Bátraké a szerencse: vettem egy 25 év feletti Mercedes-Benz C-osztályt

Használt autónak öreg, veteránnak fiatal, viszont pont ez a varázsa az első generációs C-osztálynak: még megfizethető, miközben sokat hordoz a klasszikus Mercedesek vonásaiból, használati értéke pedig nem sokkal marad el a jóval fiatalabb autókétól. Ismerje meg egy vásárlás történetét, a sok impulzustól és zavaros hirdetésekben böngészéstől kezdve a próbaút izgalmáig, egy sorsdöntő látogatással az autószerelőnél, záróakkordként pedig a használatba vétel utáni tapasztalatokkal.

Már közel egy éve nem vásároltam autót, ami az én léptékemmel mérve gyakorlatilag egy emberöltő. Az öthengeres Volvo S70 szép és jó volt, de mennie kellett még tavasszal, mert nem igazán tudtam megbarátkozni sem a fekete bőrbelsővel, sem a lassú automataváltóval, sem pedig a 13 literes városi fogyasztásával. Hozzátartozik az igazsághoz, hogy kissé rá is untam, ugyanakkor nem lett volna korrekt a félrelépés, amíg tart a kapcsolatunk. Egyébként hálás jószág volt, pár apróságon kívül nem kellett hozzányúlni, és végül eladás után jó helyre is került, így különösebben nem fájt érte a szívem.

Íme, az előző hobbiautó, az öthengeres és automataváltós Volvo S70 Forrás: Vékey Zoltán

Még nem kanyarodott ki az utcából az új tulajdonos, amikor én már 12 darab új hirdetésfigyelőt állítottam be a használtautós portálon, és elmerültem a Marketplace hirdetések helyesírás-ellenőrzést nyomokban sem ismerő bugyraiban. Hobbiautó kellett, méghozzá olyan, amitől újra felpezsdül a vérem, amivel lehet egy kicsit foglalkozni, amire örömmel lehet visszanézni érkezéskor. A vágyott autók listája elég hosszú, így széles merítésből válogathattam, csak annyi kikötésem volt, hogy a télen hideg, nyáron forró, minden évszakban lehangoló fekete bőrkárpitozást mellőzhessem.

Japán tepsi és sorhatos BMW a radaron

Így végül a világos, lehetőleg szövetbelső lett prioritás, napfénytetőt is nagyon szerettem volna, ami pedig a motort illeti, benzinesek jöhettek szóba. Élvezettel nézegettem a korszakokon és kategóriákon átívelő keresési feltételeimnek megfelelő járműveket, így a kedvencek közé raktam többek között egy 2001-es Legacy kombit, egy '92-es harmonikatetős, világoskék Fiat Pandát, egy 2002-es, 2,4-es automata Toyota Camryt homokszínű plüssbelsővel, egy első generációs Previát a kilencvenes évek első feléből, sőt, és még egy Chevy Tahoe-t is a kisebbik, 5,3-as V8-as motorral.

Komolyan felmerült, hogy megveszem életem első BMW-jét. De nem kereskedésben nézelődtem, hanem magánszemélyek hirdetéseit bújtam Fotó: Csudai Sándor - Origo

Persze mindegyik mellett szóltak ellenérvek, némelyik mellett szinte csak azok, de jól esett elképzelni bármelyik kormánya mögé magam napszemüvegben. Aztán rájöttem, hogy a német prémiumok esetében is bőven van elmaradásom,

nem volt még bálna-Mercim (W140), sem a Szállítóból ismert BMW 7-esem (E38), de végtelen időt és pénzt aligha tudnék ezekre szánni.

Nagy kedvencem a BMW E39, egy szériavégi (2002-es) kombit sokáig nézegettem is. 520i, tehát 2,2-es hathengeres, M-csomaggal, remek kiállással, de mire összeszedtem magam, hogy megnézzem, persze már elvitték.

Nem csak az volt szempont, hogy vizsgás és jó műszaki állapotú legyen: alvázvédővel elfedett rozsdafészkeket sem akartam Forrás: Shutterstock

Egy hét után jött a komoly szívdobbanás, amiből végül vásárlás is lett. A Facebookon tűnt fel egy hirdetés, amiben leírás nélkül, 3 darab (nyaraláson lőtt) fotón kellette magát egy Mercedes-Benz S 202, vagyis az első generációs C-osztály kombi változata. Kétliteres benzinmotorjával, világos belsejével és napfénytetejével épp ideálisnak tűnt a T-modell. 1997-es évjáratú, Németországból 2016 környékén érkezett hozzánk, és a rossz felbontású képeken is nagyon egyben lévőnek látszott. Az ára korrekt, a 236 ezer futott kilométer akár igaz is lehet, az eladó már délután rá is ér, hurrá.

