Csányi Vilmos

Az emberi természet biológiai gyökerei

III. Az emberi viselkedési komplex

Említettem már, hogy a paleontológiai leletek alapján mintegy 6-7 millió éve váltunk el a csimpánzoktól (Sibley és Ahlquist 1984). Lássuk, mire jutottunk.

Ha a következő videón elvonuló emberpárt megfigyeljük - videó: Az emberi test - az anatómiai különbségek jól láthatóak, ezek között a legfontosabbak az ember nagyobb, csupasz teste, felegyenesedett testtartása, a talpon, két lábon járás. A csimpánzok, ha ritkán a talajon mozognak, a csuklóikon járnak - ilyen járással nem lehet messze jutni.

Videó: Az evolúció gyorsított felvételen

A viselkedésbeli különbségek a legfontosabbak. A következőkben, amikor az emberi viselkedésről beszélek, nem a ma élő emberekről lesz szó, hanem a archaikus társadalmak kis csoportjaiban élőkről, akik életmódját elég pontosan ismerjük. Ám az emberi faj genetikai állománya mintegy 130-150 ezer éve kialakult, és igen megalapozott feltevések szerint azóta lényegesen nem változott. Vagyis úgy gondoljuk, hogy ha mondjuk egy százezer évvel ezelőtt élt emberi csecsemő valami csoda folytán egy mai családba kerülne, ugyanolyan normális ember lenne belőle, mint akárki másból. És ez fordítva is igaz, ha egy mai csecsemő kerülne vissza az őskorba, rendes ősgyerek, majd ősember lenne belőle. Hozzátartozik ehhez, hogy az ember abban különbözik a legjobban az állatvilág bármelyik tagjától, hogy viselkedése kettős meghatározottságú, mert kultúrája van, amelyet bonyolult tanulási, szocializációs folyamatok során szerez, és amely a genetika korlátain belül alapvetően meghatározza viselkedését. Mi most éppen azt vizsgáljuk, hogy az ember biológiai adottságai hogyan hozták létre a kultúrára való képességét az evolúciós folyamatban.

Az ember viselkedése sok mindenben különbözik a rokonokétól, és az egyes új tulajdonságok egymást is befolyásolva összetetten nyilvánulnak meg, ezért emberi viselkedési együttesről, humán viselkedési komplexumról beszélünk (Csányi 1999). Ennek három fő összetevője van:

1. a csoportélettel kapcsolatos viselkedési formák;
2. a csoporttevékenységek összehangolása;
3. a konstrukciós tevékenységek.

Az első a természetes csoportszerkezettel kapcsolatos: az embernek jelentősen csökkent a csoporton belüli agressziója, míg az idegen csoportok tagjaival szembeni agresszió lényegében változatlan maradt. A lecsökkent agresszió lehetővé tette az együttműködés legfejlettebb formájának, a kiegészítő együttműködésnek a megjelenését, a táplálékmegosztást és a csoport iránti hűséget.

A második a csoporttevékenységek összehangolásával kapcsolatos: az embercsoport képes tagjainak érzelmeit, viselkedését és a legtöbb esetben mindkettőt egészen finoman összehangolni.

A harmadik összetevő a legkülönbözőbb konstrukciós tevékenységekben nyilvánul meg: a kommunikációt szolgáló emberi nyelvben, a tárgyak és szerszámok használatában, valamint az akciók és szociális viszonyok konstrukciójában.

Vegyük ezeket sorra.