Hétköznap villanyautó, hétvégén benzines

Látványos a szélvédő alatti és az ajtókra is kiérő LED-csík, amit persze millióképp lehet konfigurálni, sőt, ezek az ajtón lévő fényfüzérek világítanak narancssárgán akkor, ha a holttérben van valaki. Amikor úgy akarnánk sávot váltani, hogy ott más autó halad, akkor a LED-ek villognak, és a Seat visszakormányoz. Látványos és ügyes megoldás ez, mert a perifériába belefér, így mindig látszik, ha veszélyes lehet a sávváltás. Még jobb, hogy álló helyzetben is tudja ugyanezt, amikor parkolás után nyitnánk az ajtót és veszélyt érzékel, így a rányitásos balesetektől óvja meg a bent ülőket.

Nem csak jól néz ki a körbefutó hangulatfény, de ajtónyitáskor pirosra vált, és ha a holttérben mozgást érez, villog isForrás: Vékey Zoltán

A kezdeti nehézségek után mostanra kiforrottnak mondható 1.4 TSI-t kombinálta a Volkswagen egy villanymotorral, hatfokozatú DSG váltóval és a 13 kWh kapacitású akkumulátorral, ezt a hajtásláncot a Volkswagen Golfban és Passatban GTE, míg a Skoda Octaviában és a nemrég tesztelt Superbben iV néven találjuk meg. Itt 204 lóerő a rendszerteljesítmény (létezik amúgy egy még erősebb kivitel is a Cupra Leonban), és 60 kilométer az ígért elektromos hatótáv. Ez már nem első generációs rendszer, a konszern komoly tapasztalatot halmozott fel az elmúlt 7-8 évben a plug-in hibridek fejlesztésében és gyártásában.

Ugyanez az orr a Tarraco nevű SUV-rokonnak valamiért nem áll ennyire jól, az alacsony Leont viszont sportossá tesziForrás: Vékey Zoltán

Nem csoda, hogy a tesztelt Leon finoman, okosan és ügyesen működött, 2021-ben sokaknak ideális választás egy ilyen plug-in hibrid, nálam például az óvoda-iskola-munka-bevásárlás napi programot a mindennapi városi használatban tapasztalt 50 kilométer hatótáv pont lefedi. Utána egyszerűen, sima konnektorra dugva 5-6 óra alatt feltöltött, ki is hagytam a nyilvános oszlopokat, de hét közben így sem égettem el egy csepp benzint. Hétvégén irány a Balaton, ilyenkor alig észrevehetően kapcsol a benzinmotor és lemerülés után 7 liter körüli benzinmennyiséggel lehet kalkulálni 100 kilométeren.

A bal első sárvédőre került a töltőcsatlakozó. Szabványos fogyasztása 1,4 liter, illetve 14,4 kWh száz kilométerenkéntForrás: Vékey Zoltán

Végre egy kompakt hibrid, amit szórakoztató vezetni

De nemcsak akkor kapcsol be a turbós benzinmotor, ha lemerült az akksi, hanem akkor is, ha lepadlózzuk. Valójában tisztám elektromosan is meggyőző a gyorsulása, és a bal oldali körműszer elég jól mutatja, hogy épp hány százalékát használjuk a villanylovaknak, és mikortól fog a benzines egység is besegíteni. A 204 lóerő biztosan megvan, sőt én az élményfaktor alapján 220-240 lóerősre saccoltam volna, mielőtt megnéztem volna az adatokat. Bitangul megy, alacsony fordulaton is bőséges az erő a villanymotorok miatt és ez a lendület 100 km/h felett sem fogy el.

Szépen telepakolták a gépháztető alatt. Sokan lehetnek kíváncsiak arra, hogy a plug-in hibridek mennyire lesznek könnyen szerelhetők 15 év múlvaForrás: Vékey Zoltán

Élmény tehát időnként padlóhoz szegezni a gázpedált és a Seat kéri is időnként, egy hét alatt nem bírtam ráunni. Egyedül azt lehet felróni neki, hogy a nyugodt autózás közben elkövetett hirtelen padlózásra kicsit gondolkodik a vezérlőelektronika és DSG-váltó agya, és kell neki 1,5 másodperc, mire kapcsol. Persze erre való a sport üzemmód: sokkal felkészültebbé, élénkebbé válik az autó karaktere, és a benzinmotor is előbb kapcsolódik be a hajtásba. Hétköznapokra a normál program való, míg dugóban araszoláshoz vagy cirkáláshoz elő lehet venni a gazdaságos üzemmódot is.

Ez lenne a fokozatválasztó kar, nincs is szükség nagyobbraForrás: Vékey Zoltán

A villanyautózás érdekes felismerése, az autógyártók (részben az óvatlan járókelőket védő előírások miatt) komoly energiát ölnek a mesterséges hangélménybe, kis tempónál némelyik sci-fis búgást produkál. Ebből a szempontból a Leon kevésbé remekel, a mély morgás nekem nem jött be, a plug-in Golf sokkal élvezetesebben zümmögött, az Audi E-tron pedig egyenesen mennyei X-szárnyú hangokat hallatott. Szerencsére a Leon e-Hybridnél elég egy könnyed suhintás a gázpedálra, és bekapcsol a benzinmotor is, ilyenkor - a négy henger korlátai között - egész szórakoztató hangokra is képes.

Csak elsőre egyszerű a forma, ha alaposabban megnézzük, tele van finom részletekkel. A tengelytáv 2,68 méterForrás: Vékey Zoltán

Komoly befektetés, érdemes jól utánaszámolni

Sportos hangulatot hivatott képviselni a futómű, inkább feszesre, mintsem kényelmesre hangolták, gyorsan lehet vele kanyarodni, de a fővárosi utakon sokszor kellett hangosan felszisszennem, annyira sajnáltam a lengőkarokat, szilenteket és rugókat. Összességében (főleg sok városi útnál) ideális választás tehát egy konnektoros hibrid, ami egészen addig stimmel is, amíg nem vizsgáljuk az árakat. 12,54 millióról indul ugyanis a Leon e-Hybrid, igaz ez már az FR felszereltség (szerényebbet nem is lehet konfigurálni) szép extralistával, de azért mégiscsak duplája a sima benzines, mezítlábas Leonnak.

Az egybefüggő LED-csík most a trend, de ebben a kategóriában itt láthatunk először ilyet. Futófényes az irányjelzőForrás: Vékey Zoltán

Házon belüli konkurencia persze akad bőven (Golf, A3, Octavia), viszont azon kívül elég sokáig kellett keresni, hogy kompakt méretű plug-in hibridet találjak. A Renault csak kombiként kínálja a Mégane-t, miként a Kia is a Ceedet jó 20%-kal kisebb akkuval, szerényebb vezetési élményt ígérő 140-160 lóerővel, 10,5 illetve 11 milliós indulóáron. Vagyis a zöld rendszámos Leon nem tűnik túlárazottnak, még ha fáj is ezt kimondani egy 12 millió forint feletti kompakt autó esetében, ám azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szűk csomagtér miatt sokaknak ötajtós helyett kombira kell áldozni.