Andy Vajnáék kiírták az első filmes pályázatot

Vágólapra másolva!
Az Andy Vajna és Havas Ágnes által vezetett Magyar Nemzeti Filmalap (MNF) mai közleménye szerint a Filmalap "2011. szeptember 21-től pályázatot ír ki egész estés, legalább 70 perces játékfilmek, animációs filmek és dokumentumfilmek gyártásának, 2011. október 3-tól pedig forgatókönyv/filmterv fejlesztésének és filmgyártás előkészítésének támogatására."Az MNF idén májusban alakult mint a magyar filmipar legfontosabb állami szervezete, amely javarészt a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) feladatait veszi át. Az MMKA forrásainak tavalyi befagyasztását követően nem írtak ki több filmes pályázatot, mostanáig több mint egy év telt el úgy, hogy a magyar filmesek nem pályázhattak állami támogatásra.Pályázni az MNF hivatalos honlapján elérhető pályázati adatlapok kitöltésével lehet. Filmgyártás-előkészítésre és gyártásra rendező és producer együtt pályázhat, forgatókönyv- és filmterv-fejlesztésre viszont megfelelő referenciával (aki részt vett legalább egy Magyarországon moziban bemutatásra került, vagy A-kategóriás filmfesztiválon részt vett filmalkotás létrehozásában) rendelkező magánszemély egyedül is. A pályáztatás a fenti az időpontoktól folyamatosan zajlik, határideje nincs. A pályázatokat a Filmalap 60 napos határidővel bírálja el.Az MNF honlapján található információk szerint a beérkezett pályázatot először egy olvasó értékeli egy pontrendszer szerint (az értékelést a pályázó is megkapja), és az elért pontszámnak megfelelően javasolja vagy nem javasolja a támogatást. Ezután a szervezeti egység vezetője dönt arról, hogy javasolja vagy nem javasolja a támogatást, és a pályázat a javaslattal együtt a Filmszakmai Döntőbizottság elé kerül, akik meghozzák a támogatási döntést. A bizottság tagjai: Andy Vajna, Havas Ágnes, Divinyi Réka, Miskolczi Péter, dr. Kovács András Bálint. Amennyiben az olvasó nem javasolja a támogatást, a pályázó kérheti, hogy pályázatát két másik olvasó bírálja el ismét, ennek díja 100 000 Ft + ÁFA.
Vágólapra másolva!