Sharon Stone a szerelem szexmunkás istennője lesz

Vágólapra másolva!
Parádés szereposztással filmesítik meg a brit Marie Phillips Csintalan istenek (Gods Behaving Badly) című első regényét. A sztori görög istenekről szól, akik a könyvben Londonban, a filmváltozatban New Yorkban élnek, és olyan hétköznapi gondokkal küszködnek, mint a megélhetés és közös, lerobbant házuk rendben tartása. Amikor az egyik istenség beleszeret egy halandó nőbe, az egész háztartás felbolydul. A szextelefonosként dolgozó Aphroditét Sharon Stone alakítja majd, Zeuszt Christopher Walken játssza, John Turturro pedig Hádész szerepében tűnik fel. A halandó nő pedig, akibe Apolló (Oliver Platt) beleszeret, Alicia Silverstone lesz. A filmet Marc Turtletaub rendezi, akinek ez lesz az első nagyjátékfilmje, eddig produceri minőségben segítette olyan kedves filmek elkészülését, mint A család kicsi kincse, a Továbbállók és a Jack Goes Boating. A forgatás még ebben a hónapban elkezdődik New Yorkban.Sharon Stone az idei Largo Winch 2 című filmben
Vágólapra másolva!