Gyenge hétvégén uralkodott a mozis vírus

contagion
Vágólapra másolva!
Az év eddigi egyik leggyengébb hétvégéjét zárta az amerikai mozipiac, de így is akadt pár nyertes. Elsősorban Steven Soderbergh rengeteg sztárt felvonultató Fertőzés-e (Contagion, hazai premier: október 13.), ami 23,1 millió dollárral végzett a toplista első helyén. A világméretű járvány kialakulásáról szóló filmben többek közt Matt Damon és Gwyneth Paltrow szerepel, és mivel viszonylag szerény, 60 millió dolláros költségvetésből valósították meg, minden bizonnyal sikeres lesz anyagilag.Matt Damon a Fertőzés-benMásodik helyre csúszott vissza A segítség, ami 25 napon keresztül tartotta magát az élen, ami a Hatodik érzék óta a legjobb eredmény: az 35 napon keresztül uralta a toplistát. A mindössze 25 millió dollárból készült film összbevétele már 137 millió. Harmadik helyen nyitott a két feltörekvő sztár, Tom Hardy és Joel Edgerton főszereplésével készült Warrior című kevert harcművészetek-film, az elvárásokat alulmúló 5,6 milliós bevétellel. A 25 millióból készült film ugyanakkor kedvező kritikákat és közönségreakciókat kapott, ezért a forgalmazó a kedvező szájhagyományban bízik. Meglepetéssiker lett a Laugh at My Pain című stand-up komédia-film, amit csak 97 moziban kezdtek vetíteni, mégis 2 millió dollárt hozott, azaz mozinként több mint 20 ezer dollárt termelt, ami nagyon jó átlagnak számít. Megbukott ezzel szemben a Bucky Larson: Born to Be a Star című vígjáték, aminek Adam Sandler volt a producere és a társírója. A film csupán 1,5 milliót hozott 1500 moziból.A tízes észak-amerikai toplista (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel millió dollárban):1. Fertőzés ($23,1/$23,1) 2. A segítség ($8,7/$137,1) 3. Warrior ($5,6/$5,6) 4. Az adósság ($4,9/$21,9) 5. Colombiana ($4/$29,8) 6. A majmok bolygója: Lázadás ($3,9/$167,8) 7. Cápák éjszakája ($3,5/$14,8) 8. Apollo 18 ($2,9/$15) 9. Our Idiot Brother ($2,8/$21,4)10. Kémkölykök 4 ($2,5/$34,2)
Vágólapra másolva!