Óriási dráma, Leclerc-é lett a pole, miután Verstappen nem fejezhette be a körét

Események

Forma-1, Charles Leclerc, Ferrari, Szingapúri Nagydíj 2022, szombat
Ferrari's Monegasque driver Charles Leclerc drives during the qualifying session ahead of the Formula One Singapore Grand Prix night race at the Marina Bay Street Circuit in Singapore on October 1, 2022. (Photo by Lillian SUWANRUMPHA / AFP)
Vágólapra másolva!
Charles Leclerc szerezte meg a pole pozíciót, miután Max Verstappen furcsa körülmények között nem fejezhette be a körét. A monacói pilóta mögül Sergio Pérez és Lewis Hamilton indulhat, a másik Mercedes viszont idő előtt kiesett.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül37 bejegyzés

A vizes pályán rendezett harmadik szabadedzéshez hasonlóan nedves körülmények között kezdődött a Szingapúri Nagydíj időmérője, ám az eső nem esett. A pole pozícióra előzetesen a Ferrari, a Red Bull és a Mercedes is reális eséllyel pályázhatott. A levegő hőmérséklete 26, az aszfalté 27 fokos volt nem sokkal a kezdés előtt.

A Q1-et megelőzően a két Mercedes vezetésével a pilóták egy része már a bokszutca végén várakozott az intermediate gumikon. Az első próbálkozások után Lewis Hamilton 1:56.937 másodperces idővel állt az élre, 162 ezreddel megelőzve George Russellt. Utóbbi aztán még egy gyorskört autózott,

és ez már sokkal jobban sikerült, 1,095 másodperccel felülmúlta csapattársát.

A Ferrarik és a Red Bullok később mentek ki a pályára, így az ő első körükre többet kellett várni. Charles Leclerc 1:55.054-gyel állt az élre, Carlos Sainz azonban csak a hetedik pozícióban iratkozott fel az eredményjelzőre. Ami a bikásokat illeti, Sergio Pérez a két Mercedes közé jött fel, Max Versrappen viszont kifejezetten lassan kezdett.

Hamilton aztán visszavette a vezetést, Sainz pedig feljött a harmadik helyre. Ezt követően a címvédő is érdemben megérkezett, és két lila, valamint egy zöld szektorral, 1:54.395-ös körrel az élre ugrott, 294 ezreddel megelőzve tavalyi riválisát. A holland pilóta körére aztán Leclerc válaszolt, és 173 ezredes előnnyel ugrott az élre, Pérez pedig feljött csapattársa mögé.

4 perccel a vége előtt Alexander Albon, Nicholas Latifi, Daniel Ricciardo, Kevin Magnussen és Mick Schumacher álltak kieső helyen, a Haas versenyzői addig nem is autóztak értékelhető kört. A McLaren versenyzője aztán friss intereken felugrott a tizenkettedik helyre, közvetlenül csapattársa, Lando Norris mögé. Nem sokkal később a két Haas a hatodik, illetve a tizedik pozícióba jött fel,

így Sebastian Vettel, Valtteri Bottas és Cunoda Juki került veszélybe, de a finn versenyző hamar javított.

Másodpercekkel a kockás zászló előtt Albon gyorsult, de csak a tizenhatodik helyig ugrott fel. Vettel, Cunoda és Pierre Gasly azonban többet jöttek előre, így Ricciardo, Schumacher és Ocon volt gondban. Közülük csupán a német pilóta tudott előrelépni, aminek következtében kiütötte Bottast. A legnagyobb meglepetést egyértelműen az Alpine versenyzőjének búcsúja jelentette: az egyszeres futamgyőztes arra panaszkodott a rádióban, hogy nem működtek a fékjei. A baleset nélküli, csupán kicsúszásokat tartalmazó Q1-ben végül Verstappen végzett az élen, 104 ezreddel megelőzve Hamiltont.

A Q2 elején már felmerült a kérdés, hogy megéri-e slickeket felrakni, de mindenki az interek mellett tette le a voksát. Az élcsapatok között annyiban volt különbség, hogy Verstappen és a Mercedesek használt, míg Pérez és a Ferrarik új abroncsokon gurultak pályára.

Az első próbálkozások után Leclerc állt az élre, 1:52.343-as ideje38 századdal volt gyorsabb Verstappenénél és további 95 ezreddel Pérezénél. Hamilton a negyedik helyen kezdett, Russell és Sainz viszont jóval lassabbak voltak, igaz, utóbbi aztán rögtön bejött a hétszeres világbajnok elé.

Ami az ifjabbik brit versenyzőt illeti, egy hibának köszönhetően rengeteget vesztett.

Az első körökben úgy tűnt, hogy az Alpha Tauri jó lóra tett, hiszen Cunoda az élre állt. Azonban nem sokkal később Hamilton és Verstappen is megelőzte. A hétszeres világbajnok óriási előnybe került, de a pálya egyre gyorsult, így a köridők is egyre inkább csökkentek.

Leclerc először túl kockázatosnak ítélte a slickeket, de aztán mégis arra kérte a csapatát, hogy váltsanak. Ez meg is történt, csak éppen új intereket kapott, ahogyan az élcsapatok közül senki sem volt vállalkozó szellemű. Ellentétben az Aston Martinnal és az Alfa Romeóval, amely istállók lágyakat tettek fel az állva maradt versenyzőiknek.

Innentől kezdve kifejezetten érdekessé vált a küzdelem, hiszen Vettel, Schumacher, Magnussen, Csou Kuan-jü és Cunoda állt a kieső helyeken, miután Russell nem sokkal korábban elmozdult onnan.

A kockáztatás végül egyiküknek sem jött be, bár Vettel jó körön volt, de belehibázott.

Az igazi meglepetést viszont Russell szolgáltatta, aki csupán a tizenegyedik helyen fejezte be a Q2-t, így búcsúzni kényszerült. Mögötte Stroll, Schumacher, Vettel és Csou volt a sorrend.

A Q3-ban már nem tűnt kérdésesnek a helyzet, és az élcsapatok közül mindenki lágy abroncsokon hagyta el a garázsát. Egyedül Cunoda és Magnussen maradt az intereken, ők nyilvánvalóan kockáztattak azzal számolva, hogy ha bejön, akkor óriásit nyerhetnek.

A mezőny tagjainak még lett volna idejük kereket cserélni, de fontosabbnak ítélték, hogy minél jobban fel tudják melegíteni a meglévőket, így az élcsapatok versenyzői a pályán maradtak, bár a Ferrari behívta volna Sainzot. Az utolsó próbálkozások előtt Hamilton vezetett Verstappen és Pérez előtt, mögöttük Leclerc, Sainz, Alonso, Norris, Magnussen, Cunoda és Gasly volt a sorrend.

Óriási izgalmak között Leclerc-é lett a pole Forrás: AFP/Lillian Suwanrumpha

Verstappen először elvette a körét, de még volt ideje újat kezdeni. Ám aztán a csapata a bokszba rendelte, így esélye sem volt javítani. Ennek köszönhetően Leclerc-é lett a pole, megelőzve Pérezt és Hamiltont, Verstappen a nyolcadik helyen zárt.

Percről percre tudósításunk az eredménytáblázat alatt olvasható!

Aktuális futam

2024.05.24. - 13:30Monaco Grand Prix - 1st Practice
2024.05.24. - 17:00Monaco Grand Prix - 2nd Practice
2024.05.25. - 12:30Monaco Grand Prix - Last Practice
2024.05.25. - 16:00Monaco Grand Prix - Qualification
2024.05.26. - 15:00Monaco Grand Prix - Race

Versenynaptár (2024)

2024.06.07. - 06.09.Canadian Grand Prix
2024.06.21. - 06.23.Spanish Grand Prix
2024.06.28. - 06.30.Austrian Grand Prix
2024.07.05. - 07.07.British Grand Prix
2024.07.19. - 07.21.Hungarian Grand Prix
2024.07.26. - 07.28.Belgian Grand Prix
2024.08.23. - 08.25.Dutch Grand Prix
2024.08.30. - 09.01.Italian Grand Prix
2024.09.13. - 09.15.Azerbaijan Grand Prix
2024.09.20. - 09.22.Singapore Grand Prix
2024.10.18. - 10.20.United States Grand Prix
2024.10.25. - 10.27.Mexican Grand Prix
2024.11.01. - 11.03.Brazilian Grand Prix
2024.11.21. - 11.24.Las Vegas Grand Prix
2024.11.29. - 12.01.Qatar Grand Prix
2024.12.06. - 12.08.Abu Dhabi Grand Prix
16:42
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Villanyfényes időmérő jön

Kellemes délutánt kívánunk! Az idény első két futama után újabb esti kvalifikáció következik 15 órától. A Ferrari eddig versenyképesebbnek látszik, mint az előző fordulókon, így nem valószínű, hogy Verstappen bajnok lesz a hétvégén. Ehhez az kellene a győzelme mellé, hogy Leclerc a 7., Pérez a 3. helynél hátrébb érjen célba a futamon.

