Jackson nem hagyja el Középföldét

Peter Jackson nem szakad el J. R. R. Tolkientől azután sem, hogy útjára bocsátja A Gyűrűk Ura-trilógia befejező epizódját. A király visszatér promóciós körútján bejelentette, hogy filmre kívánja vinni a brit író A babó című regényét is, melybe a sorozat több szereplőjét újra szerződtetné.

Peter Jackson fáradt - ez érthető. Most, hogy végre elkészült A király visszatér című filmmel, maga mögött tudhat hét év kemény munkát, melyet J. R. R. Tolkien regényének, A Gyűrűk Ura megfilmesítésének szentelt. "Boldog vagyok, hogy nincs negyedik része A Gyűrűk Urá-nak, amit jövő évben el kellene készítenem" - nyilatkozta, holott épp a történet folytatását tervezi. Egyelőre azonban erről még nem árul el semmit.

"Nagyon keményen dolgoztam ebben az évben. A legnehezebb időszak volt az elmúlt hét évből, míg A Gyűrűk Ura megfilmesítésén dolgoztam." A munka nagy részét ezúttal a digitális trükkök beillesztése jelentette, melyből a harmadik részbe kétszer annyi jutott, mint a második epziódba. (Pedig A két torony épp ebben a kategóriában nyert tavaly Oscar-díjat.) Mindazonáltal Jacksonnak ez lett a kedvenc filmje a trilógiából, ám ennek korántsem technikai okai vannak.

"Ez a kedvencem, mert sokkal mélyebb érzelmek jelennek meg benne, mint a két korábbi részben, és úgy érzem, kiváló lezárása a történetnek."

A rendező azonban nem szeretné teljesen lezárni életének ezt a szakaszát, ezért most azt tervezi, filmre viszi Tolkien A babó című regényét is. "Érdekel ez a lehetőség, mert folytonosságot biztosítana A Gyűrűk Ura epizódjainak"- mondta Berlinben egy újságírónak. Ugyanakkor azt is hozzátette, hogy egyelőre nincsenek konkrét tervek a produkció összeállítását illetően.

Ha esetleg megvalósulna az álom (melyre legkorábban 2006-ban kerülhet sor), A Gyűrűk Ura több szereplőjével újra együtt dolgozna, mindenekelőtt a Gandalfot alakító Ian McKellennel, a Zsákos Bilbót játszó Ian Holmmal és az Arwent megformáló Liv Tylerrel. A babó A Gyűrűk Ura cselekménye előtt 50 évvel játszódik, tehát afféle előzménye lenne a trilógiának.

Most azonban Jackson a legközelebbi projetjére, a King Kong modern feldolgozására koncentrál, melyet A Gyűrűk Urá-hoz hasonlóan Új-Zélandon forgat majd, a már jól bevált számítógépestrükk-csapattal.

Ennek elkészítésében bizonyára nagy lendületet adna neki, ha a 2004-es Oscar-díj-kiosztón elismernék eddigi munkáit. Barrie Osborne producer és Philippa Boyens forgatókönyvíró nagyon drukkolnak azért, hogy A király visszatér megrendezéséért Jackson végre átvehesse a legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat. "Peter nem az Oscar-díjért készítette ezeket a filmeket. Nem is láthatott volna hozzá ilyen szándékkal, mert a fantasy műfajt ritkán részesítik filmszakmai jutalomban" - mondta Boyens.

A Gyűrűk Ura első két része összesen hat Oscar-szobrot söpört be, de egyet sem a "legrangosabb" kategóriában. Többnyire a látványt és az akusztikus elemeket díjazta az Amerikai Filmakadémia.

Boyens szerint ezeket az erényeket a King Kong is hordozza majd, csak még kifinomultabb formában: "Az a gyanúm, hogy a King Kong még Jackson eddigi munkáinál is menőbb lesz. Gyönyörű film született meg a fejében."

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK