Nagy Péter lesz a Shooting Star Berlinben

2006.12.20. 14:21

Nagy Péter, Herendi Gábor Lora című új filmjének férfi főszereplője képviseli Magyarországot a berlini filmfesztiválon megrendezendő Shooting Stars programon. Az idén 10. születésnapját ünneplő rendezvényen 26 európai ország ígéretes színésztehetségei mutatkozhatnak be.

Az ifjú talentumokat február 10. és 12. közt háromnapos eseménysorozaton mutatja be az European Film Promotion (EFP) a filmszakma nagyjainak, valamint a legnagyobb színészügynökségek és a nemzetközi sajtó képviselőinek. Az elmúlt években többek között Daniel Craig, Rachel Weisz, Daniel Brühl és Ludivine Sagnier pályafutásának is jelentős állomása volt a berlini Shooting Stars program. Dieter Kosslick, a Berlinale igazgatója személyesen adja át a fesztiválpalota színpadán a Studio Hamburg Shooting Stars-díját február 12-én este a 26 pályakezdő színésznek.

A Magyarországot képviselő Nagy Péter 2006-ban végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Lukáts Andor osztályában. Jelenleg a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja, ahol többek között a West Side Story-ban játszik. Több kisebb filmszerep után idén főszerepet kapott Herendi Gábornak, a Valami Amerika rendezőjének új filmjében. A rendező szívesen dolgozik ifjú tehetségekkel; a Valami Amerika szereplői közül ketten is voltak már Shooting Star-ok.

A Lora című szerelmi történetben Péter egy fiatal zenészt alakít. A forgatást nehezítette, hogy a női főszereplő amerikai, így a párbeszédek egyik mondata angolul, a másik magyarul hangzott el. Péter nyelvtudásának és színészi empátiájának köszönhetően a felvétel zökkenőmentesen folyt. Filmbeli apját egyetemi osztályfőnöke, Lukáts Andor alakítja. A koncertjelenetekben Péter saját maga szaxofonozik, a szerep kedvéért tanult meg a hangszeren játszani. A Lora január 25-től látható a magyar mozikban.

Magyarország, a Magyar Filmunió EFP-tagságának köszönhetően 2002 óta vesz részt a berlini rendezvényen. Az elmúlt években Miklós Marcell, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Gryllus Dorka és legutóbb Hámori Gabriella mutatkozott be a berlini filmfesztiválon.

A Shooting Stars 2007 az Európai Unió MEDIA programja, a Studio Hamburg, a Volkswagen és az EFP tagjainak támogatásával valósul meg.

Forrás: Magyar Filmunió

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK