Brad Pitt szerint nem is unalmas Jennifer Aniston

Vágólapra másolva!
Brad Pitt, aki rendszerint nem nyilatkozik Jennifer Anistonnal való, 2000 és 2005 közti házasságáról, a Moneyball című filmje premierje alkalmából adott egyik interjújában most negatív megjegyzéseket tett a kapcsolatukra. Pitt elmesélte, hogy "a 90-es években próbáltam bujkálni és elkerülni a hírnévvel járó kakofóniát", de aztán "kezdett elegem lenni abból, hogy csak ülök a kanapén, füvet szívok és bujkálok. Kezdett szánalmassá válni a dolog. Világossá vált számomra, hogy érdekes emberekről szóló filmekben szeretnék szerepelni, miközben én nem élek érdekes életet. Azt hiszem, ennek köze volt a házasságomhoz. Ahhoz, hogy megpróbáltam úgy tenni, mintha olyan lenne, amilyen igazából nem volt". Brad Pitt és Jennifer Aniston 2004-benA nyilatkozatot természetesen mindenki úgy értelmezte, hogy Jennifer Aniston unalmas volt Pitt számára, ezért nem működött a kapcsolatuk. A sztár ezért kénytelen volt a Hollywood Reporternek eljuttatott nyilatkozatban helyesbíteni: "Sajnálom, hogy így értelmezték, amit mondtam. Jen egy hihetetlenül odaadó, szeretetteljes és vicces nő, akivel továbbra is barátok vagyunk. Ez a kapcsolat fontos számomra és nagyra értékelem. Nem azt akartam mondani, hogy Jen unalmas volt, hanem, hogy én váltam unalmassá saját magam számára, és erről én magam tehetek".
Vágólapra másolva!