Egy válogatott, amelyért lehet rajongani, amely csodát tett az Eb-n
Még egyszer felidézzük a magyar csapat három mérkőzését, a felejthetetlen hangulatot és azt az eufóriát, amit Szalai Ádámék a magyaroknak okoztak.
Még egyszer felidézzük a magyar csapat három mérkőzését, a felejthetetlen hangulatot és azt az eufóriát, amit Szalai Ádámék a magyaroknak okoztak.
Rekordok és érdekességek az összefoglaló galériánkban.
Az angol kapitány azt hitte magáról, hogy zseniális stratéga, mert három cserejátékost jelölt ki a tizenegyesekre. Nem jött be, miként az a számítás sem, hogy 1-0-s eredménnyel nyerni tudnak.
Hiába játszottak hazai pályán az angolok, Donnarumma büntetőpárbajban verhetetlen.
Tánc, tűzijáték és repülőshow a mérkőzés előtt.
Az angol csapatnál három cserejátékos is elrontotta a büntetőt. Az olaszok már a rendes játékidőben is nyerhettek volna, mert Anglia a vezető gólja után szinte semmit sem csinált.
Úgy látszik, ez már divat lesz arrafelé az Európa-bajnokságon.
A biztonsági őrök egyelőre meg tudták akadályozni az elkeseredett drukkerek betörését. A helyszíni beszámolók szerint nagy a feszültség.
Attól félnek, hogy a több ezer rovar megtámadja a nézőket a nagy meccs alatt.
Az Anglia-Dánia labdarúgó Eb elődöntő után a Wembley környékén a hazai drukkerek botrányosan viselkedtek, leköpdösték a dán szurkolókat.