Vettel megelőzte a McLareneket délután

Események

Forma-1, Sebastian Vettel, Lewis Hamilton, Abu-Dzabi Nagydíj
Vágólapra másolva!
Ahogy lement a Nap Abu-Dzabiban, a Red Bull címvédője megtáltosodott, de a hosszú etapokon a McLaren tűnt erősebbnek. Webbert a hűtővíz szivárgása garázsba kényszerítette.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül46 bejegyzés
14:54
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Hamarosan kezdődik az edzés

Köszöntjük kedves olvasóinkat az Abu-Dzabi Nagydíjról élőben készült szöveges tudósításunkban! A Yas Marinában már megy le a nap, de egyévként továbbra is gyönyörű idő van. A szél erősebben fúj, mint délelőtt.

14:59
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Pérez a sor elején

A két Sauber azonnal elindult a lejtős bokszkijáraton át a pályára, amint zöldre váltott a lámpa. A csapatok ezúttal nem késlekednek. A fényviszonyok gyorsan fognak változni.

15:01
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Csökkent a hőmérséklet

A levegő még mindig 30 fokos, de az aszfalt - amely az első edzésen még 48 fokos is volt - most már csak 33. Ennyit számít, hogy a nap már nem tűzi teljes erővel a pályát. Helyi idő szerint délután 5 óra van.

15:02
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

16-an vannak a pályán

A csapatok belecsaptak a lecsóba. Pérez 1:45.819 alatt meg is teszi az első mért kört.

15:05
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Máris Vettel vezet

1:43.323-as köre csak 5 századdal lassabb Hamilton délelőtti legjobbjánál. Mindenki igyekszik megtenni néhány kört még világosban. Egyelőre az összes versenyző a közepes gumikat használja.

15:06
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettelé a nap legjobb köre

Másodszorra 1:43.067-re faragta le az idejét. Räikkönen 1,636 mp-re van mögötte.

15:07
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Schumacher feltartja Pérezt

Az orruk előtt kicsúszott az egyik HRT, de Pérez szemlátomást azt hitte, hogy Schumacher félre fog állni előle. Utána dühösen integetett a németnek.

15:08
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel folyamatosan gyorsul

A 3. mért körét már 1:42.779 alatt teljesítette. A sorrend mögötte Räikkönen, Schumacher, Grosjean, Hülkenberg, Rosberg, di Resta, Massa, Pérez, Maldonado.

15:10
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Rosbergnek vezetési tanácsokat adnak

A rádión elmondják neki, hogy Schumacher a 7-es kanyarba szélesebb íven fordul be, így a féktáv végén kevésbé blokkolnak az első kerekei.

15:11
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Gyorsan változik a sorrend az élen

Vettel továbbra is első, de már Hamilton, Button, Webber, Alonso, Grosjean és Massa követi a tabellán. Räikkönen és Senna már be is fejezte az első etapját.

15:15
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Sokan visszatértek a bokszba.

Hamilton már csak 6 századra van Vetteltől, de csak nyolcan maradtak a pályán.

15:16
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton majdnem a leggyorsabb

Az első szektorban 17,9-es abszolút legjobb részidőt ért el, a középsőben 43,2-vel ugyanolyat ment, mint Vettel, de az utolsóban elvette a gázt. Még kint maradt a pályán.

15:18
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Tovább fogy Vettel előnye

Hamilton kemény 13 ezredet lefaragott az előző idejéből, most 47 ezredre van Vetteltől. De Button is csak 74-re. Jó szoros! A 4. helyezett Alonso hátránya 0,337 mp.

15:20
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton be sem akar menni a bokszba

Megkérdezték tőle, hogy be akar-e menni a bokszba, hogy változtassanak a beállításain, vagy folytatja a körözést. Az utóbbit választotta. Természetesen...

15:21
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Elromlott de la Rosa hátsó szárnya

Úgy tűnik, felső állásban ragadt a DRS. A HRT szerelői egyelőre nem tudnak mit kezdeni vele a garázsban. A csapatnak nincs túl sok pótalkatrésze.

15:23
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton odaver

A 10. mért körében, a jócskán használt gumikkal 1:42.095-ös kört présel ki a McLarenből, 6 tizedet verve Vettelre. Jól tette, hogy nem állt ki a bokszba...

15:24
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vergne megkapja a lágy gumikat

 A Toro Rosso szokás szerint az elsők között próbálja ki a lágyabb keveréket. Megnézzük, Vergne mire megy vele.

15:26
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Lecserélik Alonso oldalsó légterelőit

A Ferrari más aeroelemeket tesz fel a kasztnira az első szárny mögött. A spanyol pillanatnyilag a 4. helyen áll.

15:28
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Kezd besötétedni

A mesterséges világítás egyre inkább átveszi az uralmat. Ilyen fényben sem utolsó látvány ez a pálya. A TV-képek megtévesztően világosak.

15:29
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Button is megelőzte Vettelt

De a hátránya 0,547 mp. Ismét a két McLaren áll az élen. A sorrend: HAM, BUT, VET, ALO, WEB, MAS, RAI, ROS, MSC, PER, GRO. Hamilton egy hosszú, 13 körös etapot követően tért vissza a garázsba, amely finoman szólva biztató volt.

15:32
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Csak Alonso használja az új első szárnyat

Massa egyelőre a régivel köröz. Közben Schumacher feljött a 6. helyre, éppen a brazil elé. Még továbbra is csak Vergne vetette be a lágy Pirelliket, 1,1 mp-t javított velük.

15:33
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel visszaelőzi Buttont

2 századot ver rá. Mindketten több mint fél másodpercre vannak Hamiltontól.

15:35
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Most Webber Red Bullja szikrázik

Ugyanott, a szplitternél, vagyis a padlólemez elején látszanak szikrák az aszfaltra leérő autó alján. Vettellel ugyanez történt az indiai verseny végén. A Red Bull szerelői most méricskélik a hasmagasságot.

15:37
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton egy rázókővel ütközött

A rádión arról számol be, hogy az egyik kerékvető megütötte az autóját, és kéri a szerelőket, hogy nézzék át az autóját emiatt. Massa visszaelőzte az eddigi 6. helyezett Schumachert. Az élmezőnyből csak ő van a pályán éppen.

15:40
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Pérez is megkapta a lágy gumikat

Vergne után csak másodikként. Nyolcan köröznek pillanatnyilag.

15:43
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Senna feljön hetediknek

Ezzel megelőzi Schumachert, még mindig a közepes gumikon. Pérez egyelőre nem javított.

15:44
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vergne elfékezi magát

A 11-es kanyarnál. Szépen le is csúszik a pályáról a kék csíkos bukótérbe.

15:48
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Előkerültek a lágy gumik

Most az élmezőny nagy része is azokon próbálkozik már. Rosberg nem egész fél másodpercet javított rajtuk. Vettel még a bokszban van, mert átállítják a hátsó futóművét.

15:49
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vergne-nek fékhibája volt

A jobb első keréknél romlott el a fékje. A szerelők körülállták az autóját, ő maga kiszállt a pilótafülkéből.

15:50
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean a 2. helyen

A lágy Pirelliken 1:42.500-ra javított, 4 tizedre közelítve meg Hamiltont, aki az utolsó szektorban abszolút legjobb részidőt ért el, de egyébként nem javított az eredményén egyelőre.

15:52
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel átveszi a vezetést

Ő viszont javítani tud a lágy gumikon: 1:42.056. Hamiltonnak nem sikerült, Buttonnak 2 tizedet. A sorrend: VET, HAM, BUT, GRO, ALO, WEB, ROS, MAS, PER, MSC.

15:55
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Grosjean megelőzi Alonsót

3 tizedet ver rá, csak 0,444 mp-re van Vetteltől. Webber viszont még gyorsabb volt, feljött negyediknek. A két Red Bull tehát gyorsult a lágy keverékkel. Ennek lehet jelentősége, mert holnap épp ebben az időpontban, épp ilyen hőmérsékleti viszonyok között rendezik a Q3 hajráját.

15:57
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel még tovább javít

Már 1:41.751-nél jár. 0,344 mp az előnye Hamiltonnal szemben.

15:58
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton is gyorsul egy kicsit

0,168 mp-re faragja le a hátrányát, ami nem olyan rossz, mert ez már sokadik köre volt a lágy gumikon. A sorrend egy óra után: VET, HAM, BUT, WEB, GRO, ALO, MAS, MAL, PER, ROS, HUL, MSC. Drámai változás már nem várható.

16:00
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Fél másodperc lehet két gumi között

Abból kiindulva, hogy az egyes versenyzőknek milyen volt a legjobb ideje a kemény és a lágy keveréken:

Vergne 1:46.130 -> 1:45.073
Rosberg 1:43.658 -> 1:43.200
Hamilton 1:42.095 -> 1:41.919
Button 1:42.642 -> 1:42.412
Webber 1:42.925 -> 1:42.466
Alonso 1:43.067 -> 1:42.587
Vettel 1:42.622 -> 1:41.751

Ez viszonylag csekély különbség.

16:02
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Megkezdődtek a hosszú etapok

A versenyzők már a versenyre gyakorolnak. Nyolcan vannak a pályán, Karthikeyant leszámítva mind a lágy Pirellit használják éppen.

16:09
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Vettel több információt kér

A rádión rászólt a mérnökére, Rockyra, hogy adjon neki több tájékoztatást a fejleményekről. Karthikeyan bemutatott egy csinos piruettet az egyik jobbosban. A HRT fara úgy megcsúszott, mintha olajfolt lett volna alatta.

16:13
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Alonso elfékezi magát

Elég csúnyán benézte az egyik féktávot, de csak a bukótérbe tett miatta váratlan látogatást. Schumacher Mercedesének az első szárnya is szikrákat vet az aszfalton, miután lecsattan egy rázókőről.

16:14
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Räikkönen is javít

Végre ő is kipróbálta a lágy gumikat, meglehetősen későn. Feljött velük a 6. helyre, Grosjean és Alonso közé. Most csak Pérez, Pic és Karthikeyan használja a kemény keveréket.

16:17
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Valami szivárgott Webber autójából

A bokszkijáratnál, amikor rálépett a fékre, a hűtőjéből valami folyadék ömlött ki. Most újra a garázsban van, a szerelők nézegetik az autót. Közben Vettel szorgalmasan rója a köröket.

16:19
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Hamilton lemenekül a pályáról

Az előbb egy Marussiát követe sodródott le, utána újra kicsúszott, és a bukótérben vánszorogva elengedett néhány autót maga mellett, hogy szabad pályára térhessen vissza.

16:21
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Ismét rakoncátlankodik Hamilton kormánya

Akárcsak Indiában, megint nem tud rendesen leváltogatni. Valószínűleg ezért csúszott ki az előbb is.

16:26
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Webber edzésének annyi

A hűtővíz szivárgása miatt egyáltalán nem tudta folytatni. A 4. helyen áll, csak 21 kört tett meg, míg Vettel már 31-et.

16:30
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Sok benzinnel Hamilton a leggyorsabb

A mérnöke épp erről tájékoztatta a rádión, bár csak egy hajszállal ért el jobb időt Buttonnál. Aki feltartotta Vettelt az imént. A McLaren a hoszú etapokon amúgy erősnek tűnik. Az edzésnek vége. A sorrend: VET, HAM, BUT, WEB, GRO, RAI, ALO, MAS, MAL, PER.

16:33
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

A versenyzők a rajtot gyakorolják

Lehetőséget kaptak rá, hogy a rajtrácsról induljanak gyakorlásképpen. Rob Smedley megdicsérte a 12 körös etapot teljesítő Massát a tempója miatt. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan bővítjük a cikket a szöveges összefoglalóval és az eredménylistával.

16:45
november 02, 2012
Vágólapra másolva!

Az eredmények

Sebastian Vettel állt az élre az Abu-Dzabi Nagydíj péntek délutáni szabadedzésén, maga mögé utasítva a versenytempóban kicsit erősebbnek tűnő McLareneket, a világbajnoki címért már 13 pontos hátrányból küzdő Fernando Alonso elé pedig még a Lotus párosa is beférkőzött.

A naplemente idején rendezett edzésen a szokásostól eltérően folyamatosan csökkent a levegő és az aszfalt hőmérséklete. A pálya a végén csaknem 20 fokkal hűvösebb volt, mint délelőtt, ami hozzájárulhatott az erőviszonyok átrendeződéséhez. Eleinte, amikor mindenki a közepes gumikat használta, még ugyanúgy a két McLaren volt a leggyorsabb, ahogy az első tréningen is.

Lewis Hamilton egy 13 körös etap során fél másodpercet vert mindenkire. Ám aztán úgy tűnt, a McLarenek Indiához hasonlóan ismét küszködnek a lágyabb keveréken, amelyen ő egyáltalán nem, és Jenson Button is mindössze 2 tizedmásodpercet tudott javítani.

Ezzel szemben Vettel körről körre lefaragta az idejét, végül 9 tizedmásodperccel autózva jobbat, mint az edzés korábbi részében, a kemény Pirellikkel. Csapattársának, Mark Webbernek viszont már korán ki kellett szállnia az autójából a hűtő szivárgása miatt. Előzőleg ráadásul hasonló szikrák repkedtek Red Bulljának padlólemeze felől, mint Vettel autója alól az Indiai Nagydíj vége felé.

Forrás: AFP
Kattintson a galériához!

A Ferrari új első vezetőszárnyát próbálgató Alonso erejéből csak a 7. helyre futotta, mert Romain Grosjean eleve gyorsabb volt nála, a lágy gumikat a többieknél később, néhány perccel a leintés előtt kipróbáló Kimi Räikkönen pedig az utolsó pillanatban előzte meg. Felipe Massa csupán 2 tizeddel hátrébb végzett a másik Ferrarival.

Az első tíz közé még a williamses Pastor Maldonado és a sauberes Sergio Pérez férkőzött be, a Mercedesek ismét nem tudták tartani a lépést az élmezőnnyel.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

http://static.origo.hu/s/partners/f1/html/session_2012_18_2.html