Bemutatjuk a gazdag bankárt, aki majdnem csődbe vitte az országot Az egykori munkásőr, Felcsuti Péter, szerepet játszott a devizahitelezés kiépítésében, 2020. július 06. 08:58
Baloldali szétszakadás: a DK külön listát indít, amelyet Gyurcsány vezet Miközben az MSZP és Karácsony Gergely közös listát állítana. Ismét káosz van a balliberális oldalon. 2017. december 15. 12:58
Millás is firtatja Juhász Péter pénzügyeit Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért Egyesület egyik alapítója a Facebookon vonta kérdőre Juhász Pétert. 2016. március 19. 23:53
Az Együtt minden boltot piaccá nyilvánítana Az Együtt - a Korszakváltók Pártja önkormányzati képviselői beadvánnyal fordulnak a települési önkormányzatokhoz, jegyzőkhöz, hogy minél több boltot minősítsenek át piaccá, hogy azok vasárnap is nyitva tarthassanak - ezt a párt elnöke jelentette be. Az Együttnek hetven településen illetve fővárosi kerületben van önkormányzati képviselője. 2015. július 07. 13:12
Az Együtt ellen is feljelentést tett a Fidesz tagja Újabb feljelentéssel fordult a Fővárosi Főügyészséghez Tényi István. Az V. kerületi Fidesz tagja ismeretlen tettes ellen tett bejelentést csalás és közokirat-hamisítás gyanújával a Haza és Haladás Egyesület, valamint az Együtt – A Korszakváltók Pártja ügyében. 2015. január 18. 10:48
Újabb szakértőkkel vizsgálják Váradi halálát Két új szakértőt rendelt ki a rendőrség, hogy tisztázza a tavaly az önkormányzati választás előestéjén balesetben elhunyt alcsútdobozi ellenzéki polgármesterjelölt, Váradi András halálának körülményeit. Újabb tanúmeghallgatásokkal is igyekszik tisztázni a hatóság a balesetről készült szakértői anyagok ellentmondásait. 2015. január 09. 15:25
Ellentmondás: Váradit balról ütötték el, de a jobb oldalán sérült Több kérdést vet fel az egy nappal a választás előtt balesetben elhunyt Váradi András alcsútdobozi polgármesterjelölt halálát tisztázni hivatott két szakértői vélemény, mint ahányat megválaszol. A legfontosabb: ha a szemből érkező autó balról ütötte el, miért csak a jobb oldalán sérült meg? A család ügyvédje helyszíni bizonyítási kísérletet kér,... 2014. december 01. 16:01
Szigetvári szerint az exfideszes tisztességes jelölt Az Együtt - A Korszakváltók Pártja szerint a jövő februári veszprémi időközi országgyűlési választás a kétharmad befolyásolása miatt országos jelentőségű, a legalkalmasabb jelöltet viszont a helyieknek kell megtalálniuk. 2014. november 29. 15:19
Ráülhet-e a baloldal az utcai elégedetlenségre A több tízezres kormányellenes demonstrációk ellenére nincsen könnyű helyzetben a széttöredezett baloldali ellenzék, mivel egyelőre úgy tűnik, nem tudják becsatornázni az elégedetlenséget. 2014. november 18. 16:59
A baloldal egyáltalán nem érti az Orbán-jelenséget A baloldali pártok a választásokon már régen nem azt a célt tűzik ki maguk elé, hogy megverjék a Fideszt. Az összes választás csak a belső küzdelem újabb állomása. Ha így fogják fel a mostani szavazást, akkor bármilyen furcsa, de az MSZP annál jobban jár, minél rosszabbul szerepel a baloldal, véli Török Gábor politológus. 2014. október 02. 08:05
Fidesz: Sipos Pál álljon a nyilvánosság elé! A Fidesz szerint senki nem úszhatja meg, hogy életre szóló sebeket ejtett azóta már felnőtt embereken. Azt várják, hogy Sipos Pál tisztázza magát. Az egykori magyartanár huszonöt évvel ezelőtt állítólag molesztálta az ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium diákjait. 2014. július 23. 16:39
Botka László ismét polgármester lenne Az MSZP, az Együtt és a DK közös jelöltjeként újra indul Botka László a szegedi polgármesteri posztért. 2014. június 28. 13:41
Szigetvári: Balfaszok voltunk Karácsony Gergelyt jó és alkalmas jelöltnek tartja, mégsem nevezte meg az főpolgármester-jelöltjét Szigetvári Viktor. Azt viszont megerősítette, hogy Bajnai Gordon nem vesz részt a párt napi irányításában. Szerinte az Együtt PM-ből nyitott, egységes, demokratikus pártot kell építeni. 2014. június 05. 15:52
Bajnai Gordon nem megy a parlamentbe Az Együtt-PM vezetője nem lesz parlamenti képviselő, átadja a helyét valaki másnak. Lemond a párt teljes vezetése is. Bajnai a saját jövőjéről csak annyit mondott, hogy nem fogja cserben hagyni a mozgalmat, az EP-kampánynak pedig az egyik vezető arca lesz. 2014. április 09. 16:56
Mi lesz a baloldallal? Mesterházy Attila egy szót sem szólt a problémákról, Gyurcsány Ferenc kifejezetten megbocsátó volt, Bajnai Gordon viszont egyértelműen jelezte, hogy ez így nem mehet tovább. Mi lesz a sorsa a nagy nehézségek árán összetákolt összefogásnak? 2014. április 07. 00:20
Videók a kormányváltó összefogás vasárnapi nagygyűléséről DK-s zászlók, éneklő közönség, Gyurcsány-beszéd. Itt vannak a videók a baloldali összefogás nagygyűléséről. 2014. március 30. 15:35
Az Orbán elleni gyűlölet fűtötte a baloldali felszólalókat CÖF: civilbe öltözött fideszesek, Orbán jele nyilván nyuszi volt az óvodában, GYÁVA - Mesterházy Attila lazáskodva kampányolt a kormány ellen. Szabó Tímea, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon, Fodor Gábor - mindannyian Orbán Viktor és a szerintük antidemokratikus döntései ellen kampányoltak a választások előtt utolsó nagygyűlésen az Operaháznál.... 2014. március 30. 13:56
Kicsoda Gyurcsány Ferenc rohadt almája? Olyan jót buliztak a baloldali támogatók Mohácson Gyurcsány Ferenccel, hogy szinte mindegy is nekik, mi lesz április 6-án. A show-t megint ellopta Gyurcsány, aki együgyűnek nevezte Orbán Viktort, megint elénekelte kedvenc ABBA-számát, és akkor sem szállt inába a bátorsága, amikor a Pa-dö-dö a nudizásról beszélt. 2014. március 18. 15:57
Bajnaiék nem állami pénzből tervezik a 250 ezer munkahelyet Saját elemzésekkel reagált az Együtt 2014 arra a keddi cikkünkre, melyben annak próbáltunk utánajárni, hogy mennyibe kerülnek Mesterházy Attila ígéretei. Ezekből kiderül, hogy egyes kérdésekben kevesebbet költenének, mint az MSZP, a munkahelyteremtést pedig úgy értik, hogy a gazdaság rendbetételével keletkeznek majd új állások. 2014. március 12. 17:20
Bajnai nem kiabál, csak a föld dübörög Bajnai Gordont majdnem császárrá avatták a XI. kerületben, ahol pénteken a baloldali Összefogás helyi jelöltjeit mutatták be. A medve ölében ülő Orbán Viktor és a falu szélén felhúzott Disneyland volt a leglátványosabb mondat. Bajnai szerint manna sajnos akkor sem hullik majd az égből, ha ők nyernek. 2014. március 08. 09:19