Végre itthon is kapható a Skoda Fabia negyedik nemzedéke, amely nemcsak szebb és tágasabb az elődjénél, de műszakilag is felzárkózott az élvonalhoz - igaz, a modern turbómotorok mellett régi vágású szívó benzinessel is elérhető. Hazai utakon próbáltuk ki a csehek újdonságát.

Csupán egyetlen formai geget engedtek meg maguknak a dizájnerek, az első ajtók aljába préselt háromszög-formát, amely a cseh zászlóban Morvaországot jelképező kék háromszögre utal. Kattintson a képre, galéria nyílik!Fotó: Hirling Bálint - Origo

1999-es megjelenése óta a Skoda Fabia az egyik legnépszerűbb kisautónak számít Magyarországon, 23 év alatt eddig 93 ezret adtak el belőle, míg a világban 4,5 millió fogyott. Nem nehéz kitalálni, miért: egyrészt nálunk a Skoda a szocialista múlt miatt mindig is népszerű, ismert márka volt, másrészt az ezredfordulón már a laikusok is tudták, hogy a Skoda ugyanazt a technikát adja, mint a félprémium márkának számító Volkswagen, csak olcsóbban. A kicsivel rosszabb anyaghasználatot, a szándékos spórolás egyéb apró jeleit pedig könnyű szívvel bocsátottuk meg a Fabiának, hiszen mindig is a legtágasabb és legjobban használható kisautók közé tartozott.

A tengelytáv és a szélesség is veri az első generációs Octaviáét, a 4,1 méteres hossz a legnagyobb a B-szegmensbenFotó: Hirling Bálint - Origo

Itthoni népszerűségéhez az is hozzájárult, hogy az első három generációból kombit is kínáltak, ellentétben a konszern többi kisautójával, az Audi A1-essel, a Seat Ibizával és a Volkswagen Polóval. Bár Mláda Boleslav állítólag jól haladt a fejlesztésével, az utolsó pillanatban mégis úgy döntöttek, hogy ezúttal nem készítik el az új Fabia-nemzedékből a kombit, mert azzal a házon belül a Kamiq crossovertől vettek volna el vevőket. Így az ötajtós lett az egyetlen karosszériaváltozat (a négyajtós szedán már az első nemzedékkel kihalt, háromajtós nem is volt).

Új alapokra helyezték

14 féle színben kérhető, az arany az egyik újdonság, 100 ezerért rendelhető fekete vagy ezüst tető isFotó: Hirling Bálint - Origo

Az új Fabia a Volkswagen-konszern kisautói közül utolsóként tért át az előző Golffal bevezetett keresztmotoros építőkészletre (MQB platform, A0 variáns), ami számtalan előnnyel járt számára. Például jelentősen megnövelhették a tervezők, a hossz 11,1 a tengelytáv 9,5, a szélesség 4,8 centiméterrel lett nagyobb, így már ez a legnagyobb autó a kategóriában. Csak a magasságból csíptek le egy keveset (0,8 centit), hogy sportosabb legyen a kiállása és, hogy csökkentsék a légellenállást. A 0,28-as alaktényező - amihez kellettek az aerodinamikailag optimalizált felnik, a lezárható hűtőrács, és az alsó védőburkolat is - tényleg az egyik legjobb érték a B-szegmensben (az előző Fabiáé még 0,32 volt), általa a fogyasztást és a szélzajt is sikerült csökkenteni az elődhöz képest.

Hátulról jobban megváltozott, a vízszintes, részben LED-es lámpák szélesebbnek láttatják a karosszériátFotó: Hirling Bálint - Origo

Szintén az MQB-alapok miatt a nagy és ultranagy szilárdságú acélok arányát a korábbi 53 százalékról 79 százalékra növelték, ami nem csak a biztonságot (a törésteszt 5 csillagos) és a karosszériamerevséget javította, de ennek köszönhető az is, hogy a jelentős méretnövekedés, valamint a gazdagabb felszereltség ellenére a tömeg alig nőtt, a szívómotoros alapváltozat mindössze 1041 kg-ot nyom. Igaz, olvastam olyan tesztet már a Fabiáról, amelyben a gyári adatnál fél mázsával többet mértek, de a bő 4,1 méteres hossz tudatában még az is teljesen elfogadható. Magas színvonalú a biztonság, az EuroNCAP töréstesztre 5 csillagot kapott az autó, többek között azért, mert 9 légzsákot tartalmaz alapáron, köztük a hátsó oldallégzsákokat és a vezető térdlégzsákját.

