Vettel nyerte a Spanyol Nagydíjat

Események

forma-1 spanyol nagydíj
Vágólapra másolva!
Idei negyedik, legnehezebb győzelmét aratta Sebastian Vettel, aki alig tudta maga mögött tartani a keményen rohamozó Lewis Hamiltont. Két ellenfelükön kívül mindenki mást lekőröztek.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül64 bejegyzés
16:00
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

Elrajtolt a mezőny

Fernando Alonso az első kanyarban átvette a vezetést, közben Sebastian Vettel megelőzte Mark Webbert. Michael Schumacher megint remekül kapta el a rajtot, már a 6. helyen áll, csapattársa előtt. Jenson Button visszaesett a 10. helyre.

16:00
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

Forrás: AFP
(Még több kép a galériában, kattintson a képre!)

Az elmúlt években megszokottal ellentétben eseménydús, előzésekben gazdag futamot hozott a Spanyol Nagydíj, ahol Lewis Hamilton az utolsó méterekig üldözte az idei 4., életében pedig a 16. győzelmét bezsebelő Sebastian Vettelt. A német bebizonyította, hogy nem csak a pole pozícióból képes versenyt nyerni, a pályán előzve, többször forgalomban autózva szerezte meg a futamgyőzelmet.

Az első sort kibérlő Red Bullokat Fernando Alonso lepte meg a rajtnál, aki elsőként fordult el az első kanyarban, miközben Vettel csapattársa megelőzésével volt elfoglalva. Őket Hamilton követte, Michael Schumacher újabb paradés rajttal a 6. helyre jött fel, a vele harcoló Jenson Button pedig visszacsúszott a 10. pozícióba. Vettel már a 9. körben kiállt a boxba, azonban forgalomba került, így ekkor még nem sikerült megelőznie a Ferrarit, aki ekkor már láthatóan feltartotta a mögötte haladókat. A következő kerékcseréknél azonban már senki sem állt a címvédő útjába, így átvette a vezetést.

Forrás: AFP

Hamilton ellenfeleihez képest néhány körrel eltolt taktikával próbált előnyhöz jutni, második kiállása után egy hajszállal sikerült is Alonso és Webber elé visszajönnie a pályára. Vettelt azonban egyszer sem tudta megelőzni, bár többször is egy másodperc alá csökkentette hátrányát, és az utolsó méterekig üldözte a németet. A másik McLarenben Button az első öt helyezett közül egyedüliként három kiállásos taktikát választott, aminek köszönhetően elrontott rajtja ellenére a dobogóig menetelt. A 36. körben friss gumikon könnyedén ment el Alonso és Webber mellett, akik a verseny nagy részében egymással voltak elfoglalva.

Forrás: AFP

Mögöttük a Mercedesek házi csatája folyt, Nico Rosberg a verseny első felében gyorsabbnak tűnt Schumachernél, az utolsó etapban kemény gumikon azonban nem tudott mit kezdeni vele. A rajtrács végéről rajtoló Nick Heidfeld a futam végén friss gumikon egészen a 8. helyig küzdötte fel magát, utána még a két Sauber fért be a pontszerzők közé.

Forrás: AFP

Mindössze hárman nem jutottak el a kockás zászlóig: Vitantonio Liuzzi féltávnál adta fel a versenyt, Heikki Kovalainen pedig a 49. körben kicsúszott a 4-es kanyarban, és összetörte a Lotust. Életében először esett ki a Spanyol Nagydíjon Felipe Massa, aki hat körrel a verseny vége előtt csúszott ki, és ragadt a sóderágyban. A futam végeredménye egyébként egyedülálló a Forma-1 történetében, ugyanis öt világbajnok végzett az első 6 között.

http://static.origos.hu/s/partners/f1/html/session_2011_5_8.html
16:05
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

Az élen a sorrend változatlan

Vettel tegnapi KERS problémája állítólag a vízhűtéssel kapcsolatos gondból adódott, lehet, hogy nem tudták megjavítani mára - de így is megelőzte Webbert.

16:06
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

Második kör

A leggyorsabb kör Vettelé (1:30.633), miközben Schumachernek szólnak a rádión, hogy vigyázzon a gumijaira. A hőmérsékleti viszonyok hasonlóak a tegnapihoz, a levegő 27, az aszfalt 33 fokos.

