Charlize Theron Csókás Mártonnal forgat

2004.08.24. 15:51

Az Oscar-díjas színésznő, Charlize Theron a képregény-hősnőről, Aeon Fluxról szóló filmben a magyar származású Csókás Mártonnal játszik majd együtt, akit többek között a Király visszatérben láthatott a közönség.

Mint arról korábban az [origo] Filmklub is beszámolt, A rém-ben nyújtott alakításáért a legjobb színésznő Oscar-díjával kitüntetett dél-afrikai származású szépség tízmillió dollárt kap majd a Music Television animációs sorozatára épülő film főszerepéért. Eddig csupán annyit lehetett tudni a 2005-ben bemutatásra kerülő alkotásról, hogy a produceri teendőket a Terminátor 2-t is jegyző Gale Ann Hurd cége látja majd el, a rendezői székben pedig Karyn Kusama ül majd, aki a Michelle Rodriguez főszereplésével leforgatott Girlfight című filmet rendezte.

A Paramount stúdió azonban nemrégiben nyilvánosságra hozta az Aeon Flux további szereplőgárdáját is. Ezek szerint Theron kisasszony oldalán olyan nevek tűnnek majd fel a sci-fi alkotásban, mint az új-zélandi magyar származású színész, Csókás Márton, akit többek között a Király visszatér-ben, a Klónok támadásá-ban, illetve a Vin Diesel főszereplésével leforgatott xXx-ben láthattak a mozirajongók. Rajta kívül a Trainspotting-ban a Beteg Fiú szerepét alakító Johnny Lee Miller, illetve a Fargó-ban nyújtott teljesítményéért szintén a legjobb színésznő Oscar-díjával kitüntetett Frances McDormand is látható lesz az Aeon Flux-ban.

Az eredeti Aeon Flux animációs sorozatot a Music Television tűzte műsorára. A figurákat az a Peter Chung alkotta meg, aki korábban a Transformers című rajzfilmsorozaton is dolgozott, illetve rendezőként elkészítette a DVD-n kiadásra került Animátrix című kisfilmgyűjtemény Matriculated című darabját. A forgatási munkálatok augusztus elején kezdődtek Berlinben.

Charlize Theron


A film története 400 év múlva játszódik, amikor egy gyilkos vírus kiirtotta a Föld lakosságának nagy részét, kivéve a fallal körülvett városállam, Bregna polgárait. A városban egy tudósokból álló kongresszus uralkodik, akik ellen egy lázadó csoport küzd fáradhatatlanul. A lázadók legjobb titkos ügynöke Aeon Flux, akit megbíznak azzal, hogy ölje meg a - Csókás által alakított - kormányfőt. Küldetése során azonban a fejvadásznő olyan titkokra bukkan, amelyek arra kényszerítik, hogy átgondoljon mindent, amiről eddig úgy hitte, hogy megbízható információkkal rendelkezik.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK