Robert Redford már erősít

2005.11.29. 18:38

Van egy filmfesztivál a világon, ahol a sztárok nem parádéznak nagyestélyiben és szmokingban, és látványosan kisminkelt arcokat sem lehet látni. Aki ide indul, flancos ruhák helyett kötött pulcsikat és meleg sálakat csomagol a bőröndjébe. Természetesen a tél közepén Park City havas lankái közt megrendezett Sundance-re gondolunk. A szervezők kihirdették a januári fesztivál hivatalos versenyprogramját.

A Robert Redford által alapított fesztivál eredeti célja az volt, hogy teret adjon a hollywoodi stúdiók berkein kívül készülő amerikai független alkotásoknak. Bár továbbra is ez áll a rendezvény középpontjában, a jövőre huszonkettedszer megrendezett fesztivál látóköre időközben jelentősen kitágult: most már a világ bármely tájáról nevezhetnek a játék- és dokumentumfilmesek.

A január 19-e és 29-e közt megrendezett fesztiválon 120 filmet vetítenek majd, ezek közül 48 elsőfilmes rendező munkája. A szervezőknek összesen 3148 nevezésből kellett kiszemelgetniük ezt a végső válogatást. A fesztivál kilenc szekciója közül egyelőre négy programját hozták nyilvánosságra. A legfontosabb kategória továbbra is kétségtelenül az amerikai játékfilmeké, ezen kívül az amerikai dokumentumfilmek, a nemzetközi játékfilmek és a nemzetközi dokumentumfilmek szekciójának programja is kihirdetésre került. A négy kategória mindegyikében 16-16 film versenyez.

Kezdődhet a tippelős-drukkolós játék: vajon melyik rendezőt kapja szárnyára a hírnév a fesztivál után; ki lesz a következő Kevin Smith vagy Steven Soderbergh? És melyek lesznek azok az alkotások, amelyekkel a magyarországi forgalmazók is megörvendeztetnek majd minket? Lássuk a tizenhat amerikai játékfilmet, amely Park City vásznain pereg majd! (A négy kategória teljes programja pdf formátumban letölthető innen.)

A Guide To Recognizing Your Saints
Rendező: Dito Montiel
Egy író visszaemlékezése a kamaszkoráról, amelyet New York egyik durva negyedében töltött a '80-as években. Barátai meghaltak, börtönben végezték vagy drogfüggők lettek, csak ő került ki épen az embertelen közegből. Meggyőződése, hogy szentek egyengették az útját. A felnőtt írót Robert Downey Jr. alakítja, a női főszereplő Rosario Dawson.

Come Early Morning
Rendező: Joey Lauren Adams
Adamst leginkább a Képtelen képregény csipogó hangú leszbikus hősnőjeként ismerjük, akit Ben Affleck majdnem meggyőz arról, hogy áttérjen a férfiakra. A forgatókönyvíróként és rendezőként bemutatkozó Adams filmjében egy saját megváltásán dolgozó nő történetét meséli el, aki megpróbál búcsút mondani függőségeinek és önpusztító életmódjának, miközben az igaz szerelmet keresi. A nő pedig nem más, mint Ashley Judd.

Flannel Pajamas
Rendező: Jeff Lipsky
Két ember nagy egymásra találása egy kis étkezdében, amelyet hullámvasútszerű házasság követ. Viszontláthatjuk Justin Kirköt, aki a Jack és Jill-ben tűnt fel, aztán az Angyalok Amerikában című zseniális HBO minisorozat HIV-pozitív főszereplőjét alakította.

Wristcutters - A Love Story - Hivatalos oldal
Rendező:
Goran Dukic
Ennek a fekete komédiának a sajátossága, hogy minden szereplője halott, ugyanis olyanokról szól, akik öngyilkosságot követtek el. A helyszín természetesen a túlvilág. Főszereplők: A vonzás szabályai-ban megismert Shannyn Sossamon és a Majdnem híres ifjú zenei újságírója, Patrick Fugit. Láthatjuk még Tom Waitst és az All the Real Girls-ben a főszereplő legjobb barátját, Tipet alakító Shea Whighamet is.

