Az orvostudomány csodái A magzati diagnosztika fejlődése – a katonai eszközöktől egy egyszerű vérvételig. 2020. július 07. 16:30
Megkezdődött az emberi DNS módosítása Február 1-jével engedélyezték az Egyesült Királyságban a hólyagcsíra-állapotban lévő embriók génmódosítását. A brit példa egyedülálló a világon, egyelőre nem tudunk más országról, ahol ilyen támogatottságot kapott volna a génszerkesztés – nem is véletlenül, hiszen az emberi genom manipulálását komoly etikai vita kíséri, nem beszélve a közvélemény... 2016. február 10. 15:50
A babatervezés legújabb lépése: előnézet a gyerekről Az új módszerrel az öröklött betegségeket előznék meg, de a kritikusok szerint inkább a hajszínt választják majd ki a szülők. 2014. április 10. 13:37
Okosbabákat gyártanának Kínában Több ezer emberen kutatja az intelligencia genetikai hátterét az egyik legnagyobb kínai biotechnológiai cég. Sokan attól félnek, hogy eredményeik miatt kinyílik Pandora szelencéje, és megkezdődik a legokosabb embriók kiválogatása a mesterséges megtermékenyítési programokban. A magyar szakértő azonban arra figyelmeztet, hogy a mentális... 2013. március 23. 19:23
Már az anya véréből is vizsgálható a magzat Amerikai kutatóknak sikerült egy magzat teljes genomját kinyerni, és annak bázissorrendjét meghatározni az anya véréből. 2013. január 02. 10:45
Kiszűrik a beteg embriókat Idéntől itthon is lesz lehetőség - mesterséges megtermékenyítés esetén - az embrió genetikai vizsgálatára, még a méhbe való beültetés előtt. A hazai szabályozás szerint erre csak orvosi indokból kerülhet sor, a születendő gyerek nemének vagy egyéb tetszőleges tulajdonságának meghatározására nincs lehetőség. 2012. július 28. 14:40
Háromszülős embriók készülnek Angliában Etikusnak nyilvánították Nagy-Britanniában azt a mesterséges megtermékenyítési eljárást, amely az életet fenyegető rendellenességek elkerülésére az embrió létrehozásához három személy, két nő és egy férfi sejtjeit használja fel. 2012. június 12. 12:00
Döntés előtt a németek az embriók kiválogatásáról Németországban jelenleg nem engedélyezett a preimplantációs genetikai diagnosztika. Nemsokára újra a német parlament elé kerül az engedélyezés kérdése. A képviselők döntését igyekszik segíteni a német tudományos akadémia, a Leopoldina most kiadott állásfoglalása. 2011. január 25. 12:47
A világ legfurcsább hármasikrei Az ikrek közül ketten már 11 évesek, velük egy időben fogant harmadik testvérük viszont még csak alig kéthónapos. 2011. január 03. 13:24
Hogyan végzik a néhány napos embriók genetikai vizsgálatát? Előfordul, hogy a szülőknek azért nem lehet gyerekük, mert a pár egyik tagja valamilyen öröklött rendellenességet hordoz. Ilyenkor gyakori a spontán vetélés, illetve a szülők nem szeretnék, hogy gyerekük örököljön egy súlyos betegséget. Ekkor jöhet számításba a mesterséges megtermékenyítés és a néhány napos embriók beültetés előtti genetikai... 2010. december 19. 20:20
Népi praktikák helyett embriószűrés a vérzékenység ellen A vérzékenységet hordozó anyák fiúgyermekei nagy eséllyel öröklik e ritka, de súlyos betegséget. Egy immár Magyarországon is elérhető eljárással megvalósítható, hogy mesterséges megtermékenyítés után csak egészséges embriót ültessenek be az anyaméhbe. Ennek egyik nagy előnye, hogy a nők nincsenek kitéve egy esetleges későbbi abortusz testi-lelki... 2010. november 24. 10:11
