Cannes: Elmaradt izgalom

Biztos ismeritek azt a furcsa jelenséget, hogy amikor az ember megismerkedik például egy új együttessel vagy íróval, akkor az ezt követő pár napban lépten-nyomon beleszalad ennek az együttesnek vagy írónak a nevébe, mintha a világ amúgy körülöttük forogna, csak mi nem tudtunk erről eddig. Ennek a jelenségnek a cannes-i megfelelője a következőképpen fest. A tengerparton ejtőzöm dél körül és olvasom a mai Variety cikkét arról, hogy Samira Makhmalbaf iráni rendezőnő Two-legged Horse (Kétlábú ló) című új filmjének afganisztáni forgatásán egy magát statisztának álcázó terrorista robbantott. Az öngyilkos merénylet következtében meghalt a címszereplő állat és megsebesült egy csomó ember a stábból, le is kellett állítani a forgatást. Tíz perccel később ki jön szembe velem a Croisette-en? Hát, persze, hogy a szépséges Samira Makhmalbaf, nem is majd egy kétlábú ló! A hölggyel egy órával később megint összefutottam. Akkor már a Rue d'Antibes nevű bevásárlóutcában nézegette a portékát édesapja és egy mackóforma testőr társaságában. Jól tette, mert pár bolttal lejjebb meglepően jutányos áron mentek a Prada cipők.De miért rabolom itt a drága időtöket féllábú lovakról és Prada cipőkről szóló sztorikkal? Mert nehezen vesz rá a lélek, hogy lehúzzam az egyik kedvenc rendezőm új filmjét, amelyet egy tegnap délelőtti vetítésen tekintettem meg. Olivier Assayas Boarding Gate című alkotásáról van szó, amit thrillerként harangoztak be, de nem sok izgalomról tudok beszámolni. A film nyolcvan százalékban olyan jelenetekből áll, amelyeket egy normális thrillerből biztos kihagytak volna. Az első háromnegyed óra például egy nettó kamaradráma: Asia Argento és Michael Madsen dumálnak és néha egymásnak esnek egy lakásban. Néhány Assayasra jellemző életszerű finomság azért feltűnt itt, például ügyes volt az a momentum, amikor beszélgetés közben Argento kap valakitől egy SMS-t, elmosolyodik rajta és elkezd válaszolni rá, ezen persze Madsen felhúzza magát. Ilyen történt már velem is, valóban elég bosszantó. Miután Argento egy ponton hirtelen szitává lövi Madsent, beindul a cselekmény, a nő menekülőre fogja és Hongkongban köt ki. Néhány dialógus annyira nevetségesen banális volt ebben a filmben, hogy már arra kezdtem gyanakodni, hogy az egészet paródiaként vagy kommentárként kellene értelmezni, de sajnos azzal, hogy egy érdektelen thrillert csinált Assayas, még nem állít semmi maradandót a műfajról. Asia Argento mindenesetre sokkal nézhetőbb volt, mint a legtöbb korábbi filmjében. Jól áll neki az ilyen szexuálisan túlfűtött karakter. Az egyik korai jelenetben a legnagyobb természetességgel pattan fel egy íróasztalra, nyitja szét szoknyáját és kezdi el simogatni a punciját. Mindezt Madsen irodájában teszi, munkaidőben. Más a körmét piszkálja unalmában, ő a bugyijában matat.