Scarlett nem kapott elég szeretetet Amerikától

Vágólapra másolva!
Ezt a hétvégét sem sokan töltötték a vetítőtermekben Amerikában, ismét gyenge bevételi eredmények születtek a mozikasszáknál. A toplistát már megint egy focifilm vezeti, ezúttal "A szikla" főszereplésével, De Palma új filmje viszont bukásnak ígérkezik, hiába tündököl benne Scarlett vérvörösre rúzsozott ajakkal.
Vágólapra másolva!

A múlt hétvége negatív rekordját követően ismét gyenge hétvégét zárt az amerikai mozipiac: az összbevétel 7%-kal maradt el a tavalyitól. A toplista első négy helyét négy premierfilm foglalja el, melyek közül az élen álló Dwayne "The Rock" Johnson főszereplésével készült Gridiron Gang is csak 15 milliót hozott. A sikeres Invincible után tehát ismét egy focifilm vezeti a listát: a Gridiron Gang-ben "A szikla" egy fiatalkorúak börtönében dolgozó nevelőt alakít, akinek sikerül a focin keresztül javítania az ifjú foglyok életén.

Második helyen nyitott Brian De Palma 50 millió dollárból készült The Black Dahlia című film noirja, amely Josh Hartnett és Aaron Eckhart mellett női főszereplőként Scarlett Johanssont vonultatja fel. A 2226 moziban bemutatott thriller csak gyenge 10,4 millió dolláros bevételre tett szert. De Palma a tíz évvel ezelőtti Mission: Impossible óta nem hozott össze igazi kasszasikert, legutóbbi filmje, a Femme Fatale is meglehetősen gyengén nyitott, igaz, aztán jól teljesített videón. Ezek szerint még Scarlett sem elég biztosíték a sikerre.

A harmadik helyet egy beszélő baseballütő és labda szerezte meg az Everyone's Hero című animációs filmben nyújtott alakítással. A gyerekfilm nem gyakorolt kellő vonzerőt a célközönségre, és csak 6,2 millió dollárt termelt.

Zach Braff (A régi környék) és Rachel Bilson (Summer a Narancsvidék-ből) főszereplésével, 20 millió dollárból remake-elték a 2001-es Az utolsó csók című olasz filmet, de úgy tűnik, hiába voltak tele a lapok az elmúlt hetekben a csinos Bilson fotóival, a közönséget nem sikerült lázba hozni: mindössze 4,7 millió dollárt kapart össze a fiatalok párkapcsolati gondjairól szóló, a vígjáték és a dráma határán egyensúlyozó alkotás. A múlt heti nyertes, a Covenant című horror az ötödik helyre szorult vissza, a The Last Kiss-hez hasonló összeggel.

Az utóbbi hetekben már többször emlegetett The Illusionist és a Little Miss Sunshine még mindig szépen teljesít, előbbi bevétele csak 17%-ot, utóbbié csak 22%-ot esett az előző hétvége óta. Az Edward Norton főszereplésével készült kosztümös dráma összbevétele már 23 millió, a független családi vígjátéké pedig már 46 millió dollár.