Magyarországra is megérkezett az Opel kínálatának legnagyobb, de összességében még mindig kompakt SUV-modellje, miután új orrkialakítást, digitális műszerfalat és korábban nem látott extrákat kapott. Egyelőre maradt a kínálatban az ismert benzin- és dízelmotor, így meglepően alacsonyan tudták tartani az árakat, a legerősebb modellek viszont csak plug-in hibridként elérhetők.
Ellentmondásos modellnek számított a Dél-Koreában gyártott Opel Antara, sokan úgy is tekintettek rá, mint egy kihagyott ziccerre a SUV-őrület hajnalán, éppen ezért nagy várakozások előzték meg az új Grandland X bemutatóját. Erre a Frankfurti Autószalonon került sor 2007-ben, vagyis pont abban az évben, amikor a francia PSA felvásárolta az Opelt (mára tovább bővült, és Stellantis névre hallgat a konszern), a műszaki alapok átvételéről pedig már korábban megállapodtak a németek és a franciák.

Ezúttal nem is maradt el a siker, de ahhoz, hogy versenyképes maradjon, és illeszkedjen a mai Opelek arculatához, idén ráncfelvarrásra volt szükség. Akárcsak a kisebb SUV-rokonok, vagyis a Crossland és a Mokka,a Grandland is elhagyta az X utónevet, az orr-része pedig teljesen átalakult. Ennek látványos eleme a Zorro-álarcként véghúzódó, egybefüggő fekete hűtőmaszk, amelyből vadonatúj LED-fényszórók néznek ránk, ezek felárért már automatikus kitakarású mátrix kivitelben is kérhetők.

Természetesen a légbelépőknek helyet adó lökhárító is teljesen átalakult, a farnál viszont kevésbé látványosak a változások, a legérdekesebb talán a típusjelzés felöltözése középre, a villámos Opel-embléma alá. Teljesen megújult a felnik választéka, az oldalsó műanyag burkolatok és kerékjárat-szélesítések pedig immár a karosszéria színében pompázhatnak. Kapható GS Line kivitel is, ezek a krómozott díszítőelemek helyére matt feketéket illesztenek.
Minden csupa kijelző, de maradtak gombok is
A közeli rokon Peugeot 3008-hoz és más modern SUV-okhoz hasonlóan sokaknak túl konzervatívnak tűnt a Grandland analóg műszeres, klasszikus belsőtér-elrendezése, úgyhogy ezen is változtattak a frissítéssel. Alapból jár a 7 colos digitális műszercsoport és a szintén 7 colos középső érintőképernyő, de a jobban felszerelt modellek Pure Panel szélesvásznú kijelzője lesz igazán látványos, 12+10 colos mérettel. Szerencsére maradtak még fizikai gombok, és külön egységet képez a klímapanel.

Változatlan az EMP2 platformra épülő karosszéria helykínálata, tehát felnőtteknek is kényelmesen el lehet férni hátul, a csomagtartó alaphelyzetben 514 literes, a feláras, ortopédiai szempontok alapján kialakított AGR-ülések pedig már sportos, illetve hűtött-fűtött kivitelben is elérhetők. Van vezeték nélküli telefontöltés, számos online funkció és vezetéssegítő funkciók sora, a stop&go adaptív tempomat mellett az Opel (kormányon tartott kéznél) önállóan a sáv közepén tudja tartani magát.

A márka történetében először a Grandland fedélzetén jelenik meg az infrakamerás éjjellátó rendszer, amely akár 100 méterre is ellát, és külön figyelmezteti a vezetőt az országúton barangoló gyalogosokra vagy kerékpárosokra. Bár a modell francia alapokra épül, a rüsselsheimi mérnökök igyekeztek eltérő hangolással jobb vezetési élményt elérni, és azt is hangsúlyozzák, hogy ez igazi „made in Germany" modell: Eisenach városában gyártják, ahol egykor Wartburgok is készültek.
130 lóerővel vagy plug-in hibridként
Ami a motorpalettát illeti, nem lesznek változások a frissítés előtti modellhez képest, vagyis alapesetben az 1,2 literes, turbós benzines dolgozik benne 130 lóerővel (ezt a háromhengerest a Szentgotthárdon is gyártják), hatfokozatú kézi vagy nyolcas automataváltóval. Ugyanekkora teljesítményű, de 300 Nm-es nyomatékot mozgósít a valamivel drágább 1,5-ös, négyhengeres dízelmotor, tisztán elektromos hajtás viszont a kisebb Opelekkel szemben itt nem elérhető.

Mégis elérhető a Grandland kétféle zöld rendszámos kivitelben, ezek plug-in hibridek. Alapesetben 224 lóerős rendszerteljesítmény és fronthajtás jár, de a drágább változatban a hátsó kerekeket is meghajtja egy villanymotor, és a 300 lóerős modell álló helyzetből 6,1 másodperc alatt gyorsul százra. WLTP-adatok szerint 55-65 kilométer tehető meg elektromosan egy feltöltéssel, az akkura 8 év vagy 160 ezer kilométer garancia jár, a menettulajdonságairól korábbi beszámolónkban olvashat.

Ami az anyagiakat illeti, a háromhengeres Business Edition alapmodell finanszírozással már 7,99 millió forinttól elérhető, vagyis a riválisok (Renault Kadjar, Skoda Karoq, új Nissan Qashqai és Peugeot 3008) ára alatt marad. Időközben a márka magyarországi jelenlétében is történt változás, az importőri feladatokat a Wallis vette át Dalos Attila irányításával, ugyanakkor a régi kereskedőhálózattal, a márka következő nagy dobása pedig a januárban gyártásba kerülő új Astra-generáció lesz.