Alapáron jár a LED Basic fényszóró, de lehet rendelni okos adaptívat is 341 ezerértFotó: Hirling Bálint - Origo

Pusztán a dizájntól viszont senki nem fogja eldobni az agyát, de a Skodánál nem is ez a formatervezők célja. Igazából csak a hátsó lámpáknál történt komoly változás, a Fabia is megkapta a többi Skodáéhoz illeszkedő, vízszintes burákat és a középen kiírt S K O D A feliratot, de szemből akár össze is lehetne téveszteni az újat az előző generációval. Persze a hosszabb, szélesebb és laposabb karosszéria kellemesebb arányai a második pillantásra már elárulják, hogy melyik a friss modell.

Milyen belül?

A sportcsomaghoz háromküllős kormány jár, egyébként kétküllőst kap minden verzió. Összesen 16 rakodóhelyet alakítottak ki az utastérben, amelyek össztérfogata meghaladja a 100 litertFotó: Hirling Bálint - Origo

A hazai sajtóbemutatón egy jól felszerelt, Style csomagos példány jutott nekem, volt benne kétzónás klíma, a fűthető sportkormány, 10,25 colos digitális műszerfal, 8 colos érintőképernyő, sokféle vezetéssegéd, és fejtámlával egybeépített sportülés is, amelyet Alcantara betétek díszítettek, akárcsak a műszerfal középső sávját. Viszont ami ebből is hiányzott, az a puha műszerfalborítás, mindenhol kopogós, kemény borításokat találtam, még a felső részeken is. De ez megbocsátható, mert a szimmetrikus dizájn ízig-vérig modern, jó helyre került az érintőképernyő, és az összeszerelési minőség is példás.

Elsőre kicsit nehéz kezelni a kormányon lévő, billenthető és forgatható kapcsolókat is, de hamar bele lehet tanulniFotó: Hirling Bálint - Origo

Mivel a legtöbb funkció külön gombot kapott, egyszerűbb a kezelés, mint egy Golfban vagy Octaviában, viszont a kétzónás klímánál csak a hőmérsékletet, a páramentesítést és a belső levegő keringetést lehet gombbal állítani, a többi funkcióhoz itt is az érintőképernyőt kell használni. Aki megrendeli a gyári navigációt a legnagyobb, 9,2 colos érintőképernyővel és az ahhoz tartozó gesztusvezérléssel, az megkapja az állandó internetkapcsolatot és az azzal járó sokféle szolgáltatást, a valós időben frissülő útvonal-tervezésről a wifi-hotspoton és a Skoda Connect applikáción át a Laura nevű, több nyelven (magyarul még nem) kommunikáló digitális személyi asszisztensig, ezek többsége fizetős, de az első év ingyen van.

A kézifék nem lett elektromos, de így is sok rekesz áll rendelkezésre, a pohártartót ki is lehet venniFotó: Hirling Bálint - Origo

Már az előző Fabia is a B-szegmens legtágasabb autói közé tartozott, a jelentősen szélesebb karosszéria és hosszabb tengelytáv révén most viszont már akkora a hely, mint 10-20 évvel ezelőtt a kompakt autókban. Két 190 centiméteres felnőtt kényelmesen ülhet egymás mögött, a hátsó ülőlapot erősen megdöntötték, így jól támasztja a combokat, a lábfejeket pedig be lehet tolni az első ülés alá. A hátsó utasok lábához is jut meleg levegő, de lehet rendelni hátsó légbeömlőt középre is, ilyen még a rokon Audi A1-ben és Volkswagen Polóban sincs.

Okos megoldásokból nincs hiány

A kategória egyik legnagyobb csomagtere, tele jó ötletekkelFotó: Hirling Bálint - Origo

50 literrel bővült a csomagtartó az előző Fabiához képest, a széria pótkerékkel 343 literes áll rendelkezésre. A használati értéket tépőzáras csomagrögzítő szalagok és kampók, megfordítható, gumi/szövet borítású padló, emelhető álpadló, valamint egy függő tartó fokozhatja, amely 3,5 kg teherbírású, és kabátok tárolására ajánlja a gyár.

A tesztautóban hátra is jutott légbeömlő és 2 USB-C csatlakozó, a rekesz azonban a középen ülőt zavarhatjaFotó: Hirling Bálint - Origo

Ezeken kívül megjelent a nagyobb Skodákból ismert, vezetőoldali ajtóba rejtett esernyő és tartó, az ülések hátoldalán kialakított mobiltartó zseb, USB-C csatlakozóból pedig akár ötöt is lehet rendelni (kettőt előre, kettőt hátra, egyet a belső tükörnél fedélzeti kamerák számára). Összesen 43 darab "simply clever" megoldás áll rendelkezésre, így a felsorolás közel sem teljes, de az elmondható, hogy a régi Skodákban megszeretett okosságok (jégkaparó a tanksapkánál, parkolási cetli tartó, minikuka az ajtókban, tölcsérré alakítható kupak az ablakmosó tartályhoz) is megmaradtak.

A cikk folytatódik a második oldalon. Kattintson tovább!