Hathengeres bariton és kipörgő hátsó kerék helyett ezúttal másról szól a 330-as típusjelzés: ingyenes parkolás, adókedvezmény és (meglehetősen lassú) konnektoros töltés jelent meg a legnépszerűbb BMW repertoárjában, immár összkerekes kombiként is. Ugyanakkor a márkanév, az M-csomag és a közel 300 lóerőt mozgósító boost funkció olyan ígéretet hordoz, hogy egy plug-in hibrid gazdájának sem kell lemondania a sportosságról. Lássuk, működik-e a gyakorlatban a kettő az egyben ajánlat!

Sötét viharfellegek gyülekeznek a belső égésű motoros autók felett: egymásra licitálva jelentik be országok a kitiltás céldátumát (rendszerint 2030 körülre), és már több gyártó is bejelentette, hogy leállítja a benzinesek továbbfejlesztését. Utóbbi oka a CO2 emissziós kvóták és bírságok mellett az Euro-7 norma drákói szigorú tervezete, nem csoda, hogy a cégek legjobban reklámozott sztárjai már a villanyautók. Ilyen például a BMW-nél a jól ismert, apró i3 mellett az új iX3 szabadidő-autó, és már felsorakozott a rajtvonalra az i4, illetve a meglehetősen szokatlan formájú, akár 500 lóerős iX is.

Harmonikus a forma, a 4-es sorozattal ellentétben konszolidált hűtőmaszk-vesékkel. Látványos az M- optika, de sajnos a plug-in hibridhez nem kapható sport differenciálmű. Galériához kattintson a képre!Fotó: Hirling Bálint - Origo

Csakhogy a vételárat, a hatótávot és a még mindig alacsony piaci részesedést látva egyelőre nincs szó arról, hogy az akkus villanyautók kizárólagosságát borítékolhatnánk a közeljövőben, fontos szerep jut mellettük még jó ideig a teljes értékű hibrideknek. Míg a Toyota és néhány más márka az „öntöltő" rendszerekben látja a megoldást, az európai gyártók inkább a plug-in változatokra esküdnek, és ezek a BMW kínálatában is elterjedtek. Zöld rendszámosként kapható már a 2-es Active Tourer, az 5-ös és a 7-es sorozat, illetve az X1, X2, X3, X5 is – a nagyoknál soros hathengeres motorral kombinálva.

Kombiként G21 kóddal fut az aktuális 3-as sorozat. Plug-in hibridként a városban-aglomerációban sokat ingázóknak jó, míg hosszú utakra az ugyanennyibe kerülő hathengeres dízel (330d) lehet érdekes alternatíva, de a „sima" benzineseket sem írnánk leFotó: Hirling Bálint - Origo

Összkerekes, mégsem hegyomlásnyi SUV

Persze a bajorok aranytojást tojó tyúkja, a 3-as sorozat is megkapta a hibrid hajtást, az aktuális G20 szériát limuzinként már 2019 augusztusában kipróbáltuk vele, és azóta sem álltak le a fejlesztések. Tesztünk apropóját éppen az adta, hogy összkerékhajtással és kombi karosszériával is lehet rendelni a 330e modelleket, igaz, a legfrissebb újdonság, a gyengébb és olcsóbb 320e kivitel még nem szerepel a hazai kínálatban. Tavaly Magyarországon a vevők kétharmada xDrive rendszerrel vásárolta BMW-jét, tehát logikus volt a 4x4 bevezetése, igaz, nélküle kisebb lenne a tömeg, a fordulókör és persze az ár.

Egyedi, bár nem túl vidám az Individual csomagos Dravit szürke fényezés (675 ezer forint). Tesztautónk 17-es felnijeire 225/50-es Pirelli téligumikat húztakFotó: Hirling Bálint - Origo

Egyértelműbb szimpátiánk a Touring karosszériával, az utakat ellepő SUV-ok között üdítő látvány egy sportos arányokkal megáldott, középkategóriás kombi – sajnos a riválisnak szánt Alfa Giuliából sem készítettek ilyet. Még nem csúfítják nyúlfog-szerű vesék az orrát, de már látványos első-hátsó lámpákat kapott, szépen emelkedik az övvonala, és izgalmasak az arányai, részben az első kerekek és az ajtók közti nagy távolság (az úgynevezett premium gap) miatt. Jó hangulatfokozók az M-csomag optikai elemei és a kettős kipufogóvégek, még a 17 colos alapkerekek sem teszik komolytalanná.

Tartósan 252 lóerő a hibrid hajtás maximális teljesítménye, amihez átmenetileg felsorakozhat további 40 – nem olyan mellbevágó, mint a nitró egy sportkocsinál, de érezhető a plusz. A rendszer össznyomatéka 420 NmFotó: Hirling Bálint - Origo

Szerencsére nem számolták fel a gombokat

Belül a 3-as sorozatban megszokott jó világ fogadott, minőségi anyagfelhasználással és a bézsszínű (könnyen koszolódó) kárpitok miatt otthonos hangulattal. Konzervatívabb a kialakítása, mint az új, W206-os Mercedes C-osztálynak, de ezt alighanem sokan értékelni fogják. Itt még nem kell mindent ujjlenyomatokkal elcsúfított óriásképernyőn kezelni, a klímának van direktpanelje, plusz megmaradt az infotainment központi vezérlőtárcsája - persze hang- és gesztusvezérléssel kiegészítve. Remek a menü, online a navigáció, flott a telefonkapcsolódás, ritka az ilyen könnyen kezelhető rendszer.

Hangulatos a műszerfal és könnyen kezelhető az infotainment, hideg napokon önállóan életre tud kelni a kormány- és ülésfűtés. A nyolcfokozatú automataváltó Steptronic vagy minimális felárral Steptronic Sport változatban kérhetőFotó: Hirling Bálint - Origo

Továbbra sem voltunk igazán kibékülve a digitális műszeregység kijelzőképével, és túl vaskos az M-logós kormány, de ez már a kákán is csomót keresés minősített esete. A kezelhetőséghez hasonlóan az üléskomfort is remek, és ugyanez elmondható végre a 3-as kabinjának helykínálatáról is – igaz, közben akkorára nőtt a karosszéria, mint amekkora két évtizeddel ezelőtt az 5-ös sorozat volt. Ennél a kivitelnél a hátsó ülés alá költözött a 11,15 kWh-s akku, a tank pedig ezúttal a tengely mögé került.

Megfelelő a helykínálat hátul (nem mindig volt ez így a 3-as sorozatnál), jutott ide klímapanel szellőzőrostélyokkal, USB-C töltőcsatlakozó és napvédő roló is. Szép, de kényes a szintén feláras bézs bőrkárpitFotó: Hirling Bálint - Origo

Míg a SUV-oknál viszonylag nagy helyen tetrisezhetnek a tervezők a komplex technikával, addig a „földszintes" autóknál több kompromisszumra kényszerülnek – és velük együtt persze a vevők is. Így a plug-in hibrid Touring csomagtartója 500-ról 410 literesre zsugorodott (tehát alig nagyobb, mint egy ötajtós Golfé), ami családi autóként csökkenti használati értékét. De a magas padló még mindig jobb, mintha a régebbi plug-in hibrideknél ismert módon a raktér végében akkudoboz akadályozná a bővíthetőséget, miként az is hasznos, hogy az alagsor rekeszében lehet elrejteni a töltőkábeleket.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!