Vágólapra másolva!
Vágólapra másolva!

Az egykori szexszimbólumok számára nem könnyű elfogadni az öregedést. Bájaik, sármjuk megkopásával nagy dilemma elé kerülnek: vagy bebizonyítják, hogy vonzó külsejük valódi színészi tehetséget rejteget, amit karakterszerepekben is szívesen kamatoztatnak; vagy örökre lemondanak a sztárvilág csillogásáról, és visszavonultan élik le hátralévő életüket.

Előbbire példa Marcello Mastroianni, Ingrid Bergman, Audrey Hepburn és Jean-Paul Belmondo esete, de az utóbbi mellett is sokan tették le a garast, így pl. Greta Garbo, Cary Grant vagy épp Brigitte Bardot. Alain Delon sokáig hezitált. Bár egyre kevesebb sikerrel, de egészen 1998-ig játszott különféle szerepeket (pl. az öreg Casanováét), míg el nem határozta, hogy felhagy a filmezéssel.

Nyilvános bejelentését követően valóban csak a televízióban tűnt fel az arca, vásznon csupán egyetlenegyszer: Bertrand Blier Les Acteurs (Színészek) című filmjében. Európai és hollywoodi rendezők is megpróbálták visszacsábítani, de mindenkinek nemet mondott. John Woo ajánlata törte meg a jeget.

A Mission: Impossible 2 rendezője is csak azért tudta eltéríteni a szándékától, mert Delon egy régi (1970-es) filmjét, a Le Cercle rouge című alkotást készül újraforgatni. A 68 éves francia filmcsillag elvállalta, hogy egy epizódszerepben felbukkan a vásznon. "Amikor találkoztam Woo-val, megmondtam neki, hogy Melville (az eredeti alkotás rendezője) büszke lenne rá."

Delon egyúttal azt is elismerte, hogy van még néhány rendező, akivel szívesen dolgozna: "Ha Luc Besson, Polanski vagy Spielberg megkínálna egy szereppel, egész biztosan elfogadnám. Legszívesebben azonban Luckel forgatnék együtt. És szerintem el is jön majd ennek az ideje, csak azt remélem, hogy még 98 éves korom előtt."