Elfogadta az Európai Parlament a gépjármű-felelősségbiztosításra vonatkozó új szabályokat, amelyek garantálják, hogy az utazók egyenlő elbírálásban részesüljenek Európa-szerte.

A jogszabály védelmet biztosít a balesetek károsultjainak függetlenül attól, hogy Európán belül hol szenvednek balesetet. A 689 szavazattal, három ellenszavazat és négy tartózkodás mellett elfogadott szabályok célja, hogy a jelenlegi gépjármű-felelősségbiztosítási irányelv kiskapuit bezárja - írta a Napi.hu.

A jogszabály garantálja, hogy a balesetet szenvedők akkor is hozzájussanak a nekik járó összeghez, ha a biztosítócég időközben csődbe megy. A kártörténeti igazolások harmonizációjának köszönhetően a biztosított ezentúl nem kerül hátrányos helyzetbe, ha más tagállamba költözik. A biztosítást keresők pedig új, ingyenesen használható és független felek által működtetett ár-összehasonlító eszközök segítségével vethetik majd össze a különböző díjakat és biztosításokat.

Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

A jogszabály a tagállamokban egységesíti a biztosítási fedezet kötelező legalacsonyabb mértékét, hogy a károsultak mindenhol legalább egy bizonyos összeghez hozzájussanak. Ha a tagállamok más, magasabb szintű fedezetet írnak elő, akkor az érvényesül. A túlszabályzás elkerülése érdekében a szabályok nem vonatkoznak a 14 km/h-nál lassabban haladó járművekre (például kerti traktorokra vagy elektromos rollerekre) és a kifejezetten versenyzésre épített gépekre sem.

A június 22-én kötött ideiglenes megállapodást a Parlament után a Tanácsnak is hivatalosan jóvá kell hagynia, majd az irányelvnek meg kell jelennie az Európai Unió hivatalos lapjában. A tagállamoknak 24 hónapjuk van arra, hogy azt átültessék saját jogrendjükbe.