Megvan Lars von Trier parapárja

Vágólapra másolva!
Lars von Trier évek óta emlegeti Antichrist című tervezett pszichológiai thrillerét, de most már tényleg elkezdődik a forgatás, még ebben a hónapban, Németországban. Hogy az újabb hír nem kamu, arra biztosíték, hogy végre konkrétumok is vannak: a Variety leközölte, hogy kik formálják meg a gyermekük halála után egy erdei kunyhóba elvonuló házaspárt.Charlotte GainsbourgWillem DafoeEnnél szebb szereposztást nem is remélhettünk volna, két igazán izgalmas színész áll a kamerák elé: a feleség Charlotte Gainsbourg (Jane Eyre, Az álom tudománya) lesz, a férj pedig Willem Dafoe, aki Von Trier Manderlay-ében is szerepelt. Dafoe ugyan tizenegy évvel idősebb Gainsbourgnál, de valószínűleg ez csak még érdekesebbé teszi majd a dinamikájukat.
Vágólapra másolva!