"Good Night, M!" - Bond-lányok a hetvenes években

Vágólapra másolva!
A hetvenes évek elején Sean Connery átadta a stafétabotot Roger Moore-nak. 1971-ben Connery még leforgatta a Gyémántok az örökkévalóságnak című filmet, de a '73-as Élni és halni hagyni után egészen 1985-ig bezárólag Moore bújt a 007-es szuperügynök bőrébe. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Connery 1983-ban egy film erejéig újra elvállalta a híres kém szerepét, de a Soha ne mondd, hogy sohát általában amúgy sem szokták a hivatalos Bond-filmek közé sorolni. Mi azért a következő alkalommal arról is megemlékezünk, hisz minket elsősorban a hölgyek érdekelnek. Most azonban még lássuk a hetvenes éveket!
Vágólapra másolva!

Gloria Hendry
Szerepe: Rosie Carver
Film: Élni és halni hagyni (1973)
Kora a film idején: 24

Egy rossz Bond-lány. Bond San Monique-on találkozik vele (ez egy kitalált Karib-tengeri sziget), amikor a hotelszobájába menet megtudja, hogy megérkezett Mrs. Bond is. Később kiderül róla, hogy CIA-ügynök. Az együtt töltött éjszaka és a másnapi mélytengeri halászat után a titkosügynök leleplezi, hogy Kanangának dolgozik, a lány elmenekül Bond elől, és végül Kananga "madárijesztője" öli meg (kamerával egybeépített fegyver madárijesztőnek álcázva).
A floridai születésű Gloria Hendry nagyrészt tévéfilmekben játszik azóta is.

+ + +

Jane Seymour
Szerepe:
Solitaire
Film: Élni és halni hagyni (1973)
Kora a film idején: 22

Első találkozássukkor Solitaire tarot-kártyából jósol Bondnak. Mikor a szerelmesek kártyája kerül elő, Bond viccesen megkérdezi: "Ezek mi lennénk?" Aztán úgy alakulnak a dolgok, hogy tényleg Solitaire lesz a film első számú Bond-lánya. A babonás Kananga, a főgonosz, szolgájaként tartja maga mellett, és úgy tartja, a lány elveszíti jósképességét, ha férfival hál. Ezt az eseményt magának tartogatja, de sejthetjük, hogy valaki keresztülhúzza a számításait.

Jane Seymour angol színésznő (bár már amerikai állampolgár) rengeteg tévéfilmben és -sorozatban szerepelt (Dr. Quinn, a régi Battlestar Galactica, Law and Order, Smallville), nevezik a tévéfilmek királynőjének is. És fura szeme van: az egyik barna a másik meg zöld.