16:09
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

Button a Schumacher elleni csatában esett vissza

A belső kamerás visszajátszásokból látszi, hogy Alonso nagyon bátran rajtolt, és a belső íven bebújt a Red Bullok mellé, centikre a fűtől, Buttont pedig akkor esett hátra, amikor Schumacherrel harcolt az első kanyar előtt.

16:11
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

Sűrű az élmezőny

Webbernek szólnak rádión, hogy a rajtvonal után használja el a KERS 45 százalékát. Alonso szemlátomást feltartja a két Red Bullt és Hamiltont, akik mind 2 másodpercen belül vannak hozzá képest.

16:13
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel szokatlan helyzetben van

Vettelnek idén most először kell majd kezdeményeznie a boxkiállásoknál, ahelyett, hogy elég lenne követnie a többieket. Érdekes lesz látni, hogy a Red Bullnál tudják-e kezelni ezt a helyzetet.

16:14
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

Elhúzott az első négy

Az első négy autó 1:30.0-1:30.2 közötti tempót diktál, de az 5. helyezett Petrov, és üldözői már 1:31.7-et, ami óriási különbség.

16:15
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

7 kör: Pérez a boxban

Csapattársa, Kobajasi már az első körben kiállt valamiért, de nem tudni, ennek mi volt az okat. Pérez épp Karthikeyan mellé ért ki a pályára, aki leszorította őt a fűre. Közben Maldonado is kiállt.

16:16
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

9 kör: Vettel a boxban

Már ki is derült, hogy reagál a Red Bull erre a helyzetre: Vettelt máris kihívták a boxba, nyilván azt remélve, hogy korábbi kiállásának köszönhetően friss gumikon megelőzi Alonsót. Valószínűleg így a spanyolnak is be kell jönnie. A terv azonban füstbe mehet, mert a német éppen Massa és Button mögé jött ki a pályára - valószínűleg pont eléjük akarták visszaküldeni a pályára.

16:19
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

10 kör Vettel megelőzte Buttonékat

Nem sokáig tartották fel, az új gumikon Buttont és Massát is megelőzte. Ahog várható volt, közben Alonso és Webber is kijött a boxba, ahogy Schumacher is. Ezzel, hogy Vettelnek küzdenie kellett, Alonso elé jött vissza a pályára. A Mercedes Schumacher is kihozták, nyilván azért, hogy megóvják Petrovtól.

16:20
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

11. kör: Hamiltonék is a boxban

A legtöbben most állnak ki, köztük Hamilton, Massa és Petrov. Mindjárt kiderül, hogyan rázódott össze a mezőny. A McLaren kinthagyta Buttont.

16:22
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

12. kör: Alonso a leggyorsabb

A spanyol 1:29.323-mal megfutja a leggyorsabb kört, de Vettel továbbra is a sarkában van. Kiderült, hogy a kiállásoknál Hamilton is megelőzte Webbert. Schumacher pedig Petrov elé került. Hihetetlen módon a két Lotus a 8.-9. helyen van, mivel ők még nem jártak a boxban.

16:23
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

13. kör: Az első három szorosan követi egymást

Alonso, Vettel és Hamilton csak méterekre autóznak egymástól. Közben a mezőny végéről rajtoló Heidfeld a 14. helyen van, eddig még ő sem cserél kereket.

16:25
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

14. kör: Button a boxban

Button, aki az 5. helyen állt, végre szintén kimegy a boxba. Az első négy helyezett 1:29-es köröket fut, míg Schumacher, aki potenciálisan követi őket, 1:31-eseket.

16:26
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

15. kör: Vettel használhatja a KERS-t

Vettelnek nemrég szóltak rádión, hogy minden körben használhatja a KERS-t, de egyelőre így sem sikerült megelőznie Alonsót.

16:28
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

16. kör: Button megelőzte Schumachert

Buttonnak szólnak a rádión, hogy most az új lágy gumik vannak az autóján, épp most vette el a hibázó Schumachertől az 5. helyet. De a hátránya Alonsóhoz képest már ígyis 24 másodperc.

16:29
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

16. kör: Button a leggyorsabb

Button azonnal ki is használja, hogy szabad lett előtte a pálya, és 1:27.792-vel megfutja az eddigi leggyorsabb kört. Közben Rosberg közeledik a 6. helyzett Schumacherhez.

