Vámpírutánpótlás Alkonyat-függőknek

2009.11.29. 10:08

Vámpíros sorozatok és könyvek

True Blood - Inni és élni hagyni

ForrA!s: [origo]

A Sírhant művek reméljük, életkortól függetlenül mindenkinek megvolt. A zseniális sorozat alkotója, Alan Ball átnyergelt a vámpírokra, és az időzítése ennél jobb nem is lehetett volna: tavaly ősszel, pont az Alkonyat-mánia teljes elharapózásával egy időben indult útjára a True Blood-sorozat az USA-ban. Szerencsére a magyar HBO sem tétlenkedett sokáig, és ha némi eltolódással is, de már itthon is megy a második évad. A modern sztori szerint a vámpírok beilleszkedtek az emberi társadalomba, de többé-kevésbé másodrendű állampolgárnak számítanak, és főhősnőnknek, a gondolatolvasó Sookie-nak is sok kellemetlenséget kell elszenvednie, amikor összejön egy 173 éves vámpírral. A Sookie-t játszó, hetyke Anna Paquin mellett a sorozat fő vonzereje, hogy egy louisianai városkában játszódik, és a ragadós, erotikus, kicsit mocskos déli hangulat mindent átitat. Erről már az eleje főcím megnézésével is meggyőződhetünk. Könyvben nem olyan élvezetes, mint a tévében, de az első két részt már kiadták magyarul is, a tizedik pedig májusban jelenik majd meg angolul.

* * *

Vámpírakadémia

ForrA!s: [origo]

Richelle Mead vámpíros regénysorozatából eddig négy rész jelent meg angolul, az első pedig már magyarul is kapható. Itt is tinik és vámpírok vannak, de ami különleges, hogy nem csak kétféle lény létezik: a Rose nevű (kreol bőrű, barnahajú) főhős dhampir, azaz félig vámpír, félig ember, legjobb barátnője, a szépséges, szőke Lissa pedig moroi, azaz a halandó vámpírok közé tartozik. Rose testőrnek készül, ha végzett, az lesz a hivatása, hogy megvédje Lissát mindenféle veszélytől, főképp a strigoi-októl, a halhatatlan vámpíroktól. Van sok izgalom és sötétség, de természetesen a tiltott szerelem sem hiányzik a sztoriból. Nem tudjuk elképzelni, hogy megfilmesítése sokáig várasson magára.

* * *

Rémségek cirkusza

ForrA!s: [origo]

Darren Shan nem adta alább tizenkét résznél (amely négy trilógiára oszlik), de szerencsére mindet lefordították magyarra, úgyhogy senkinek sem kell attól tartania, hogy félúton maguk alá gyűrik az elvonási tünetek. Az Alkonyat-nál sokkal sötétebb, nyomasztóbb regényfolyam alapvetően arról szól, hogy az íróval azonos nevű főhősből hogyan lesz vámpír, hogyan fogadja el ezt az állapotát és hogyan száll szembe a vámpírokat fenyegető vérszipolyok vezetőjével. Októberben mutatták be a filmadaptációt, ami se a kritikusokat, se a rajongókat nem győzte meg igazán. Előbbieket főleg az zavarta, hogy az első három könyvből összegyúrt sztori zavaros és televan elvarratlan szálakkal, utóbbiak pedig azt kifogásolták, hogy pont azt a borzongató hangulatot idétlenkedték el a filmben, amitől olyan megkapók Shan írásai.

* * *

Vampire Diaries

ForrA!s: [origo]

Azoknak ajánljuk a regénysorozatot, akik magabiztosan olvasnak angolul, mert ebből egyelőre egy részt sem fordítottak le. L. J. Smith eredeti regénytrilógiája még '91-ben jelent meg, ezt követte '92-ben a negyedik rész, most pedig a vámpírirodalom felvirágzásával az írónő kedvet kapott a folytatáshoz, és idén megjelentette új trilógiája első részét. Tinivámpírok új felállásban: szerelmi háromszög egy (legalábbis eleinte...) ember kamaszlánnyal és két reneszánsz korból érkezett vámpírfivérrel. Idén sorozatot csináltak belőle, amit az USA-ban szeptemberben kezdtek adni, és ha minden igaz, tavasszal hozzánk is megérkezik, de ez sajnos közel sem olyan hangulatos, mint a regények.