Újra megnyitották a sárlavina miatt lezárt utat a Dunakanyarban

Nagymaros, 2020. június 22. Munkavonat áll Nagymaros és Zebegény között a megrongálódott vasúti pálya közelében 2020. június 22-én. A heves esőzés miatt június 17-én a lezúduló kő- és sárlavina megrongálta a vasúti töltést, a hordalék eltorlaszolta a Vácot Szobbal összekötő utat. MTI/Máthé Zoltán
Vágólapra másolva!
A két héttel ezelőtti heves esőzés okozta kő- és sárlavina után sikerült helyreállítani az utat.
Vágólapra másolva!

A Pest megyei 12-es főúton Zebegénynél június 18-án teljes útzárat kellett bevezetni, mivel a heves esőzések nyomán a Szent Mihály-hegyről lezúduló kő- és sárlavina elárasztotta a szobi vasútvonal vágányait,

a kimosott töltés miatt pedig a főút és a kerékpárút is járhatatlanná vált.

A folyamatos helyreállítási munkáknak köszönhetően az út érintett szakaszán június 30-tól már félpályán haladhat a forgalom, a kerékpárút érintett szakaszát pedig korlátozás nélkül használhatják a biciklisek.

A 12-es főút érintett szakaszán a Magyar Közút váci és dunakeszi mérnöksége folyamatosan végezte a takarítási munkákat. A kimosott töltés és a főút menti területek helyreállításán a MÁV jelenleg is dolgozik, a munkák olyan fázisba jutottak, hogy a főúton félpályás korlátozás mellett elindulhatott a forgalom.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. váci mérnöksége 1130 méter hosszan beton terelőelemeket épített ki, a szakaszon

jelzőlámpás forgalomirányítás mellett 40 km/órás sebességkorlátozás van érvényben,

emellett előzni tilos és veszélyt jelző táblákat is kihelyeztek a szakemberek.

A speciális lámpák egymással kommunikálva, váltakozva irányítják a forgalmat. Sárga lámpa jelzésében a várakozási idő mutatásával először a perc értékét jelezve, majd utána 99 másodpercet számol vissza a zöld jelzésig.

Az átjutást 4-5 perc várakozás előzheti meg

irányonként a gépjárművek függvényében.

A turistacsalogatónak sem utolsó, ingyenes vonatpótló hajójárat Nagymaros és Zebegény között még mindig közlekedik, mivel a vonatközlekedés várhatóan csak július második hetében indulhat újra, egyelőre csak egy vágányon.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!