Hawk Is Dying
Rendező: Julian Goldberger
A regényadaptációban egy floridai gépkocsikárpitos azzal kívánja feldobni unalmas életét, hogy megszelídít egy vad sólymot. A főszerepekben a közelmúlt három fesztiválkedvencét köszönthetjük: Michael Pittet (Last Days), Paul Giamattit (Kerülőutak) és Michelle Williamst (Brokeback Mountain).

Sherrybaby
Rendező:
Laurie Collyer
Egy fiatal nő három börtönben töltött év után megpróbál visszailleszkedni korábbi életébe, de ez a vártnál bonyolultabbnak bizonyul. A nő szerepében az ezúttal szőkére festett bájos Maggie Gyllenhaalt (A titkárnő) láthatjuk. A tetovált keményfiú Danny Trejo is játszik a filmben, aki számtalanszor alakította már emlékezetesen a rosszfiút (pl.: Alkonyattól pirkadatig, Con Air). A filmet az Elevation Filmworks gyártotta, amely az idei Sundance-en bemutatott Jack és Rose balladájá-t is.

Stephanie Daley
Rendező: Hilary Brougher
Egy hét hónapos terhes pszichológusnőt bíznak meg azzal, hogy derítse ki, mi az igazság egy kamaszlány ügyében, aki tagadja, hogy megölte saját újszülött gyermekét. A pszichológusnőt az isteni Tilda Swinton alakítja, a kamaszlányt pedig Amber Tamblyn (A kör).

Right At Your Door
Rendező: Chris Gorak
Los Angeles több pontján mérgező bombák robbannak. A lakók pánikba esnek, káosz uralkodik a városban. A történet középpontjában egy házaspár áll, akik megpróbálják túlélni a katasztrófát. Főszerepben Mary McCormack (K-PAX) és Rory Cochrane (Miami helyszínelők).

Puccini for Beginners
Rendező: Maria Maggenti
Egy leszbikus kapcsolata után "lábadozó" írónő hirtelen két emberrel is szerelmi viszonyba keveredik. Bonyodalmak jönnek sok nevetéssel. A főszerepben Gretchen Mol (Pókerarcok), Justin Kirk (lásd a Flannel Pajamas-nál) és Elizabeth Reaser.

Quinceanera
Rendező:
Wash Westmoreland, Richard Glatzer
Los Angeles-i latin amerikai kamaszok élete és a felnőtté válás nehézségei. A rendezőpárosnak ez a második közös munkája, első a The Fluffer című vígjáték volt, amely a melegpornó-ipar mókás világában játszódott.

Forgiven
Rendező: Paul Fitzgerald
Egy kisvárosi jogász szeretne bekerülni az Egyesült Államok szenátusába. Épp elindul a választási kampány, amikor megtudja, hogy a kormányzó felmentett egy halálraítéltet, akit ő juttatott börtönbe öt évvel korábban. A főszerepben magát a rendezőt láthatjuk, aki eddig főképp televíziós színészként tevékenykedett.

Half Nelson
Rendező:
Ryan Fleck
Egy drogfüggő általános iskolai tanár lebukik az egyik tanítványa előtt, és ez egy különleges barátság kezdetét jelenti.

In Between Days
Rendező: So Yong Kim
Egy Amerikába áttelepülő koreai lány beleszeret a legjobb barátjába. A cselekmény kettejük szoros kapcsolatának buktatói és az új országban való élet nehézségei körül forog.

Somebodies
Rendező:
Hadjii
A felnőtté válás mindenkinek nehéz, de különösen rázós akkor, ha fekete főiskolás vagy, akit flúgos rokonok, idióta osztálytársak és börtöntöltelékek vesznek körül. Főszerepben a rendező.

Stay
Rendező:
Bob Goldthwait
Fekete komédia a fiatalságról, a szexről és az őszinteségről. Főszerepben Melinda Page Hamilton és Bryce Johnson.

Steel City
Rendező: Brian Jun
Egy munkásosztálybeli testvérpár története, akik felelőtlen lazaságban élnek, egészen addig, míg apjukat be nem börtönzik egy nő meggyilkolásáért.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK