Tompos Kátya: Na, ezért érdemes!

2009.01.08. 17:52

Megkerestünk egy tucatnyi filmest, akik az elmúlt évben valami klasszat csináltak, és kifaggattuk őket 2008-as sikereikről, kudarcaikról és filmélményeikről, illetve 2009-es vágyaikról, mániáikról, terveikről. Tompos Kátya nem sokat lazsálhatott tavaly. A 25 éves színésznő folyamatosan színpadon volt a Nemzeti Színházban és a Bárkán, és a Valami Amerika 2 akaratos maffiacsemetéjeként mozis karrierjét is erősen nyitotta. Lendülete az idén sem hagy alább, a Filmklub által a legjobban várt magyar filmekben fog szerepelni: Dyga Zsombor Köntörfalak című háromszereplős kamaradrámájában, valamint a Poligamy című romantikus komédiában, amelyben az az Orosz Dénes rendezi, aki Melletted című 2005-ös rövidfilmjével elsőként aknázta ki Kátya tehetségét.

Menő manók 2008 - #6 Tompos Kátya

- Mi volt tavaly a legnagyobb szakmai élményed és miért?

- Az egyik a Valami Amerika 2 forgatása, mert ez volt az első nagyjátékfilmes szerepem, színésznőként, énekesként és táncosként is meg kellett benne felelnem, rengeteget dolgoztam rajta, és mégsem éreztem egy cseppet sem fárasztónak a forgatást. A másik pedig Dyga Zsombor Köntörfalak című filmje, mert egy számomra egészen egyedi stílusú, izgalmas munka volt, éjszaka forgattuk, nappal ki-ki próbált és játszott a színházában. Folyamatosan ébren kellett lenni,egy idő után már az éreztem, hogy átjárkálok egyik dimenzióból a másikba. Meg kellett keresnem a rejtett energiatartalékaimat. Mindkét filmben nagyszerű színészekkel, rendezőkkel dolgozhattam együtt. Szakmailag és emberileg is nagyon ott voltak.

- Mi volt tavaly a legnagyobb filmélményed és miért?

- Nem sokat voltam moziban. Talán az Elégia és A mások élete című filmekre emlékszem a legjobban.

- Kivel dolgoznál szívesen, ha lenne időgép, és nem számítana, hová születtél?

- Fellinivel, Nyikita Mihalkovval, Krzysztof Kieslowskival.

- Melyik filmet láttad a legtöbbször életedben?

- Az Amélie csodálatos életé-t és a Három szín: kék-et.

- Kibe szerettél bele tavaly a vásznon?

- A Tizenkettő című filmben egytől egyig zseniálisak a színészek alakításai. Mindegyikükbe bele lehet szeretni valamiért pedig a film szerintem annyira nem jó.

- Mi volt az a jó tanács, amit meg kellett volna fogadnod és mégsem tetted?

- Hogy ne hajtsam magam agyon.

Fotó: Hektor
Tompos Kátya | Nézz még több képet! | Fotó: Hektor


- Mostanában mire vagy nagyon rákattanva?

- A népzenére és az operára.

- Mi az, amiről nem szeretnél többé egy szót se hallani?

- A politikáról.

- Anyukád szerint mit kéne csinálnod ahelyett, amit csinálsz?

- Mára már megbékélt a szakmámmal, és büszke a sikereimre.

- Mit tartasz te a legnagyobb teljesítményednek?

- Inkább élménynek mondanám. A Pilisi Gyermekotthonban volt egy zenés roma előadásunk néhány volt osztálytársammal. Az a sok gyerek, akinek akkor játszottunk, bátran állíthatom, hogy életünk egyik legjobb közönsége volt. Úgy tűnik, nagyon sok reményt, hitet, szeretetet kaptak tőlünk, de azt hiszem, hogy ők még többet adtak nekünk. Ilyenkor szokták azt mondani: Na, ezért érdemes!

- Miről szóljon az idei éved?

- Főleg emberi kapcsolatokról.

Fotó: Hektor
Tompos Kátya | Nézz még több képet! | Fotó: Hektor


- Mi volt tavaly a legnehezebb feladat, amit sikerrel megoldottál?

- Kátya Kabanova szerepe Osztrovszkij Vihar című darabjában a Bárkán.

- És mi volt az, amibe belebuktál?

- Remélem, nem volt ilyen.

- Melyik filmre vagy most a leginkább kíváncsi és miért?

- Majdnem minden új filmre kíváncsi vagyok, ami készül. Kérdés, hogy mikor jutok el megnézni...

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK