Pillanatokkal később viszont ennél is nagyobb baj ütött be a Mercedesnél, a célegyenesben Russell támadta Bottast, a két pilóta nagy sebességgel összeütközött és az irányíthatatlan autóik a falnak csapódtak. A törmelékek és a sérült védősáv miatt a futamot leállították és csak hosszadalmas kényszerszünet után indították újra.
A futam gördülő rajttal folytatódott a 35. körtől, Hamilton visszavehette a körhátrányát, viszont Verstappen továbbra is vezetett Leclerc, Norris, Pérez, Sainz, Ricciardo, Stroll, Hamilton, Cunoda és Räikkönen előtt. Norris, Pérez, Ricciardo és Cunoda lágy gumikkal folytatta a versenyt, a pontszerző helyeken a többiek közepeseket kaptak a folytatásra.
Újabb hibák a középmezőnyben
Cunodának nem hozott szerencsét a lágy gumi, rögtön kicsúszott a rajt után, Norris viszont szárnyalt, megelőzte Leclerc-t és Verstappen nyomába eredt, de a McLaren így sem volt elég gyors ahhoz, hogy tartósan gondot okozzon a Red Bullnak. Küszködött Pérez is, a 37. körben kicsúszott és visszaesett a 14. helyre, és később is nehezen vezethetőnek tűnt az autója.
Pérez hibája jól jött Hamiltonnak, aki nem sokkal később megelőzte Strollt is,
ezzel a 6. helyen haladt, a 41, körre már Ricciardo mögött is lőtávolba került, a 42. elején pedig meg is előzte a McLarent, ezzel már az 5. helyezett volt. A felzárkózásának üteme ettől kezdve kissé lassult, de az 50. körben megelőzte Sainzot a 4. helyért és a 2. helyezett Norris is elérhető volt a számára, mivel a McLaren pilótája a lágy gumikon egyre inkább feltartotta a 3. helyezett Leclerc-t.
A monacói pilóta sem tudott ellenállni Hamiltonnak, a második próbálkozásra a Mercedes átvette a 3. helyet, majd a hétszeres világbajnok keményen támadni kezdte fiatal honfitársát. Norris először azt kérte a rádión, hogy a lekörözöttek ne tartsák fel őt, majd a kuplunggal küszködött, de így is hősiesen védekezett Hamilton ellen, egészen a 60. kör elejéig, amikor a DRS segítségével a Mercedes visszaszerezte a 2. helyet.