16:30
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

18. kör: Button eltérő taktikán van

Button egy kiállással kevesebbet tervez a többieknél, de egyelőre így is túl nagy a lemaradása az élbolyhoz képest, hogy megelőzze őket.

16:31
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

19. kör: Vettel újra a boxban

A Red Bull megint Vettelt hívta ki elsőként, nyilván túl sok időt vesztett Alonso mögött. Újra lágy gumikat raknak az autójára. Ezúttal nem kerül forgalomba.

16:33
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

20 kör: Vettel visszavette a vezetést

A Ferrari azonnal reagált, és rögtön kihívták Alonsót. Webber is kiment, de Hamilton a pályán maradt. Vettel abszolút második és harmadik szektort futott a boxból kivezető körében, így sikerült megelőznie Alonsót.

16:34
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

20. kör: Hamilton a leggyorsabb

Hamilton kintmaradt a pályán, de most, hogy nem tartják fel, megfutotta leggyorsabb kört: 1:28.024. Vettel 37 ezredmásodperccel lassabb volt nála, de csak 16,6 másodperc a hátránya, ami nem lesz elég Hamiltonnak a kiálláshoz - Alonsót azonban megelőzheti.

16:35
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

21. kör: Vettel elhúzott Alonsótól

Button 4 másodpercen belülre közelítette meg Webbert, akinél eggyel kevesebbszer állt ki, és máris 9 másodperccel elhúzott Schumachertől. Vettel új leggyorsabb kört futott, így már 4.8 másodperc az előnye a 3. helyezett Alonsóval szemben.

16:36
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

22. kör: Hamilton még mindig nem jött ki

Alonso most már az új gumikon 3 tized másodpercet vert Hamiltonra, akinek így csökken az esélye arra, hogy megelőzze a Ferrarit. Ehhez 21 másodperces előnyre lenne szüksége, jelenleg azonban csak 20 van neki.

16:36
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

63. kör: Hamilton Vettel sarkában van

A németet három körrel a leintés előtt bíztatják, hogy próbálja lerázni Hamiltont, aki azonban folyamatosan a sarkában van.

16:38
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

23. kör: Hamilton megelőzte Alonsóékat

Hamilton csak 20,2 másodpercet töltött a boxutcában, így sikerült Alonso és Webber elé visszajönnie a pályára. A McLaren stratégiája bevált, nagyon gyors boxkiállást hajtottak végre, pedig a jobb hátsó guminál dolgozó szerelő elejtette a kerékanyát.

16:41
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

26. kör: Heidfeld nem jutott előrébb

A német csak a 19., de ugyanúgy 1:29-es tempót diktál, mint Alonso és Webbert. Jelenleg még Massa képes ilyen körökre.

16:41
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

25. kör: Trulli 14. a Lotusszal.

Az olasz 1:31.-es köröket megy, mint Sutil, és 1 másodperccel gyorsabbat, mint Kobajasi. Massa közben megelőzte di Restát, és ezzel fejött a pontszerzők közé a 10. helyre.

16:42
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

27. kör: Schumacher a boxban

A hétszeres világbajnok már 3,8 másodperccel lassabb, mint Vettelék, de velük ellentétben még csak egyszer járt a boxban. Most ki is jön kerékcserére, csakúgy, mint Petrov.

16:45
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

28. kör: Massa a Mercedesek előtt

Rosberg egy körrel később követi a boxba Schumachert, aki a pályára kihajtva egyéni legjobb második és harmadik szektort futott. Így sikerült csapattársa előtt maradnia. Viszont mivel a Mercedesek ilyen sokáig kint maradtak, Massa megelőzte őket - pedig ő is két kiállást teljesített eddig.

16:48
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

29. Alonso és Webber a boxban

Alonso és Webber egyszerre állnak ki a boxba. A Ferrarit éppen a Red Bull elé engedték ki, így Alonso elől tudott maradni.

16:49
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

30. kör: Button bejött a boxba

Vettel és Hamilton a pályán maradt, 2,2 másodperc köztük a különbség. Webber továbbra is támadja Alonsót. Schumacher az egy körrel korábbi kiállása révén 4,2 másodperccel autózik Rosberg mögött, aki azonban körönként 1 másodpercet hoz rajta.