16:43
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Nem esik az eső

Miután a nap nagy részében heves eső áztatta Szingapúrt és emiatt az utolsó gyakorlás felén nem is mehettek pályára az autók, most száraz az idő. Az utolsó edzés összefoglalóját alább olvashatják.

az utolsó edzés összefoglalójaA nagy eső elmosta az F1-es edzés felét Szingapúrbanhttp://gphirek.origo.hu/f1/percrolpercre/20221001-f1-a-szingapuri-nagydij-harmadik-szabadedzese-eloben.html
16:45
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Hamilton szabályt sértett?

Az utolsó edzés után beidézték a felügyelők az ékszerekre vonatkozó előírások miatt. Mint ismert, az év elején bekeményítettek az ékszerek viselésének tiltása kapcsán, de furcsa lenne, ha a brit számottevő büntetést kapna, egy megrovásnál erősebbet.

16:47
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Felcsigázó videóval hangol a Ferrari

Leclerc és Sainz készülődik az időmérőre. A Ferrari mellett szól, hogy egy körön egész évben közelebb voltak a Red Bullhoz, mint megtankolt autóval a futamon.

16:48
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Képek a szombati napról

---- separator ----gallery-content-type:ab1397d1-a4c7-419f-a133-974a83e209d3---- separator ----
16:52
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Válaszlépéseket ígér a megvádolt Red Bull

Christian Horner beszélt arról, hogy ha a riválisok nem vonják vissza a túlköltekezésre vonatkozó állításokat, jogi lépéseket tesznek. Még tart a könyvelési ellenőrzés és a Red Bull bizonyos tételekről még egyeztet az FIA-val.

A Red Bullt megvádoltákA Red Bull visszavág a gyalázkodásért, ha a riválisok nem vonják vissza a vádakathttp://gphirek.origo.hu/f1/20221001-f1-a-red-bull-visszavag-ha-a-rivalisok-nem-vonjak-vissza-gyalazkodo-megjegyzeseiket.html
16:55
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Száraz maradhat az időmérő

Az előrejelzés szerint nem valószínű, hogy esni fog a következő egy órában. A kvalifikáció 15 órakor kezdődik, Hamiltonról pedig kiderült, hogy az orrpiercingje miatt idézték be.

16:57
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Ilyen volt a zuhéban

A harmadik edzésről készített összeállításban tekinthetünk vissza rá:

16:58
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

A kerékvetőkön vigyázni kell

Az ideális ív száraznak látszik, de a kerékvetők bordái és a bukóterek nedvesek, erre figyelnie kell a pilótáknak.

17:00
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

A Mercedesek nyitják az időmérőt

Russell és Hamilton már jóval a zöld lámpa előtt felállt a bokszutca kijáratához, átmeneti esőgumin. A Mercedesnek rossz hír a nedvesség és a hűvösebb idő, nehezebben melegítik fel az abroncsokat, mint a Ferrari és a Red Bull.

17:03
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Egyelőre a zöld gumikat látjuk

A mezőny fele még nem jött ki a pályára, mások mért körnek vágnak neki az intermediate gumin. Vajon ki lesz az első bátor jelentkező a slick gumik kipróbálására?

17:06
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Megtelik a pálya

Az utolsó edzésen 1:57.7 volt a legjobb idő, ezt természetesen már most túlszárnyalták többen. Hamilton és Russell vezeti a rangsort, de a következő percekben sűrűn fog változni az állás, ahogy javul a tapadás.

17:09
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Magnussen és Leclerc kicsúszott

Az egyik jobbosnál nem tudtak megállni, a bukótérbe siklottak, de nem egyszerre. A versenyzők többkörös etapokat mennek, hogy felmelegítsék a gumit.

17:11
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Verstappen kis előnnyel az élen

Még mindig az intermediate gumi időszakában tartunk a Q1 felénél, Verstappent 3 tizeddel követi Hamilton, aztán jönnek a Ferrarik.

17:13
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Nem lesz gumiváltás a Q1-ben?

Néhányan bejöttek egy új szett gumiért, de egyikük sem váltott száraz pályára valóra. A Williamsek, a Haasok és Ricciardo áll kieső helyen.

17:15
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Most Leclerc az élen

Verstappen és Pérez követi őt kis lemaradással, még 3 perc van hátra.

17:17
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Javítanak Schumacherék

A Haas párosa jelentőset lépett előre, ahogy pár perce Ricciardo is, így Vettel, Bottas, Cunoda, Albon és Latifi áll kieső helyen. De még közel sincs vége a küzdelemnek.

17:20
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Van egy váratlan búcsúzó

Az élen Verstappen végzett Hamiltont és Leclerc-t megelőzve, a kiesők névsora pedig Bottas, Ricciardo, Ocon, Albon, Latifi. Értelemszerűen Ocon búcsúja a meglepetés.

17:24
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Vettel koccolta a falat

Egy visszajátszáson látható, hogy a bal hátsó kereke kicsit hozzáért a palánkhoz az egyik kanyar kijáratánál. A Q1-et valóban mindenki a köztes esőgumin teljesítette.

17:25
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

A Q1 végeredménye

17:26
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Elindult a következő felvonás

15-en maradtak a most kezdődő Q2-ben. Úgy tűnik, maradnak egyelőre a zöld oldaldalú intermediate gumik.

17:31
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Leclerc a leggyorsabb

Közel 4 tizedet vert Verstappenre, utánuk Pérez jön, míg Hamilton lemaradása nagyon megnőtt.

17:33
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Kockázatos a gumiváltás

Leclerc-t kérdezték rádión, mi a véleménye az aszfaltról, és azt felelte, a vizes részek miatt nagyon merész lenne átváltani slick gumira.

17:34
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Hiba Schumachertől

Ő is a 8-as kanyarnál csúszott ki. A kieső pozíciókban jelenleg Russell neve a meglepetés, ő most jött ki a bokszból új gumin.

17:36
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Az Aston Martin a legbátrabb

Stroll és Vettel is száraz pályás gumin folytatja, mások még nem vállalják be a váltást. Ők lesznek a referencia a többieknek. A legjobb köridők az 1:52-es tartományban vannak, ez 10 másodperccel lassabb a pénteki legjobbnál.

17:39
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Stroll megcsúszott

Nem tapadnak olyan jól a slick gumik. A többieknek nem lesz ideje váltani, illetve, előzőleg még Csou is a kerékcserére szavazott.

17:42
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Vége a Q2-nek

Kiesett Russell, Stroll, Schumacher, Vettel és Csou a Q2-ben, a leggyorsabb időt Leclerc futotta Hamilton és a Red Bullok előtt.

17:44
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Vettel nem tudott megállni

A hosszú egyenes végén kicsúszott a száraz pályás gumin, ezért sem tudott javítani. Ahogy az eredményen látszik, a Q2-re is jutott egy váratlan kieső Russell személyében, a brit elnézést kért a csapatától.

17:48
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

A Q2 végeredménye

17:51
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Jönnek a száraz pályás gumik

A Q3-ra már mindenkinek ezt rakták fel az élmezőnyben, csak Magnussen és Cunoda óvatos. Kérdés, ki mennyire tudja felmelegíteni őket, ezért az etapok hosszának megválasztása is fontos.

17:54
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Hoppá, meglepő név az 1. helyen

Cunoda az intermediate gumin gyorsabb volt mindenki másnál egy ideig, aztán Hamilton letaszította az élről. Leclerc 3., Verstappen 4. pillanatnyilag.

17:56
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Nagy a felforgás

Ahogy rohamosan javul az aszfalt állapota és szárad, pillanatonként változik a sorrend. Gasly kicsúszott az egyik bukótérbe.

17:57
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Verstappen majdnem falnak ment

Nagyon csúszkált, így is feljött a 2. helyre Hamilton mögé. Most a Ferrarik követik őt, de Norris és Alonso is jó köröket megy.

17:59
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

2 perc maradt

Az utolsó körök jönnek, mindenki feltölti a hibrid rendszereket. Izgalmas hajrá következik!

18:03
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Verstappen pórul járt

Átvehette volna az 1. helyet, de behívták a depóba, valószínűleg azért, mert nem maradt volna elég benzine a mintaadáshoz. Így csak 8. lett, a pole Leclerc-é, aki fél tizedmásodperc előnnyel végzett Pérez és Hamilton előtt.

18:04
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Csúnya szavak a címvédőtől

Az angol f-betűs szóval szitkozódott, miután csapata váratlanul kihívta. Így legalább mindenképp izgalmas futam elé nézünk.

18:06
október 01, 2022
Vágólapra másolva!

Köszönjük a figyelmet!

Sainz, Alonso, Norris, Gasly, Verstappen, Magnussen, Cunoda a sorrend az első hármas mögött. Ezzel köszönjük a figyelmet, de estig további cikkekkel jelentkezünk a versenyzők reakcióival.