Nagyot esett a dízelek népszerűsége a magyar újautó-piacon

Mazda, CX, 60, autófotózás, 2023.08.30., Autó, teszt,
Vágólapra másolva!
Tíz év alatt a negyedére esett irántuk a kereslet, pár éven belül az elektromosak utolérhetik őket.
Vágólapra másolva!
Az új Mazda CX-60 meglepetésre sorhatos dízellel is kapható Fotó: Csudai Sándor - Origo

A tisztán benzinesek részaránya folyamatosan csökken, az első fél évben 39 százalék volt. Idén már csupán minden nyolcadik eladott új autó dízelhajtású, a részarányuk a csupán 12 százalék, míg 2020-ban még 20 százalék volt. Hangsúlyozták: a dízelautók visszaszorulásának trendje immár egy évtizede tart, ez idő alatt részarányuk a forgalomba helyezett új személyautók között 46 százalékról 12 százalékra csökkent.

Forrás: Joautok.hu

Továbbra is a hibrid kategóriába tartozó személyautók vezetik az eladási listákat Magyarországon.

Az első félévben forgalomba helyezett 53 500 új autónak már a 44 százaléka rendelkezett kiegészítő villanymotorral

– közölte a Jóautók.hu portál, azt azonban nem közölték, hogy ezen belül mekkora volt a benzinesek és a dízelek aránya.

Ráadásul hibrid és hibrid között is nagy lehet a különbség. A DataHouse statisztikáiban szereplő ilyen autók több mint kétharmada lágy (mild) hibrid volt. Ezek nem alkalmasak tisztán villanymotorral történő hajtásra, csupán induláskor és dinamikus gyorsuláskor segít rá bennük egy kis elektromos motor a belső égésű motorra a fékezés során nyert energiát hasznosítva. Ezzel szemben az öntöltő és a plug-in hibridek képesek tisztán elektromos autóként üzemelni, utóbbiak akár 100 km-t is képesek lokális károsanyag-kibocsátás nélkül megtenni, ezért kapnakzöld rendszámot.

A teljesen elektromos autók részaránya elérte az 5 százalékot,

az első fél évben 2918 új villanyautót értékesítettek. Három év alatt több mint a duplájára nőtt az eladások mennyisége, de a tömeges terjedés továbbra is várat magára, aminek az oka főleg a kisebb hatótáv, a magasabb vételár és a hiányos töltő infrastruktúra.

Forrás: Joautok.hu

A behozott használt autóknál a benzinmotorral hajtott példányok részaránya az első fél évben 46 százalékot ért el. A dízelhajtású járművek aránya a két évvel korábbi 37 százalékos mélypontról mostanra 43 százalékra emelkedett vissza. Ennek a reneszánsznak az az oka, hogy ezek

a dízelek jelentős kedvezménnyel érhetők el benzines társaikhoz képest a nyugati autópiacokon.

Emellett a behozott autók idősebbek, és közöttük nagyobb arányban fordulnak elő a presztízsmárkák (Audi, BMW, Mercedes) nagyobb méretű, jobbára dízelmotorokkal ellátott modelljei, mert ezek fogyasztása elfogadhatóbb a nagy benzinmotorral hajtott változataiknál. Érdekességként említik, hogy a teljesen elektromos meghajtású használt autók behozatala mind darabszámban (2977), mind részarányban (6 százalék) túlszárnyalta az új villanyautókat.