Erdei a spanyol Pérezszel bokszol Szegeden

Vágólapra másolva!
Erdei Zsolt a spanyol Juan Nelongo Pérez ellen lép kötelek közé a Boksz Világszervezet (WBO) félnehézsúlyú interkontinentális címéért szeptember 6-án Szegeden.
Vágólapra másolva!

A 29 éves, amatőrként világ- és Európa-bajnok magyar ökölvívó legutóbb július 12-én csatázott, akkor a hetedik menetben technikai KO-val győzött az olasz Massimiliano Saiani ellen.

A 33 esztendős Pérez eddig 20 találkozón szerepelt a profik között, 15-ször nyert, négyszer kikapott, és egyszer döntetlent ért el. A hamburgi székhelyű Universum Box-Promotionban szereplő Erdei 16 mérkőzésén mindig diadalmaskodott.

A tavaly felújított újszegedi létesítményben csaknem négyezren tekinthetik majd meg az összecsapást.