek bekövetkezésének is - szezonja van, hiszen a januári számokhoz képest áprilisban is már megduplázódott a kerékpáros balesetek száma" - mondta Győrfi Pál.