A verseny célja minél kevesebb napi költéssel túlélni; spórolni lehet villanyszámlán, kutyakaján, vagy ha van a környéken pogácsás kiállítás-megnyitó, akár az ebéden is. Persze ha büntet az adóellenőr, vagy kirúgnak az állásodból, hátrányba kerülsz. Szirmai Márton Minimál című rövidfilmje nem csak formai bravúr.

 

Az eleinte kiváló "kreatív dokumentumfilmekkel", azaz a dokumentumfilmet játékfilmes elemekkel kiegészítő alkotásokkal jelentkező, utóbb emberi és társadalmi problémaérzékenységükkel az átlagból kimagasló kisjátékfilmeket (Szalontüdő, Legenda) forgató Szirmai Márton két eddigi korszaka legjobb elemeit vegyítve nyerte el a 4. Rákospalotai Rövidfilmszemle közönségdíját. A Minimál egy remek ötletet egészen sajátos és újszerű formában, hibátlanul megvalósítású bravúr: a szépelgés vagy a giccs elkerülésével, egyetlen politikáról ejtett szó nélkül, a képi és tartalmi didaxis teljes mellőzésével rajzol fel nagyon pontosan érthető, olykor megrázóan szép, vérfagyasztóan kíméletlen társadalmi-politikai helyzetábrát.

A Minimál egy sajátos, valóságshowba ágyazott verseny döntőjének összefoglalója (a forma önmagában is elmegy szerethetően visszafogott médiakritikának): hogyan tud megélni egy nyugdíjas, egy fiatal munkanélküli, egy egyetemi oktató és egy középkorú boltos minimális jövedelméből? Aki a legkevesebbet költi, az nyer - csakhogy ott leselkedik minden sarkon a lakáshitel, az adóellenőrzés vagy egy tönkrement autóakkumulátor.

Szirmai kisfilmje a tökéletes megkomponáltságtól olyan hatásos, élvezetes és húsbavágó. Egyfelől úgy beszél a mai magyar társadalomban egyre feltűnőbb elszegényedésről, kilátástalanságról, hogy egyetlen hangzatos hívószó sem hangzik el a filmben: a külföldi munkavállalás lehetősége mindössze egy felvillanó plakáton köszön be, az egyetemi kirúgások és hallgatói tiltakozások egyetlen snitten tűnnek fel, rezsidémonról szó sem esik - a Minimál jól tudja, hogy a szegénység pártfüggetlen, és a társadalmi szolidaritást nem lehet aktuálpolitikai alapon vállalni vagy elutasítani.

MinimálForrás: Csokonai Művelődési Központ

Másfelől a harsány, tévéműsoros, nagyon szórakoztatóan és jó humorral megírt narráció és a nagyon is komor téma között szikrázó feszültség végig remekül működteti a kisfilmet: ahogyan a narrátor megfeddi az egyetemi tanárt, amiért az a saját pénzéből vett krétát és papírt, vagy ahogyan szurkol Joli néninek, hogy álljon ellen a piacon a farhát csábításának, az olyan keserű nevetést idéz elő, hogy annál jobb sem kell.

Akinek meg nem jut legalábbis az eszébe, hogy elbőgje magát, miközben a nénike a kutyakaján spórolva a narrátor lelkesedő örömujjongásától kísérve beadja egyetlen társát a menhelyre, annak egyszerűen nincs szíve. Hogy a melodrámát biztosan elkerülje, a rendező egyszer-egyszer az abszurdig túlozza el a sztorit: a boltos nő például, hogy kompenzálja az autószerelő költségeit, a veséjét adja el.

MinimálForrás: Csokonai Művelődési Központ

Szirmainak igen nagy tehetsége van ahhoz, hogy a lehető legapróbb utalásokkal a lehető legpontosabban fejezzen ki teljes gondolatmeneteket - csak egy példa: a verseny díjkiosztóján a narrátor megemlíti, hogy a mélyszegények és az alsó osztály után "idén először a középosztály is részt vesz a versenyben”; ennél pontosabban egy filmes akárhány kronologikus statisztika felolvasásával sem fogalmazhatna. De valójában minden képkocka egy-egy hasonló utalás; minden jelenetben ott van egy fejezetnyi sors vagy társadalomkritika.

Nem tudom, hány éve készült utoljára több százmilliós állami támogatásból olyan magyar nagyjátékfilm, ami annyit el tudott volna mondani a mai magyar valóságról, mint Szirmai Márton tizenkét perces rövidfilmje.