Arany Pálmák nyomában

2008.05.12. 21:15

Hatvanegy éves a cannes-i filmfesztivál. A nyugdíjas kor küszöbén azonban nyoma sincs a fáradtságnak vagy a múltba révedésnek - szerdától újra ontja magából a jobbnál jobb filmeket a francia tengerpart mozis Mekkája. Folyamatos helyszíni tudósításunk megkezdése előtt itt az ideje egy kis megemlékezésnek; ha mind a 61 évet nem is tudjuk egyszerre áttekinteni, az utolsó két évtized sikerei, díjazottjai, botrányai és bukásai egy csokorba szedve garantáltan becsempészik a Riviéra csillogását a dolgozószobába.

1987 - "A menny-pokol párharc éve"

Forrás: [origo] Forrás: [origo]

A negyvenedik születésnap alkalmából a filmvilág szeme még sokkal inkább Cannes-ra szegeződött, mint korábban bármikor is. A kiemelt médiafigyelmet az is fokozta, hogy a Bálnák augusztusban versenyen kívüli vetítésén Charles herceg és Diana is tiszteletüket tették. A versenyszelekció minősége nem tükrözte a jubileumi hangulatot, de hazánk is képviseltette magát Az utolsó kézirat-tal (Makk Károly). A legjobb színésznek járó díjjal a múltba tekintett a zsűri, hiszen Marcello Mastroianni kapta kései remekléséért a Fekete szemek-ben, a publikum kedvence azonban Mickey Rourke volt, aki azóta sem nyújtott jobb teljesítményt, mint a Törzsvendég-ben. A házigazda franciák örülhettek, hiszen 21 év után újra (és mindeddig utoljára) hazai film nyerte az Arany Pálmát, bár az ellentmondásos fogadtatást mi sem tükrözte jobban, mint, hogy a bejelentés hírére a közönség fele állva ünnepelt, másik fele ülve tüntetett - ők a sátán helyett valószínűleg Wenders angyalainak szurkoltak és vigaszdíjnak tartották a legjobb rendezői díjat a Berlin fölött az ég-nek. 

Arany Pálma: A sátán árnyékában (Maurice Pialat)

A legnagyobb dobás: Berlin fölött az ég (Wim Wenders)

+ + +

1988 - "Az erőd-palota első éve"

Forrás: [origo]

A rendezvény új korszakát a régi fesztiválpalota lebontása szimbolizálta, azóta Hilton szálloda van a helyén, ami 1992 óta a "Rendezők két hete" szekciónak ad otthont. A versenyprogram kedvencei közé tartozott a Rövidfilm a gyilkolásról a lengyel Kieslowskitól, az A World Apart (ami zsinórban második cannes-i színésznői díját hozta Barbara Hershey-nek), a Bird - Charlie Parker élete Clint Eastwoodtól (a tavalyi Oscar-díjas Forest Whitakert Cannes-ban már ekkor díjjal jutalmazták) és Szabó István Hanussen-je, ami ugyan díj nélkül maradt, de a tavalyi Tarr Béla-nevezésig az utolsó hivatalos versenyben bemutatott magyar film volt. A legnagyobb közönségsiker Luc Besson nevéhez fűződik, A nagy kékség álló ovációban részesült és a francia rendezők egy új generációjának első jelentős sztárját avatta. Az Arany Pálmát egy jobbára ismeretlen dán alkotó hódította el, majd négy év múlva dupláznia is sikerült - ennek ellenére sem tartjuk számon a Polanski-Lynch-Von Trier-Coen-Kusturica-stb. rendezőlegendák sorában.

Arany Pálma: Hódító Pelle (Bille August)

A legnagyobb dobás: Rövidfilm a gyilkolásról (Krzysztof Kieslowski)

+ + +

1989 - "Az amerikai függetlenfilm születési éve"

Forrás: [origo] Forrás: [origo]

A csillogáson, pompán és szaftos botrányokon kívül a legtöbb szakmabeli azt szereti a cannes-i fesztiválban, hogy elsőként riadóztatja a filmvilágot egy-egy figyelemreméltó új tendencia megjelenésével kapcsolatban. Néha mellélőnek, persze, de ebben az évben Wim Wenders zsűrije páratlan érzékkel kiválasztotta azt a filmet, amire az amerikai független filmgyártás azóta is mérföldkőként hivatkozik. A mindössze 26 éves Steven Soderbergh (Traffic, Mint a kámfor) Kusturica, Jarmusch és Spike Lee elől happolta el a fődíjat, sőt James Spader is diadalmaskodott a színészi mezőnyben. A női kitüntetés egyetlen eddigi cannes-i kiruccanásán Meryl Streep-nek járt, a Sikoly a sötétben antipatikus főhősnője azonban alaposan megosztotta a közönséget. A korábbi Arany Pálma-nyertes (Párizs, Texas - 1984) Wenders saját két évvel korábbi példájához hasonlóan rendezői vigaszdíjat juttatott az 1985-ben (A papa szolgálati útra ment) Arany Pálmával kitüntetett Emir Kusturicának A cigányok idejé-ért, de azóta már összejött a második is neki (ld. 1995). 

Arany Pálma: Szex, hazugság, videó (Steven Soderbergh)

A legnagyobb dobás: Szex, hazugság, videó (Steven Soderbergh)

+ + +

1990 - "A régimódiak kontra modernek éve"

Forrás: [origo] Forrás: [origo]

A hatvanas éveket visszasírók megható pillanatokat élhettek át, amikor az aranykor két ikonja, Jean-Luc Godard és Alain Delon együtt vonultak fel a vörös szőnyegen. Az újhullámot azonban nem az ő fáradt együttműködésük, a Nouvelle vague hozta meg, és nem is az egyébként óriási ovációban és színészi díjban részesített Gérard Depardieu Cyrano De Bergerac-ja. Valódi új szelek fújtak viszont a Távol-Keletről (óriási, máig ható felfedezés Zhang Yimou rendező és múzsája, Gong Li a Ju Dou-val), a baltimore-i bolondok világából (John Waters első nem korhatáros musicalje Johnny Depp-pel, a Cry Baby nagy siker versenyen kívül) és Óz varázslójának kissé modernizált világából. Az amerikai függetlenek mozgalma ebben az évben (sőt, a következőben is) újra letarolta a mezőnyt és a karrierje csúcsán lévő (pont ekkortájt startolt a tévében a Twin Peaks!) David Lynch a legjobbkor kapta meg eddigi legrangosabb elismerését - a konzervatívabb ízlésű mozirajongók nem kis megrökönyödésére.

Arany Pálma: Veszett a világ (David Lynch) 

A legnagyobb dobás: Veszett a világ (David Lynch)

Előző
Következő