Már itthon is végzik néhány napos embriók genetikai vizsgálatát Már Magyarországon is végeznek genetikai vizsgálatokat néhány napos embriókon. A beavatkozást olyan szülők kérhetik, akiknek családjában öröklődő betegség, például vérzékenység fordul elő, és akik mesterséges megtermékenyítései eljárásban vesznek részt. Az embriók ilyen módon történő szelekciója alapvető etikai kérdéseket is felvet. 2010. november 03. 10:07
Rákszűrés lombikbébiken Az Egyesült Királyságban ezentúl lehetőség nyílik arra, hogy a lombikbébi programok során azonosítsák azokat az embriókat, amelyek a vastagbélrákok egy csoportjáért felelős hibás génváltozatot hordozzák. Az új módszer alkalmazása morális kérdéseket is felvet. 2010. október 28. 19:38
Mérföldkő az öröklődő betegségek vizsgálatában Először fordul elő, hogy lombikbébik beültetés előtti genetikai vizsgálatát egy nem gyógyíthatatlan betegségre fogják elvégezni. A kritikusok attól tartanak, hogy a jövőben szűrni és válogatni lehet az embriókat más testi, szellemi vagy egyéb adottságaik alapján is. 2010. október 28. 19:37
Magzati genetikai tesztek: új lehetőségek és veszélyek Olyan módszert sikerült kifejleszteni, amellyel lehetséges a magzati kromoszóma-rendellenességekből az eddigieknél jóval többet kimutatni. Arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy nem túl korai-e még az új módszer bevezetése. 2010. október 28. 19:36
Embriószelekcióval szűrték ki az emlőrákkockázatot növelő hibás génváltozatot Megszületett a világ egyik első olyan lánycsecsemője, akinél a beültetés előtti genetikai vizsgálat segítségével zárták ki az öröklődő emlőrák kockázatát nagyban megnövelő egyik génváltozat jelenlétét. Számíthatunk-e a közeljövőben az eljárás szélesebb körben történő elterjedésére? Milyen esetekben tarthatjuk etikusnak a beültetett genetikai... 2010. október 28. 19:35
Csak most kezdődik az új orvostudomány Közel tíz évvel ezelőtt az egész világ ünnepelte az ember genetikai információjának megfejtését, amely egy új orvostudomány születését ígérte. Egy új orvostudományét, amely a tüneti kezelések helyett végre az alapokat ragadja majd meg. Az elmúlt tíz évben azonban inkább a technológia fejlődött ezen a területen, és sok alapvető összefüggést... 2010. október 28. 19:35
Most már tényleg jöhet az új orvostudomány Amikor egy valóban nagy előrelépés történik a tudományban, rövid távon túlzottan optimista előrejelzések születnek, hosszú távon viszont alábecsülik a hatást. Ez igaz az emberi genetikai állomány megismerésére is: az immár tíz éve a birtokunkban lévő információ nem váltotta meg egycsapásra a világot, de lassan készülhetünk az új, a megelőzésre... 2010. október 28. 19:34
Először születtek teljes genetikai teszten átesett, egészséges lombikbébik Az utóbbi években rohamosan fejlődnek azok a vizsgálatok, amelyek célja, hogy a mesterséges megtermékenyítés során még az embriók beültetése előtt kiszűrjék a túlságosan gyakorinak számító kromoszóma-rendellenességeket. A preimplantációs genetikai vizsgálatnak nevezett eljárás önmagában már nem új, de csak nemrég születtek meg az első olyan,... 2010. október 28. 19:32
Súlyos szívbetegség kockázatával járó gént fedeztek fel Német kutatóknak sikerült azonosítaniuk egy olyan gént, amely majdnem 50 százalékkal megnöveli egy szívizombetegség kialakulásának kockázatát. A betegség elsősorban férfiakat érint. 2010. október 28. 19:30
A PGD-vel kapcsolatos új európai irányelvek Az emberi szaporodással és embriológiával foglalkozó európai szervezet négy új irányelvet dolgozott ki a preimplantációs genetikai diagnosztikával (PGD) kapcsolatban. Ezek közül az első a PGD-t végző központokkal kapcsolatos, a többi pedig a módszereket érinti. 2010. október 28. 19:30