Van benne valami kis kosz

Vágólapra másolva!
Két férfi és egy nő egy lakásban, egy lassan felszínre bukkanó titok társaságában. Ezt találtuk, amikor egy decemberi éjszakán kimentünk Dyga Zsombor Köntörfalak című új filmjének forgatására. A titokhoz ugyan nem kerültünk közelebb, viszont elcsevegtünk a dumálós kamaradráma három szereplőjével, Elek Ferenccel, Tompos Kátyával és Rába Rolanddal, és persze a rendezővel, aki, hogy ne kelljen túl sokat felfednie a filmjével kapcsolatban, a sztori helyett inkább azt mesélte el, hogy milyen zenék inspirálták forgatókönyvírás közben.
Vágólapra másolva!

Dyga Zsombort a hajnali kettőre eső félórás ebédszünetben faggattuk, így miattunk csak cigizni jutott ideje, enni már nem.

Fotó: Varga Ferenc [origo]
Dyga Zsombor | Nézz még több képet a forgatásról! | Fotó: Varga Ferenc


A sztori

"A Köntörfalak számomra a kommunikációról és a felületességről szól. Arról, hogy mennyire nincs esélyünk belelátni és megérteni a másikat, odafigyelés és párbeszéd nélkül. A filmben két teljesen eltérő világ találkozik, és mégis képes elindulni a másik megismerésének az útján, hogy aztán belesodródjon egy olyan konfrontációba, amiből senki nem tud ugyanolyan emberként kikerülni. Mintha nagyító alatt vizsgálódnánk, aprólékos részletességgel van időnk kibontani a karaktereket, és ahogy ők ismerkednek és jutnak lépésről lépésre egyre beljebb, a néző velük együtt rakja össze a képet, és fejti meg a titkot."

A forgatókönyv

"Egyedül írtam a forgatókönyvet, sokan megnézték és hozzászóltak, de abszolút az én irományom. 120 oldalas volt az eredeti, most egy 85 oldalas könyvet forgatunk. Jelentős változás nem történt, inkább csak csiszolódott, egyszerűsödött és a sallang lekerült róla. Néhány olyan gondolatba is belement a történet, ami nem feltétlenül volt szükséges, csak jólesett kiírni. De csak ezért nem kell a nézőt nyomorgatni. Tiszta, lendületesen pergő, hiteles történetet igyekszem mesélni."

Fotó: Varga Ferenc [origo]
Tompos Kátya, Dyga Zsombor, Rába Roland és Elek Ferenc | Több kép


A színészek

"Ferire írtam ezt a könyvet, egy szerethető kétballábasra, de sokáig nem volt női főszereplőm, ezért nem mentem az egésszel semmire. Amíg nincs meg a lány, addig nincs miben gondolkodni. Volt másfél év, ami így telt, és én hiába nézegettem ezerrel, csak nem találtam senkit, aki elég jó lett volna. Kátyát Orosz Dini Melletted című filmjében láttam meg (kedvenc magyar kisfilmem amúgy), és azonnal lenyűgözött a sugárzása, ami nálam fő szempont. Amikor megláttam, hogy Kátya mit tud játszani, akkor egyértelmű volt, hogy ez menni fog, megvagyunk. Roland az utolsó stádiumba került a képbe. Már rég szerettem volna vele dolgozni, és meggyőződésem volt, hogy Gábort, ezt a goromba, groteszk frátert remekül fogja hozni. Elementáris pillanatai vannak a filmben, és hibátlanul ellenpontozza Feri és Kátya meghitt évődését, és remekül sodorja a történetet a titok és a végkifejlet felé."

A próba

Köntörfalak-mix


Megkértük Dyga Zsombort, hogy szedje össze nekünk azokat a zenéket, amik inspirálták a Köntörfalak írása és készítése közben.

01. Adam Green: Drugs
02. Arctic Monkeys: Temptation Greets You Like Your Naughty Friend
03. Bruce Sprngsteen: No Surrender (live)
04. Césaria Évora: Sodade
05. Damien Rice: Cold Water
06. Fragile State: Barney Fade
07. James: Getting Away With It (All Messed Up)
08. Jeff Buckley: Everybody Here Wants You
09. Kaltenecker Trio: Babooshka
10. Leonard Cohen: Famous Blue Raincoat
11. Lisa Ekdahl: Tea For Two
12. Náray Erika: Mindig ugyanúgy
13. Paolo Conte: Sparring Partner
14. Peter Cincotti: Some Kind of Wonderful
15. Talib Kweli & Ji Tek: Love Speakeasy
16. The Knife: Pass This On
17. Tindesticks: Rented Rooms
18. Tok Tok Tok: 50 Ways To Leave Your Lover (Paul Simon feldolgozás)

"Ez egészen más felkészülést igényelt, mint az eddigi filmjeim. Nyolc hónapot próbáltuk, rágtuk, értelmeztük, emésztettük és azt hiszem, mondhatom, mind a négyünknek hatalmas élmény volt. Kellett, hogy a színészek is átlássák a történet ívét és minden apró részletét, lelki aspektusát. Nekik hatalmas biztonságot adott, én meg már akkor tudtam, hogy villámgyors forgatást szeretnék, ahol már csak kivégezzük az anyagot. Vicces volt látni az első nap a stáb arcát, mikor két mozgáspróba után a srácok egy kilencperces szekvenciát tökéletesen előadtak."

Vizualitás, nyelv

"Ez egy éjszakai történet, a sötét árnyalatait forszírozzuk Marosi Gábor operatőrrel. Erős hangulatot kellett teremtenünk, a mai belváros zárt, és szépséges világa után egy olyan lakásba akartunk belépni és eltölteni 50 percet, ahova mindenki szívesen bedőlne, és képes lenne jól érezni magát. Hujber Balázs díszlettervező fantasztikus munkát végzett. Gábor loftlakása elképesztő aprólékossággal hozza egy jómódú, gyereklelkű, de kiállhatatlan mesterszakács univerzumát. Elejétől fogva fontos szempont volt, hogy a filmes paletta minden eszközével segítsük ellenpontozni a cselekménynélküliséget és a verbalitást. Bármennyire is kísérleti filmnek tűnik, a legfontosabb szempont, hogy bárki számára végignézhető legyen. Czakó Judit vágó harmadannyi vágást fog eszközölni, mint bármelyik korábbi filmemben. Hosszabb folyamatos mozgásokkal operálunk, a kamera állandóan jelen van, és ott liheg a szereplők nyakában. Az ő folyamatos jelenlétüknek és morfózisuknak a megfigyelése a cél. Egy ilyen filmnél a legevidensebb megoldás, hogy "kézikamera azt' döngessünk", de mi sokkal inkább egy ívet akartunk leírni, (épp úgy, mint a szereplőink), a kamera velük együtt oldódik és szabadul fel, és csak néhány jelenet erejéig billen át a kézis zúzásba."

Zenék

"A Tesó indie-elektrós volt, a Kész cirkusz funkos, most dzsesszesek leszünk. Ehhez a történethez ez a stílus, ez a lüktetés illik. Pádár Krisztián és az Uptown Felaz muzsikál megint, kilenc számuk van a filmben. Ahogy a Cirkusz-ban, most is Barabás Lőrincz trombitál, egy számot Fábián Julianna, egy másikat pedig Kátya énekel. A főcímdal Szabó Gábor Mizrab-ja, és tervezünk még egy Kaltenecker számot, és a végefőcím talán a Smoke & Mirrors lesz RJD2-tól, ami Marion Black Who Knows című számából használ egy részletet. Ezen még dolgozunk."