16:51
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

33. kör: Eddig egyetlen kieső van

Liuzzi közben 5 körrel ezelőtt kiesett, de még mindig 23 autó van versenyben.

16:52
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

33 kör: Hamilton közelít Vettelhez.

Már csak 1,2 másodperc köztük a különbség, a győzelemért már lényegében csak ők küzdenek, mert a 3. helyezett Alonso 37 másodperccel van mögöttük. És úgy is több, mint 1 másodperccel gyorsabbak nála, hogy használtak a gumijaik.

16:54
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

34. kör: Alonso és Webber csatázik

Kettejük párharca Button kezére játszik, akinek szólnak a rádión, hogy 2 másodperccel gyorsabb náluk. Webber egy pillanatra megelőzte Alonsót, a spanyol azonban visszavette a helyét. Vettel kiállt a boxba.

16:57
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

35. kör:Hamilton kemény gumikat kapott

A mclarenes is követi Vettelt a boxba, és ahogy azt várni lehetett, Vettel mögé tér vissza a pályára. Kemény gumikat kapott.

16:58
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

36 kör: Button kettőt előzött

Eddig Webber támadta Alonsót, de most Button lett a nevető harmadik, és a célegyenesben sikerült megelőznie a Red Bullt. Mostmár Alonsót támadja, az elmúlt körökben 1:28-as köröket ment, ő volt a leggyorsabb a pályán. Hamarosan a spanyol mellett is sikerült elmennie, a friss gumikat kihasználva már a 3. helyen áll.

16:59
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

38. kör: Buttonnak el kell lógnia

Ő ugyanis Webberrel és Alonsóval szemben ebben az etapban használja a lágy gumikat. De az utolsóban majd megkapja a keményket, miközben vetélytársai akkor lágyakon mennek majd.

17:01
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

39. kör: Massa megpördült

A 9. helyen álló brazil a 10-es kanyarban keresztbeállt a Ferrarival, de folytatni tudta a körét, de veszített 3-4 másodpercet.

17:03
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

39. kör: Alonso a boxban

A spanyol sort kerít várhatóan utolsó boxkiállására, hogy megpróbáljon Webber előtt maradni, aki azonban erre reagálva azonnal megfutja az eddigi abszolút legjobb első szektort.

17:04
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

40. kör: Egymással harcol a két Mercedes

A két Mercedes a 6. helyért küzd, Rosberg a célegyenesben a DRS segítségével megpróbált bebújni Schumacher mellé, aki azonban levédte a belső ívet.

17:06
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

41. kör: 25 kör vár Alonso gumijaira

A spanyolnak szólnak a rádión, hogy ezekkel a gumikkal kell teljesíteni a verseny fennmaradó 25 körét. Nem merték felrakni Ferrarijára a lágyakat, nyilván attól tartva, hogy azok nem bírják ki a célig.

17:07
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

42. kör: Schumacher a boxban

A német és Petrov is sort kerítenek harmadik kiállásukra, a német a 7. helyre tér vissza. Többet valószínűleg nem fog kiállni

17:08
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

44. kör: Hamilton nem marad le

Továbbra is 1,4 másodperces távolságból üldözi Vettelt, az utolsó kiállás fog dönteni köztük. A címvédő hamarosan lekörözi a 8. helyezett Massát, aki pedig ugyanannyiszor járt a boxban, mint ő.

17:11
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

45. kör: Vettel nem használ KERS-t

A németnek szólnak, hogy ne használja a KERS-t. A Red Bull ismét küszködik a hibrid rendszerrel, amiről Hamiltont is tájékoztatják a rádión. Több sem kell neki, 1:27.497-tel megfutja eddigi legjobb körét a versenyen.

17:14
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

47. kör: Heidfeld megelőzi csapattársát

A német, aki a rajtrács végéről rajtolt, megelőzi a 11. helyen haladó csapattársát, Petrovot, akinél eggyel kevesebbszer - csak kétszer - járt a boxban. Pedig az orosz a 6. helyről indult, de Heidfeld az előbb kapta meg a lágy gumikat.

17:15
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

48. kör: A Red Bullok kereket cserélnek

Webber kiáll a boxba, ő is a kemény gumikat kapja. Vettel szintén, akinek mindössze 3,8 másodperc alatt cserélik le gumijait a Red Bullnál. Éppen Heidfeld elé tért vissza a pályára, Hamilton viszont kint maradt.

