Jogerős ítélet állapította meg, hogy lapunk megsértette dr. Vasvári Csaba bíró jóhírnevét
Helyreigazítás a "A gyurcsányi terror bírója próbálja támadni Magyarországot" című cikkünk miatt.

Helyreigazítás a "A gyurcsányi terror bírója próbálja támadni Magyarországot" című cikkünk miatt.

Vasvári Csaba a 2006-os rendőri erőszak után ártatlan tüntetők tömegét küldte bizonyítékok nélkül börtönbe. A másik meghívott bírót sem véletlenül választotta David Pressman.

Matusik Tamásnak és Vasvári Csabának a találkozó előtt a Külügyminisztériummal kellett volna egyeztetnie.

A Tűzfalcsoport írása.

Az Országgyűlés Igazságügyi Bizottsága kérdéseket fog feltenni az ügyben a bírói testületnek - mondta Vejkey Imre, a bizottság elnöke.

Matusik Tamás és Vasvári Csaba még a függetlenség látszatára sem ügyeltek.

Vejkey Imre, az igazságügyi bizottság elnöke aggályosnak tartja David Pressman és az OBT-tagok egyeztetését.

A Tűzfalcsoport írása.

Vasvári Csaba 2006-ban rengeteg fiatalt tartóztatott le bizonyítékok nélkül, majd volt akit több év börtönre ítélt. Most próbálják meghamisítani a múltját és eltitkolni a terrorban játszott szerepét.
Túlméretezett egók, normalitás, tanulságos színházi és magánügyek. Interjú Vasvári Csabával.
