A diftéria valaha rengeteg halálos áldozatot szedett. A hatékony oltásnak hála, a világ fejlettebb országaiból szinte teljesen eltűnt. Ezért riasztó, hogy 28 év után újra diftériás esetet diagnosztizáltak Spanyolországban.

A diftéria vagy torokgyík az elmúlt századok rettegett gyerekbetegsége volt. Többek közt Móra Ferenc is megemlékezett róla Kincskereső kisködmön című regényében. A kötelező védőoltásoknak (nálunk Di-Per-Te) hála azonban Európából szinte teljesen kiszorult.

Az utóbbi időben azonban az erősödő oltásellenes mozgalmak propagandájának hatására egyre többen tagadják meg a védőoltások beadatását. Úgy tűnik, ennek most kezd megjelenni a negatív hatása.

A diftéria egyik jellegzetes tünete a nyak megduzzadásaForrás: CDC/Wikimedia Commons

Veszélyes oltatlanság

Spanyolországban egy hatéves, nem oltott fiúnál diagnosztizálták a kórt. A katalán Olot városban élő fiú – a beszámolók szerint – súlyos beteg, és most antitoxinnal (a diftériát okozó Corynebacterium diphtheriae baktérium által termelt mérget semlegesítő szerrel) próbálják megmenteni az orvosok az életét. 

A szülők, akik korábban úgy döntöttek, hogy nem immunizálják gyerekeiket oltással a betegség ellen, a hírek szerint „rendkívül elkeseredettek”, és ennek eredményeként most beoltatták a fiatalabb lányukat. 

Nehéz volt beszerezni a gyógyszert

Spanyolországban 28 év óta nem fordult elő a betegség, mivel az ország lakosainak átoltottsági aránya magas (95 százalékos). Ez most hátrányt is jelentett a beteg kisgyerek kezelésében, ugyanis nem volt készleten a betegség kezeléséhez szükséges szer. Moszkvából kellett Barcelonába hozatni az antitoxint az orosz nagykövet közreműködésével.

A diftéria még kezelés mellett is súlyos szövődményekkel és 10 százalék körüli halálozással járhat.  A cseppfertőzéssel terjedő betegség megelőzésének legjobb módja ma is a védőoltás.

A család már bánja, hogy elmulasztották az oltást 

„A családot nagyon lesújtotta az eset, és becsapottnak érzik magukat, mert szerintük nem tájékoztatták őket kellőképpen”  – mondta Antoni Mateu katalán tiszti főorvos az El Pais spanyol lapnak. „Nagyon nagy bűntudatot éreznek, és mi igyekszünk segíteni ennek leküzdésében.”

A kisfiú jelenleg is kritikus állapotban fekszik a Vall d’Hebron kórház intenzív osztályán. Az orvosok azonban reménykednek a gyógyulásában, mert a jelek szerint reagál az antitoxinos kezelésre.

Az orvosok másik fő feladata az, hogy felkutassák, kitől kaphatta el a fiú a fertőzést, illetve azokat a személyeket (köztük osztálytársakat), akikkel a fiú érintkezett. Ez utóbbiaknál megvizsgálják, kaptak-e oltást, illetve immunerősítő gyógyszerrel próbálják megakadályozni a betegség kialakulását.

Frissítés!

A cikk megjelenése óta a spanyol egészségügyi hatóságok közzétették, hogy további nyolc gyereknél lett pozitív a teszt diftériára.  A gyerekek mind az eredetileg megbetegedett fiú iskolatársai. Szerencsére náluk még nem fejlődött ki a betegség, így van remény a megelőzésre. A fertőzött gyerekeket elkülönítették, és antibiotikumos kezeléssel próbálják megakadályozni a betegség megjelenését.