17:15
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

48. kör: Schumacher elhúzott Rosbergtől

A Mercedesnél ezeken a gumikon fordult a kocka: ezúttal Schumacher a gyorsabb, már 4 másodperc az előnye Rosberggel szemben, akit Vettel már le is körözött.

17:17
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

50. kör: Hamilton is kiáll

Körülbelül ugyanolyan távolságra van Vetteltől boxkiállása után, mint előtte volt.

17:19
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

50. kör: Kovalainen kicsúszott

A finn összetorte a Lotust a 4-es kanyarban, miközben Vettelnek szóltak rádión, hogy ismét használhatja a KERS-t. Webber közben 1:27.187-tel új leggyorsabb kört fut.

17:22
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

51. kör: Rosberg felzárkózik Schumacherre

Közben Rosberg ismét felzárkózik csapattársára, már csak 1 másodpercre van tőle - a 6. hely sorsa még nem dőlt el. Hamilton megdöntötte Webber idejét: 1:26.727.

17:24
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

54. kör: Button tartja a 3. helyet

Webber azonban folyamatosan közeledik hozzá: a különbség már csak 3,3 másodperc. És még hátravan 9 kör... Az első hatban 5 világbajnok autózik, ilyen még nem volt a Forma-1 történetében!

17:26
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

56. kör: Hamilton előzni próbál

A DRS segítségével próbál elmenni Vettel mellett, de végül nem sikerül neki. Ez a csata az utolsó körökben fog eldőlni.

17:28
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

57. kör: Hamilton rákapcsol

Azt mondják neki a rádión, hogy használja a sárga gombot, amit a maximális motorüzemmód kapcsolója.

17:31
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

59. kör: Alonso küszködik a gumikkal

Jelenleg 7-8 tizeddel lassabb a Mercedeseknél is, és Webber mögött már 34 másodperccel van elmaradva. Massa is hasonlóan jár a másik Ferrarival, Pérez épp most vette el tőle a 8. helyet, és Heidfeld is megelőzi. A Ferrarikon teljesen szétkoptak a gumik.

17:33
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

60. kör: Button taktikája bevált

A brit háromkiállásos taktikája azonban egyelőre beválni látszik: nemrég egyéni legjobb kört futott, és 3 másodperces távolságban tudja tartani magától Webbert.

17:34
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

60. kör: Massa kicsúszik

A brazil a kavicságban ragad, lehetséges, hogy a KERS miatt küszködik a fékerőelosztással.

17:35
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

61. kör: Heidfeld felküzdötte magát

A német remek versenyt fut, épp most előzte meg Pérezt a 8. helyen. A Renault ügyes taktikát dolgozott ki neki, annak ellenére, hogy a mezőny végéről indult. Petrov, aki a 6. helyről rajtolt, ugyanannyi kiállás után 17 másodperccel van mögött.

17:37
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

63. kör: Heidfeld a leggyorabb

Zsinórban futja az 1:26-os köröket, 5-6 tizedet verve Vettelékre, érdekes módon még a 17. helyezett Barrichello diktált hasonlló tempót az elmúlt percekben - nyilván frissebb gumikon.

17:39
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

64. kör: Mindkét Sauber pontszerző helyen

Pérez a 9., Kobajasi a 10. jelenleg.

17:41
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

65. kör: Button lerázta Webbert

A brit 6 másodpercre hagyta le Webbert, így 3. helye biztosnak tűnik. Vettelnek azonban elég egyszer hibáznia az utolsó körben, hogy elveszítse a győzelmet...

17:43
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

66. kör: Vettel nyer

Idei negyedik, legnehezebb győzelmét aratta. A 6. hely Schumacheré maradt, de Heidfeld a végére felzárkózott a két Mercedeshez. Hamarosan jelentkezünk a teljes eredménylistával.

17:45
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

Maldonado Buemivel ütközött

Az visszajátszásból látszik, hogy az utolsó körben a Williams és a Toro Rosso összeütközött.

17:48
május 22, 2011
Vágólapra másolva!

Vettel 14. győzelmét aratta

Ezzel olyanok mellé jött fel az örökranglistán, mint Jack Brabham, Emerson Fittipaldi és Graham Hill.