Megugrott a hepatitis A vírussal fertőzöttek száma

Vágólapra másolva!
Kampány indult a hepatitis A vírus okozta fertőzés megelőzésére. 2013-ban itthon háromszorosára nőtt a fertőzések száma, a fő oka, hogy többet utazunk és több a hajléktalan.
Vágólapra másolva!

Míg 2007 és 2011 között évente átlagosan 384, 2012-ben 574, 2013-ban pedig már 1404 hepatitis A fertőzést diagnosztizáltak. Idén március elejéig 197 esetet regisztráltak. Az emelkedő esetszám miatt az Egészségügyi Világszervezet Magyarországot a hepatitis A vírussal alacsonyan fertőzöttből közepesen fertőzött országgá minősítette vissza.

Többet utazunk és több a hajléktalan

A növekedés hátterében egyrészt az áll, hogy többet utazunk külföldre (különösen a Földközi-tenger térségébe), de a kórokozó terjedéséhez a rossz szociális körülmények és az elhanyagolt higiénés körülmények is hozzájárulnak, azaz a fertőzés elindulhat például hajléktalanok köréből.

Emellett a hepatitis A járványok gyakoriak óvodákban, iskolákban, ahol a gyerekek még gyakran elfeledkeznek a wécézés utáni kézmosásról. Budapesten pedig a fertőzés forrása a tömegközlekedés és a sok tömegrendezvény is.

Nyugat-európai országokban nagy valószínűséggel mélyhűtött bogyós gyümölcsök okozta hepatitis A járványt is jelentettek már. A 11 országra kiterjedő járvány első esetét 2013 januárjában, Olaszországban jelentették síelő német turistáknál, azóta összesen 1300 esetet hoztak összefüggésbe a járvánnyal.

A fő tünet a szem és a bőr besárgulása

A hepatitis A vírus szájon át, széklet útján terjed, de a fertőzést közvetíthetik mosatlan zöldségek, gyümölcsök, fertőzött élelmiszerek, part menti vizekben tenyésztett tengeri állatokból készült nyers vagy nem eléggé átfőzött ételek, vagy szennyezett víz is. A vírus egyébként rendkívül ellenálló, mínusz 20 fokon is életképes maradhat, és 100 fokon 5 percig forralva pusztul csak el.

A vírus okozta fertőzés szerencsére többnyire nem súlyos, a májgyulladás magától gyógyul, de akinek legyengült az immunrendszere (gyerekek, idősek, várandósok), azt komolyan megviselheti.

A fertőzés tünetei: a szem és a bőr besárgulása, fejfájás, hőemelkedés, izom- és ízületi fájdalmak, hányinger, étvágytalanság, fáradékonyság. A tünetek 15-50 nappal a fertőzést követően jelennek meg, a beteg környezetében élők 30 százalék eséllyel fertőződnek meg. Néha a tünetek akár több hónapig is elhúzódhatnak.

A hepatitis A vírus ellen védőoltással lehet védekezni, a két oltásból álló sorozat évtizedekre védettséget ad. Az oltás nem szerepel a kötelező védőoltások között, így mindenkinek saját felelőssége, hogy beoltatja-e magát.

Létezik már kombinált oltás is hepatitis A és B vírus ellen. Ez egy három vakcinából álló sorozat (a második oltást az első után egy, a harmadikat pedig hat hónappal kell beadni). Ha valaki utazik, az oltásokat gyorsítva (21 napon belül) is megkaphatja, de akkor egy év múlva szükséges egy emlékeztető oltás. A hepatitis B vírus elleni oltással egyébként 1999 óta itthon a 13 éveseket kötelezően oltják, azaz 29 év felettiek nem védettek a vírus ellen.

Az utazás előtti oltásokat felírhatja és beadhatja a háziorvos is, valamint kérhetők az oltóközpontokban is.

Tanácsok utazóknak

- Ahol a csapvíz nem iható, ott előfordul, hogy nem megbízható vízből készítenek jégkockát, koktélt, gyümölcslét, fagylaltot, amely így a hepatitis A vírus közvetítőjévé válhat.
- Az Egészségügyi Világszervezet Törökországba, a balkáni régióba és az észak-afrikai országokba kifejezetten ajánlja a hepatitis A és B elleni védőoltások felvételét.
- A Földközi-tenger kagylóinak kb. 40 százaléka hepatitis A vírussal fertőzött, így veszélyesek lehetnek a nem kellően átsütött, megfőzött tengeri ételek is.
- A balkáni régió és az arab országok népességének nagy része hepatitis B vírushordozó. Aki ide utazik, és nem kapott kötelezően hepatitis B elleni védőoltást (azaz 13 évnél fiatalabb, illetve 29 évnél idősebb), akkor ezt érdemes pótolni.