Darren Aronofsky Angelina Jolie főszereplésével tervezi következő filmjét, a Serena: A Novel című regény adaptációját. Ron Rash regénye egy házaspár történetét meséli el a gazdasági világválság idején: a fiatal pár Észak-Karolinába költözik, ahol jövedelmező faipari vállalkozásba fognak, és nem riadnak vissza attól sem, hogy ellenlábasaikat kíméletlenül eltávolítsák az útból. Minden jól alakul az életükben, de amikor kiderül, hogy a feleségnek, Serenának nem lehet gyereke, a kapcsolatuk nem csakhogy megkeseredik, hanem krimibe fordul át: a nő elhatározza, hogy megöli a férfi korábbi kapcsolatából származó fiát.Angelina JolieA Serena mellett elképzelhető, hogy Jolie főszerepet vállal a Bret Easton Ellis, illetve Gus Van Sant-féle The Golden Suicides-ban is, amely a menő művészpár, Theresa Duncan és Jeremy Blake kapcsolatáról és egy hét különbséggel elkövetett öngyilkosságáról szól. Könnyen lehet, hogy Jolie részvétele csak Ellis fejében született meg, aki Twitteren közölte, hogy Jolie-ra és James Francóra írta a két főszerepet.És még egy Angie-antihír: a színésznő mégsem vállal szerepet a Wanted folytatásában, de a stúdió úgy tervezi, hogy nélküle is megcsinálják a filmet. Öröm az ürömben, hogy így legalább nem kell valami ostoba fordulattal feltámasztaniuk Jolie figuráját, aki elvileg nem élte túl az első részt.
Vágólapra másolva!
Ne maradjon le az ORIGO cikkeiről, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Feliratkozom