Matt Damon legújabb főszerepe

Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Forrás: MTIMatt Damon egyszer már dolgozott Steven Soderbergh-gel a Tripla vagy semmi című filmben, és várhatóan most egymás után két új alkotást is közösen forgatnak majd. Előbb a Tripla vagy semmi 2. része felvételeit kezdik el, mely - csakúgy, mint az első epizód - várhatóan parádés szereposztással készül. George Clooney ismét elvállalta a főszerepet, és Barbra Streisand neve is felmerült egy jelentős női szerep kapcsán. Az első részből szintén többen visszatérnek majd, köztük vélhetően Damon is, aki a napokban még egy Soderbergh-filmről írt alá szerződést.

Az Informant című produkció az azonos című könyv alapján készül, melyet a New York Times oknyomozó riportere, Kurt Eichenwald írt 2001-ben. Főhőse Mark Whitacre, aki titkos FBI-összekötőként dolgozott egy ismert multinacionális szupermarket-lánc menedzsmentjében, hogy leleplezze annak üzleti manipulációit. Két évig tartó munkája sikerrel zárult: a cég vezetőit 1996-ban bűnösnek mondta ki a bíróság, és 100 millió dolláros büntetést szabott ki rájuk.

A könyvet Scott Z. Burns adaptálja filmre; és Soderbergh, Clooney (akik közös céget vezetnek), valamint Howard Braunstein és Michael Jaffe produceri irányításával forgatják le.