Egyáltalán mi fán terem a 202-es sorozat?

Mielőtt folytatnánk a vásárlás sztoriját, ismerjük meg az 1993-ban debütált W 202 történetét, amely a népszerű 190-es utódja volt, és a márka történetében először viselte a C-osztály nevet. Egészen az A-osztály 1997-es megjelenéséig ez volt a legkisebb a modell a stuttgarti kínálatban, vagyis a Baby-Benz. Mind a kívül, mind a belül hasonlít a frissített E-osztályra (W124) és a bálna S-osztályra (W140), leszármazottja volt az SLK roadster. Bár az első C-generáció tágasabb az elődjénél, sőt, immár kombi (S 202) is készült belőle, a helykínálat nem erőssége, a hátul hosszában és széltében is passzentos.

Nem csak klasszikus formája és kezdeti szívódízel motorjai, hanem a tradicionális golyópályás kormányműve miatt is mondják sokan a legutolsó régi vágású Mercedesnek. De vajon még ez is örök életű?

Nos, némi homokszem, vagy egész sivatag csúszott Stuttgartban a gépezetbe, amikor fényezéshez áttértek a vizes bázisú festékre.

Való igaz, ez sokkal inkább környezetbarát, viszont egy hiba miatt a merítőkádakban elszaporodtak a baktériumok, és nekiestek a német acélnak – így az ezredforduló környékéig a legtöbb Merci rekordgyorsasággal rozsdásodott.

A 202-es sorozatból a létezett a klasszikus Classic és Elegance felszereltségek mellett fiatalosnak szánt, a kilencvenes évek divatos batikolt színeiben pompázó beltérrel szerelt Esprit változat is. Na meg iszonyúan menő, mára ritka és értékes AMG verzió 3,6 literes (C36 AMG), 4,3 literes (C43 AMG) és fejletépő 5,4 literes (C55 AMG) motorral, ez utóbbi 347 lóerőt tudott. Ha sikerül elkerülni a szörnyű korróziót, elemi karbantartás mellett benzin- és dízelmotorral is tartós, kiforrott az első szériás C-osztály. Még az automata váltó, az elektronika és a futómű sem kényesebb az átlagnál, sőt.

Gyönyörű beltér és a szokásos rozsdafoltok

Lássuk hát a kiszemelt példányt, amely élőben sem okozott csalódást: vonalban állnak az elemek, jó a kiállása, ez már a képeken is átjött. Viszont azt, hogy 26 év után ennyire egyben legyen a beltere, alig akartam elhinni; minden porcikáján látszott, hogy ezt az autót szerették, dédelgették és mindent megadtak neki. Sajnos némi hólyagosodás, illetve rozsdafolt néhány helyen közelebb hajolva látszik, így a sárvédők sarkaiban, a motorháztető egyik zugában és az ajtók alján is. Ám a kortárs Mercik zöméhez képest egészséges a kasztni, az alvázon és a küszöbökön pedig nincs jele a barna halálnak.

Apróság, de sokat mondó a Mercedes logós szelepsapka a gumikon, miként az idősödő korábbi tulajdonos közösségi média oldala is, ahol számtalan képen feszít a T-modellel.

Meggyőző a szőnyegek és kárpitok állapota, illetve tisztasága, sőt, értelmezhetetlen az újszerű tetőkárpit

- a saját három éves családi Opelemben is karcosabb, foltosabb a plafon. Érintetlen gyári pótkerék és szerszámkészlet, víztiszta műszeregység-plexi fokozta a lelkesedésemet, plusz a tény, hogy a klímát is beleértve minden extra prímán működik. Pontosabban mégsem: a tetőablak meg sem moccan.

Az eladó szerint csak a kapcsolója rossz, kimérette, könnyen javítható. Benézek a bizalomgerjesztő motortérbe, ellenőrzöm a problémás, könnyen széthulló kábelkorbácsot, a féktárcsákat és az emelési pontokat, de nem nagyon tudok semmibe belekötni. Bő hat éve van a kocsi a tulajdonosánál, minden javításról van papírja, és meg is mutatja a hosszú listát, amin a kötelező folyadékcserék mellett sok drága futóműalkatrész, új kuplung, generátor, akku és gumiszett szerepel. Esélyes tehát, hogy vásárlás után nem rejtene taposóaknákat, de irány a próbakör, lássuk mozgásban a C-osztályt.

Cikkünk folytatódik, kérjük lapozzon!